Premier League;Real Madrid;Manchester United;De Gea;

2015-09-03 07:58:00

De Gea kieshet a válogatottból

Továbbra sem térnek napirendre Nagy-Britanniában afelett, hogy soha ekkora összeget, 1,3 milliárd eurót költöttek a Premier League együttesei a nyári átigazolásban, amely magyar idő szerint kedden délután hat órakor zárult. Ám még nagyobb megütközést keltett a Manchester United kapusa, De Gea átigazolásának meghiúsulása a Real Madridhoz. Az ügyben mindkét csapat egymásra mutogat. Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya elmondta, ha De Gea továbbra sem lesz kezdő klubjánál, nem valószínű, hogy számít majd rá a az Európa-bajnoki selejtezőkön.

Miközben a legjobb angol csapatok elképesztő összegeket költöttek játékosokra, az Arsenal most sem szerepelt valami fényesen a transzfer időszakában. Petr Cechen kívül senki sem érkezett az ágyúsokhoz. Az együttes francia trénere, Arsene Wenger próbálkozott ugyan, megkísérelte honfitársát, Karim Benzemát a Real Madridtól, Edinson Cavanit a Paris Saint-Germaintől, Arturo Vidalt a Juventustól, Mats Hummelst pedig a Dortmundtól Észak-Londonba csábítani, de minden esetben kudarcot vallott.

A Daily Telegraph megjegyzi, az Arsenalnál ezúttal csak a Norwich és a szezont jól kezdő Swansea volt képes kevesebbet költeni. Wenger azzal védekezett, hogy nem versenyezhetnek a nagyokkal, de azt még az ágyúsok szurkolói is erőteljesen furcsállják, hogy mindössze 17 millió eurót költöttek játékosra, miközben a csapat több bevételből gazdálkodhat, mint tavaly, s játékosvásárlásra állítólag mintegy 100 milliót különítettek el. Csak összehasonlításként: a Manchester City 208, a Manchester United 156, a Liverpool pedig 119 millió eurót tapsolt el keddig. A City tehát 191 millió euróval költött többet új labdarúgókra, mint az Arsenal.

Az ágyúsok korábbi játékosa, Thierry Henry, aki jelenleg a Sky Sports kommentátora, azt közölte, nem hiszi azt, hogy az Arsenal nem is akart játékost venni, de ha a kiszemelt nem a londoniaknál képzeli el a jövőjét, akkor Wenger sem tud mit tenni.

Lázongó franciák

A francia médiában kiverte a biztosítékot, hogy a Manchester United bónuszokkal 80 millió euróért vette meg a Monaco fiatal tehetségét, Anthony Martialt. A francia nemzetközi rádió, az RFI is elismeri, semmi sem indokolta ezt a hatalmas összeget. Az AS Monaco orosz alelnöke, Vagyim Vasziljev nemrég még azt közölte, semekkora összegért sem hajlandóak megválni a fiútól, aztán kiderült, mégis van az a pénz... Az RFI megjegyzi, hogy a Monaco orosz tulajdonosa, Dmitrij Ribolovjov orosz milliárdos számára jövedelmező iparág lett a foci: csak a nyár folyamán 200 millió eurós bevételre tett szert Kondogbia, Ferreira-Carrasco, Kurzawa, Abdennour, Ocampos és persze Martial eladásából. Az RFI szerint ez azt bizonyítja, az együttest pénzügyi spekulációkra használják fel, a sport csak sokadlagossá vált.