Etiópia;éhínség;

2015-08-25 10:30:00

Éhínség fenyeget Etiópiában

Még a korábban jósoltnál is súlyosabb élelmiszerválság fenyeget Afrika északkeleti régióiban, mindenekelőtt Etiópiában, ahol a remélt esőzések elmaradása a vártnál is csekélyebb terméseredményeket hozhat – tették közzé komor előrejelzéseiket az ENSZ illetékesei.

A Világ Élelmezési Program, az ENSZ gyermekszervezete, az UNICEF, valamint a humanitárius krízisek elhárításának koordinálását végző UNOCHA hétfői, közös nyilatkozata alapján 230 millió dolláros pótlólagos segélyre lenne szükség, ha el akarják kerülni a tömeges éhínséget Afrika szarván.

Pedig a helyzet eddig is tragikusnak tünt: a szakértők eddig úgy becsülték, hogy mintegy 2-3 millió etiópiai élelmiszerellátása kerülhet veszélybe, most azonban ezt az adatot alaposan felfelé módosították. Az esők elmaradása, s a lecsökkenő termésátlag miatt most úgy kalkulálnak, hogy az év végéig mintegy 4,5 millió éhezőről kell majd gondoskodni a világszervezet bevonásával – figyelmeztetett a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva David del Conte, az UNCHOA etiópiai irodavezetője.