privatizáció;DK;politikai klientúra;állami földek;

2015-08-29 17:27:00

DK: a klientúra kap földet

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint egy szűk és politikailag jól behatárolható klientúra kapja meg azokat az állami földeket, amelyek eladási tervének kidolgozásáról a kormány döntését ismertetve csütörtökön számolt be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Nagy-Huszein Tibor, a párt alelnöke azt mondta, ezzel a hosszú távra szóló lépéssel olyan fontos gazdaságokat is tönkre tesznek, mint például a mezőhegyesi.

Az alelnök közölte továbbá: földosztást jelent ez az eladás, mert a megvásárlásra adott, 2,5 százalékos kamatú, 20 éves lejáratú hitel törlesztőrészlete nem nagyobb, mint az uniótól kapott támogatás 1 hektárra eső része. Hozzátette: hamis az a beállítás, hogy a földet ténylegesen használók kapják meg a földet, mert ezen területek 80 százalékát gazdasági társaságok bérlik.

Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot. Mint mondta, szerinte legfeljebb 300-380 ezer hektár állami földterületet értékesíthetnek, a területeket bérleti szerződéssel együtt adják el. Ismertetése szerint előírás az is, hogy kizárólag magyar állampolgároknak lehet állami földet eladni, közülük is csak a hivatásszerűen földművelést végzőknek és a helyben lakóknak.