MSZP;Nagy Sándor;

2015-08-24 17:09:00

Meghalt az MSZP-s politikus

Rövid, súlyos betegség után életének 69. évében hétfőn elhunyt Nagy Sándor MSZP-s politikus, a Miniszterelnöki Hivatal egykori politikai államtitkára - közölte a család.

Temetéséről később intézkednek. Az 1946-ban született Nagy Sándor közgazdász végzettségű. Politikai pályafutása során, a rendszerváltás előtt tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. A rendszerváltás előtt és utána is volt országgyűlési képviselő. 1994 és 2006 között az MSZP országgyűlési képviselőjeként volt a parlament tagja.

2002 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott. 1998-ban az MSZP alelnöke volt, tisztségét kevesebb mint egy évig töltötte be. A párt honlapja szerint Nagy Sándor a szocialista platformnak mostanáig alelnöke volt. 

A Szakszervezetek Országos Tanácsában (SZOT) több vezető pozícióban is dolgozott. 1990-től a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke volt.