Csernoviczki hetedik lett a cselgáncs-vb-n

A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva hetedik lett az olimpiai kvalifikációs asztanai cselgáncs-világbajnokság tegnapi nyitónapján. A tatabányaiak kétszeres Európa-bajnoka az ecuadori Diana Cobot és a román Violeta Dumitru legyőzése után ipponnal kikapott az argentin Paula Paretótól a negyeddöntőben, így a bronzéremig tartó vigaszágra került.

Ott az olimpiai bronzérmes magyar elsőként a világbajnok Kondo Amival találkozott, akit eddigi egyetlen meccsükön megvert tavaly a budapesti Grand Prix-n a nyolc között. Kettejük második összecsapásán viszont ellenfele volt a jobb: a japán megkontrázta Csernoviczki egy indítását, és a földharcban leszorította őt, ahonnan már nem volt menekvés.

„Picit még bennem volt az argentintól elszenvedett vereség, az egy nyerhető meccs volt, ott is egy pillanatnyi kihagyás következtében előzött meg, és végigvitte az akciót. Ráadásul tulajdonképpen könnyebb lett volna azon az ágon végigmenni, mint a vigaszágon, itt nehezebb meccsek voltak”- fogalmazott Csernoviczki. Ma a 66 kilós Zámbori Bence képviseli a magyar színeket Kazahsztánban.

Frissítve: 2015.08.24. 22:38

Kidőltek a barcások

A Barcelona két labdarúgójára, Daniel Alvesre és Sergio Busquetsre többhetes kihagyás vár sérülés miatt. 

A Bilbao elleni bajnoki mérkőzésen a brazil jobbhátvédet a 19., a világbajnok középpályást pedig a 68. percben kellett lecserélni, mindketten Aritz Aduriz belépője után voltak kénytelenek elhagyni a pályát. Alvesre minimum egy hónapig, Busquetsre pedig tizenöt napig nem számíthat a csapata.

Szerző

Életveszélyesen sérült a Forma 1-es pilóta

Publikálás dátuma
2015.08.24. 22:10
Justin Wilson egy korábbi felvételen. FOTÓ: Chris Graythen/Getty Images
A korábbi Forma-1-es versenyző Justin Wilsont életveszélyes állapotban szállították kórházba az IndyCar legutóbbi futamáról. 

 A Pocono Speedwayen megtartott versenyen Sage Karam a falnak csapódott, a mögötte haladó Wilsont pedig a roncsról lerepülő törmelékek egyike fejbe találta, amitől eszméletét vesztette. A 37 éves Wilson 2003-ban tizenhat versenyen indult a Forma-1-ben.

Szerző