Gyurcsány Ferenc;menekültek;CNN;

2015-09-04 15:17:00

Gyurcsány interjút adott a CNN-en (Videó!)

Gyurcsány Ferenc jelentkezett be csütörtök éjjel a CNN-en, ahol arról faggatták a miniszterelnököt, miért fogadott be menekülteket az otthonába.

AAz egyik legismertebb amerikai tévés külpolitikai újságíró, Christiane Amanpour készített interjút a kertjéből bejelentkező Gyurcsány Ferenccel csütörtök éjjel a CNN-en. A volt miniszterelnököt arról kérdezték, hogy miért fogadott be menekülteket a saját otthonába, mire Gyurcsány úgy felelt: „mivel az átlagnál nagyobb házzal rendelkezünk, ezért kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk a menekülteknek.”

Gyurcsány a műsorban elmondta, napról napra változik, hány menekült alszik náluk. Amanpour arról is kérdezte a volt kormányfőt, főznek-e, mosnak-e a menekültekre, mire Gyurcsány azt felelte, ő már azelőtt főzni kezd, mielőtt este megérkeznének hozzájuk a menekültek, akár 8-12 személy is. A CNN egy fotót is bejátszott, amelyen Gyurcsány éppen egy kisgyereknek ad ételt a vacsoraasztalnál.

A volt kormányfő elmondása szerint nem tesznek semmi különöset, csakis csupa hétköznapi dolgot, és az is csak egy-két napig érdekes, hogy vendégül látta a menekülteket. Erre a műsorvezető úgy reagált, hogy ez hosszú ideig érdekes marad, hiszen Gyurcsány viselkedése merőben eltér a jelenlegi miniszterelnökétől - számolt be az interjú részleteiről a hvg.hu.

A videót ide kattintva nézheti meg!

Gyurcsány "menekültszállót" nyitott
Korábban írtuk: afgánok, szírek, kurdok töltötték az éjszakát az utóbbi néhány nap során a volt miniszterelnök otthonában. Gyurcsány és felesége már régebb óta vitt élelmiszert a Déli pályaudvarnál várakozó menekülteknek. A múlt héten az egyik menekülteket segítő aktivistát megkérdezte Dobrev Klára, miben tudnak még segíten. Kiderült, az egyik családnak szüksége lenne szállásra. Dobrev telefonon egyeztetett a korábbi miniszterelnökkel, és úgy döntöttek, befogadják őket. Kiürítettek két szobát, felszabadítottak egy fürdőszobát, és az utóbbi négy-öt éjszakán számos vendéget fogadtak be a házukba.