Eco.com;LMP;szabadkereskedelmi tárgyalások;

2015-08-24 16:57:00

"A kormány fejezze be a titkos tárgyalásokat!"

Az LMP felszólította a kormányt, hogy a különböző áruk transzatlanti szabadkereskedelméről (TTIP) szóló tárgyalások mellett a szolgáltatások nemzetközi piacát liberalizáló egyezmény (TiSA), 2013 óta teljes titoktartásban zajló egyeztetéseinek befejezése érdekében is tegyen lépéseket.

Az ellenzéki párt követelését Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt elnökségi tagja ismertette hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A politikus közölte, a szolgáltatások szabad kereskedelméről szóló egyezmény elfogadása veszélyeztetné Magyarország nemzeti szuverenitását, demokratikus döntéshozatalát. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy Magyarország nem tudná megvédeni könnyen sebezhető hazai vállalkozásait, de kórház- és egyetemprivatizáció, továbbá a közlekedési szolgáltatások piacosítása is következhet - fejtette ki Keresztes László Lóránt, aki szerint uniós szinten munkahelyek százezreinek elvesztésével járna egy ilyen megállapodás.

Kiemelte, az LMP azt szeretné, ha Magyarország meg tudná erősíteni önrendelkezését és csökkenteni tudná kiszolgáltatottságát a nemzetközi porondon. Keresztes László Lóránt közölte, az EU Régiók Bizottságának tagjaként személyesen is kezdeményezi majd, hogy az Európai Bizottság álljon fel a tárgyalóasztaltól.