felújítás;Közbeszerzési Döntőbizottság;3-as metró;Metrovagonmash;

Februárban kezdődik a 3-as metró felújítása

A BKV nyilvánosságra hozta a teljes, 3-as metró felújítására vonatkozó augusztus 7-én kelt szerződést, és annak ütemtervét. Az iratokból kiderült: a közbeszerzési pályázaton nyertes orosz cégnek, a Metrovagonmasnak a munkálatok megkezdése előtt még be kell szereznie a szerelvények átalakítására vonatkozó engedélyt. Bolla Tibor BKV-vezérigazgató korábban azt nyilatkozta: a héten a szerződés életbe léphet. A fővárosi beruházáshoz az állam 60 milliárd forintos kezességet vállalt, ám a banki igazolás tegnapig még nem érkezett meg.

A beruházás 2016 februárjában kezdődhet meg, ekkor adhatja át a BKV az orosz cégnek az első felújításra váró szerelvényt. A sorozatos korszerűsítéshez szükséges típusengedély beszerzése az ütemterv szerint 2017 januárjára várható, egy hónappal később üzembe helyezik az első felújított metrókocsikat, az utolsó ilyen szerelvény 2018 nyarán állhat forgalomba. Az orosz fél garantálja a felújított szerelvények 25 éves élettartamát, ahogyan a szerződés arra is kitér, hogy a Metrovagonmas késedelmes szállítás esetén 1,5 milliárd forintos kötbért köteles fizetni, ami – további késés esetén – napi egymillióval emelkedhet. Ha a BKV műszaki hibát talál a felújított szerelvényekben, akkor is érvényesítheti kötbérigényét, ha az orosz fél kijavítja a hibát.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) még augusztus elején döntött úgy, hogy a BKV megkötheti a 3-as metróvonal járműparkjának felújításához kapcsolódó szerződést. A közbeszerzést 69 milliárd forintos ajánlatával az orosz Metrovagonmas nyerte, miközben a másik pályázó, az észt Skinest Rail 9 milliárd forinttal olcsóbb és korszerűbb kocsikat biztosító pályázatot nyújtott be. A BKV azonban - tulajdonképpen apró, marginális - hibákra hivatkozva elutasította az észtek ajánlatát. A tenderből kizárt észt Skinest Rail megtámadta az eredményt, a KDB a szerződéskötés engedélyezésétől függetlenül vizsgálja az olcsóbb ajánlatot tevő jogorvoslati kérelmét.

A metró 37 szerelvényét a hitelfelvétel költségeivel együtt összesen 87 milliárd forintért renoválják majd, miközben ennél jóval kevesebbért teljesen új, légkondicionált kocsikat is lehetett volna beszerezni.