Szerintem;Petőfi Sándor;strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága;

2015-08-26 08:26:00

Ünnepi visszatekintés

Az államelnök ünnepi beszédében azt mondta: közösen kell megteremteni a polgári demokráciánk új, XXI. századi biztonságát, "a haza minden előtt." Én tennék egy kis kiegészítést, segítségül hívtam Petőfi Sándort, akinek verssorai jobban aktuálisak mint valaha.

"Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet..." Az ország tortáját több ezren, hosszú sorokban, órákig várakozva szerették volna megkóstolni. A meglepetés akkor érte a várakozókat, amikor végre odaértek a hőn áhított tortához és megtudták, hogy egy vékony szeletért 600 forintot kell fizetni. Hát ebből a kosárból még az ország tortáját sem tudja mindenki kivenni!

"Ha majd a jogok asztalánál mindenki egyaránt foglal helyet." Ma Magyarországon a jogok asztalánál mindenki a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál foglalhat helyet, már egy új osztályt hoztak létre, nekünk magyaroknak.

"Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán." Hát csak néhány ház ablakán ragyog, annak a több százezer embernek ablakán biztosan nem, akik elhagyták hazájukat, mert nem tudnak megélni benne családjukkal együtt.

"Akkor mondhatjuk,hogy megálljunk,mert itt van Kánaán." Nincs itt a Kánaán, bár a miniszterelnök szerint az ország jobban teljesít.