Előfizetés

Kampánykezdet Kijevben

G.M.
Publikálás dátuma
2015.09.07. 07:34
Győzni akar az államfő – a Porosenko Blokk a voksolás favoritja FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MATHIS WIENAND
Megkezdődött az október 25-re kiírt ukrajnai helyhatósági választások kampánya. A két szembenálló kárpátaljai magyar párt szövetséget kötött. A keleti fronton napok óta tiszteletben tartják a tűzszünetet, a politikai adok-kapok viszont egyre tüzesebb.

Szeptember 5-én kezdődött meg az október 25-i helyhatósági választások kampánya Ukrajnában. A voksoláson a területi önkormányzatok képviselőit, a falusi, nagyközségi és városi településvezetőket választhatják meg. Az augusztus közepe óta megalakult új típusú önkormányzatokban, az egyesült területi közösségekben vagy hromadákban is megtartják a választásokat. Kijevben azonban ezúttal nem voksolnak, a fővárosban 2016. március 27-re írtak ki választásokat.

Donyeck megyében 125, Luhanszkban 146 település áll a szeparatisták felügyelete alatt, ezekben külön választást tartanak. De nem járulhatnak az urnák elé a két megye több ukrán felügyelet alatt lévő településén sem, ugyanis Donyeckben 91, Luhanszkban pedig 31 olyan település van, amelyek kapcsán a választási bizottság úgy döntött, hogy ott lehetetlen voksolást rendezni a jelenlegi viszonyok közepette.

Az új közigazgatási rendszer és az új választási törvény rendkívül kedvezőtlen a kisebbségek számára. Olyannyira, hogy ha a hagyományosan rivalizáló két magyar párt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nem fog össze, akkor a mintegy 150 ezer főt számláló magyar közösség területi szinten is képviselet nélkül marad. Ezért hetek óta folytak a tárgyalások, szombaton megszületett a választási együttműködés a KMKSZ és az UMDSZ között, miszerint közös listát állítanak a megyei tanácsi választásra, amit névlegesen a KMKSZ jelöl, de amire 50 százalékban UMDSZ-esek is felkerülnek. Vélhetően azért, mert a KMKSZ elnöke, Brenzovics László Petro Porosenko Blokkja képviselőjeként a kijevi parlament képviselője, míg az UMDSZ korábban Viktor Janukovics pártjával állt hasonló kapcsolatban.

Petro Porosenko államfő szombaton bejelentette: „Jó hírem van. A minszki fegyverszüneti megállapodás aláírása óta első alkalommal tiszteletben tartják azt. Egy hete elhallgattak a fegyverek. Ez reményt ad arra, hogy erőfeszítéseink eredményt hoznak és sikerül egy hatékony államot felépítenünk”, fogalmazott Porosenko. Az ukrán sajtó szerint politikai téren is történt előrelépés – Denisz Pusilin, a minszki kontaktcsoport donyecki képviselője menesztette a „népköztársaság” parlamentjének éléről a radikális Andrej Purgint. Ukrán értékelések szerint ez felér egy államcsínnyel és közelebb visz a kompromisszumhoz. Az első számú donyecki vezető, Alekszandr Zaharcsenko pedig közleményben jelezte: nincs alternatívája a minszki fegyverszüneti megállapodásnak. Minden más opció csak értelmetlen halált, károkat és gazdasági összeomlást eredményezhet.

A kijevi politikai fronton azonban dúl a háború, durvul a kampányhangulat. Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök cáfolta Miheil Szaakasvili, Odessza grúz kormányzójának pénteki vádjait, miszerint az oligarchák érdekeit képviselné a kormányban. A volt grúz államfő a Kanal 5 ukrán tévécsatornának nyilatkozta, hogy a Jacenyuk-kormányt az oligarchák érdekei irányítják. Az úgy pikantériája, azon túlmenően, hogy a grúz politikus rendkívüli eljárással kapott ukrán állampolgárságot és állami tisztséget, hogy a Kanal 5 Porosenko tulajdonában lévő tévétársaság.

A Porosenko-Jacenyuk ellentétről időnként felröppennek hírek, de az érintettek mindig tagadják. Jacenyuk pártjának támogatottsága már nem éri el az 5 százalékot, így nem is indul a helyhatósági választáson, a Porosenko Blokk viszont a voksolás favoritja, az államfő hivatalos weboldalán pedig nemrég megjelent egy elektronikus petíció, mely Szaakasvili miniszterelnökké választását szorgalmazza.

Felbolydított elnökválasztási méhkas

Várkonyi Tibor
Publikálás dátuma
2015.09.07. 07:31
Sarkozy és Hollande az Élysée-palota előtt – Mindketten búcsúzhatnak 2017-ben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THIERRY CHESNOT
Húsz hónap, nem egészen két év múlva esedékes a francia államfőválasztás új fordulója. Ekkor, 2017-ben jár le Francois Hollande első köztársasági elnöki mandátuma, az Ötödik Köztársaság alkotmánya szerint utódot kell találni. Elvben neki is lehetősége volna újabb öt évre jelöltetni magát, de a szocialisták színeiben mást is indíthat a párt.

Hosszú idő ez a csaknem két év, de immár hónapok óta dúl a vetélkedés mindkét táborban, a konzervatívok és a baloldaliak oldalán egyaránt az örökségért. Hollande-nak régóta tartó elszántsága ismét harcba szállni, annak ellenére, hogy eddigi három esztendeje nem volt túlságosan gazdag, sem bel- sem külpolitikai sikerekben, de a hiúság (a pártbéli is), mégis szereplésre ösztökéli. Az irányzatról alakítana ki rossz véleményt, ha bármelyik politikus is megelégednék az egyetlen elnöki periódussal.

Hollande viszonylag szerény eredményhez kötötte, hogy újfent vállalja a küzdelmet, ahhoz, hogy a meglehetősen magas munkanélküliségi rátát eléggé érzékenyen leszorítsa. Harminchat hónap kevés volt ehhez, csupán az utóbbi hetek mutattak ki sovány javulást. Ahhoz keveset, hogy egyértelműen döntsön arról, maga kérje a Szocialista Párt támogatását, vagy „szégyenszemre” tudomásul vegye bukását. Az elkövetkező időkben kell kiderülnie, hogy további fél évtizedre folytatódik-e az Élysée-palota jelenlegi története, vagy mégsem lesz „Hollande II”, s új szocialista kandidátust kell találni.

Elvben a jobboldalon is valamennyire hasonló a dilemma, hiszen a 2012-ben bukott Nicolas Sarkozy és tábora joggal ítélhette úgy, hogy kudarca súlyos volt. Az ő utóbbi három éve következésképpen zömében azzal telt el, hogy korrigálja rossz közéleti képét, elhitesse a választókkal, hogy módja volt „megjavulni”, tanult a hibákból, mást, hatékonyabbat kínál a letűnt elnökség helyébe. Minden görcsös erőfeszítés ellenére is eddig ez kevésbé sikerült neki, hiába keresztelte át korábbi pártját, a Népi Erők Mozgalmát (UMP) Köztárságiakra, valamit javított, de a remélthez képest csekélységet.

Már Sarkozy előző öt éve idején is meglehetősen nagy tábora alakult ki Alain Juppé hajdani külügyminiszternek, aki a hagyományos, mérsékelt irányzatot képviseli Sarkozy túlságosan is harcias, kompromisszumokra kevésbé hajlamos szándékaival szemben. Juppé valamennyire de Gaulle-ra, a betegsége miatt rövid ideig regnált Pompidou-ra, és kivált a máig is töretlen népszerűségű Chiracra emlékeztet, és a higgadtabb konzervatívok szívesebben látnák az ő föllépését. Juppé időközben volt annyira megfontolt és bölcsen politizáló, hogy visszavonult Bordeaux polgármesteri tisztségébe, ott öregbítette a jó politikus és államfőjelölti hírnevét.

Könnyen lehet, hogy a párt, a francia jobboldal legnagyobb ereje végül is mellette áll ki, őt indítja a túlságosan is forrófejűnek ítélt Sarkozy ellenében. És van olyan vélemény, hogy akár le is győzheti a szerény eredményekkel föllépő, erősen kritizált Hollande-ot is, Annál is inkább vélhetik ezt, hogy kétségtelenül rosszul áll, legalább is pillanatnyilag, nem csupán Hollande szénája, hanem az egész francia baloldalé, a Szocialista Párté. Hollande-ban annyi képzelőerő tagadhatatlanul volt, hogy második emberévé, a kormányzat vezetőjévé a nála jóval gyakorlatiasabb, egészségesebb politika érzékű Manuel Vallsot választotta.

Vallsban mindig volt annyi szimat, érzékenységre valló hajlam, hogy enyhítse a túlságosan is nyers javaslatokat. Ha 2017-ig, a döntő időpontig nem sikerülne Hollande-nak meglehetősen szerény imázsán javítania, elképzelhető még az is, hogy a jelenlegi államfő, akiben mindenek ellenére mégis van realitásérzék, magától visszalép, s átengedi a helyét a nála valamivel esélyesebb Vallsnak. Ebben az esetben, de ebben sem biztosan, akár meg is mentheti magának újabb öt évre a Szocialista Párt az államhatalom csúcsát, de ekkor sem könnyen, mert Juppé konzervatív jelölése mindent keresztülhúzhat. És azért Sarkozy is keményen beleszólhat. Ilyenformán a 2017-es francia elnökválasztás a ma ismertek szerint négyesélyesnek is vélhető.

Ha… Ha nem volna ott a baloldal győzelmi lehetőségeit megnyirbáló további gyöngélkedés. Nem csupán a helyzetet jó szándékúan elemző, objektív párizsi sajtó, élén a Le Monde-dal, hanem az odafigyelő egyéb világlapok is azt pedzegetik, hogy e tényezőkön is jóval túl, a francia baloldal ma igencsak törékeny állapotban van. A Szocialista Párt önmagában édeskevés bármilyen helyi választás megnyerésére. Az időközben tartott kényszerű erőpróbák nagy részéből vesztesen került ki, alkalmi szövetségesei elpártolnak tőle. A környezetvédők két hangadó politikusa, a nemzetgyűlési és szenátusi frakció vezetője, két kulcsember, látványosan szakított, megtörte az eddigi szövetséget.

Holott a „zöldek” támogatása mindig elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a baloldal valamit is fölmutathasson. Ha ez tovább gyűrűzik, és netán példát teremt, végzetes lehet az elkövetkező csonka két esztendőben. Tetézi a gondokat, hogy a Szocialista Párt harcias baloldala, amely „liberálisnak”, „jobboldaliságra hajlónak” minősíti a jelenlegi vezetést, félreérthetetlen változást sürget. A francia politikai hagyomány nagy szerepet szán az úgynevezett nyári egyetemnek, amely bizonyos értelemben lezárja az elmúlt hónapokat, és előkészíti az új évadot.

Ezt az eseményt az idén La Rochelle-ben tartották, és Valls kormányfő alaposan fölkészült csillapítónak szánt beszédére, hogy igyekezzék mérsékelni a gondokat. Zárószavaiban azt fejtegette, hogy „túlságosan korai még megjósolni, miként alakulnak a fejlemények”. Biztatott, „a baloldal nagy, győzedelmes, ha nem magába húzódik, ha nem köldöknéző, kivétel nélkül mindenkit mozgósíthat, elvetve a szektaszellemet”. És azért csak megemlítette, ha a zöldek nem fordítanak hátat”, akkor minden másképpen volna.

Megtetézte mindezt az egyébként tehetségesnek tartott Emmanuel Macron pénzügyminiszter váratlan ötlete. Az, hogy Franciaországban „máris elviselhetetlenül hosszú a 35 órás munkahét, ideje volna további kurtításán” töprengeni. Elment a munkáltatók tanácskozására is, ahol a hűvösnél is barátságtalanabbul fogadták, figyelmeztették, lassabban a testtel. Soha ostobább ötlet és soha rosszabbkor nem juthatott volna eszébe.

La Rochelle-ben az igazságügy miniszter a liberális meggyőződésű, hajdani kormányfőt, Pierre Mendes France-ot idézte biztatásul, mondván, hogy „a Köztársaságot szüntelenül építeni kell, éberen őriznünk a forradalmi eszmeiséget”. Csakhogy a Le Débat című folyóiratban Marcel Gauchet történész azt állította, hogy a „Szocialista Pártot máris túlhaladta a történelmi helyzet”. Hollande elnök egyesek értékelése szerint igyekszik gyakorlatiasnak mutatkozni, kerülni az ideologizálást, attól tartva, vékonyodó táborát elragadhatja a borúlátás. De közben az erősen buzgólkodó balszárny arra emlékeztet, veszélyes az európai környezet is, amidőn a közelben, a brit Munkáspártban is megpróbálják a „papírkosárba hajítani még Tony Blair hagyatékát is”.

Egyelőre tehát nehéz előre ítélni, merre is halad a ma pillanatnyilag bizonytalan párizsi politika.

Hollande nem jutna a második fordulóba

Francois Hollande harmadik helyen végezne, ha tegnap tartották volna a francia elnökválasztást - derült ki a konzervatív Le Figaro felméréséből. Az IFOP közvéleménykutató adatai szerint Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke nyerné meg az első fordulót, Nicolas Sarkozyvel szemben 27, Alain Juppé indulása esetén 29 százalékkal. A jobbközép jelölt 25 százalékra számíthatna, a szocialista államfőre 19 százalék szavazna, s így nem jutna be a második fordulóba.



Felbolydított elnökválasztási méhkas

Várkonyi Tibor
Publikálás dátuma
2015.09.07. 07:31
Sarkozy és Hollande az Élysée-palota előtt – Mindketten búcsúzhatnak 2017-ben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THIERRY CHESNOT
Húsz hónap, nem egészen két év múlva esedékes a francia államfőválasztás új fordulója. Ekkor, 2017-ben jár le Francois Hollande első köztársasági elnöki mandátuma, az Ötödik Köztársaság alkotmánya szerint utódot kell találni. Elvben neki is lehetősége volna újabb öt évre jelöltetni magát, de a szocialisták színeiben mást is indíthat a párt.

Hosszú idő ez a csaknem két év, de immár hónapok óta dúl a vetélkedés mindkét táborban, a konzervatívok és a baloldaliak oldalán egyaránt az örökségért. Hollande-nak régóta tartó elszántsága ismét harcba szállni, annak ellenére, hogy eddigi három esztendeje nem volt túlságosan gazdag, sem bel- sem külpolitikai sikerekben, de a hiúság (a pártbéli is), mégis szereplésre ösztökéli. Az irányzatról alakítana ki rossz véleményt, ha bármelyik politikus is megelégednék az egyetlen elnöki periódussal.

Hollande viszonylag szerény eredményhez kötötte, hogy újfent vállalja a küzdelmet, ahhoz, hogy a meglehetősen magas munkanélküliségi rátát eléggé érzékenyen leszorítsa. Harminchat hónap kevés volt ehhez, csupán az utóbbi hetek mutattak ki sovány javulást. Ahhoz keveset, hogy egyértelműen döntsön arról, maga kérje a Szocialista Párt támogatását, vagy „szégyenszemre” tudomásul vegye bukását. Az elkövetkező időkben kell kiderülnie, hogy további fél évtizedre folytatódik-e az Élysée-palota jelenlegi története, vagy mégsem lesz „Hollande II”, s új szocialista kandidátust kell találni.

Elvben a jobboldalon is valamennyire hasonló a dilemma, hiszen a 2012-ben bukott Nicolas Sarkozy és tábora joggal ítélhette úgy, hogy kudarca súlyos volt. Az ő utóbbi három éve következésképpen zömében azzal telt el, hogy korrigálja rossz közéleti képét, elhitesse a választókkal, hogy módja volt „megjavulni”, tanult a hibákból, mást, hatékonyabbat kínál a letűnt elnökség helyébe. Minden görcsös erőfeszítés ellenére is eddig ez kevésbé sikerült neki, hiába keresztelte át korábbi pártját, a Népi Erők Mozgalmát (UMP) Köztárságiakra, valamit javított, de a remélthez képest csekélységet.

Már Sarkozy előző öt éve idején is meglehetősen nagy tábora alakult ki Alain Juppé hajdani külügyminiszternek, aki a hagyományos, mérsékelt irányzatot képviseli Sarkozy túlságosan is harcias, kompromisszumokra kevésbé hajlamos szándékaival szemben. Juppé valamennyire de Gaulle-ra, a betegsége miatt rövid ideig regnált Pompidou-ra, és kivált a máig is töretlen népszerűségű Chiracra emlékeztet, és a higgadtabb konzervatívok szívesebben látnák az ő föllépését. Juppé időközben volt annyira megfontolt és bölcsen politizáló, hogy visszavonult Bordeaux polgármesteri tisztségébe, ott öregbítette a jó politikus és államfőjelölti hírnevét.

Könnyen lehet, hogy a párt, a francia jobboldal legnagyobb ereje végül is mellette áll ki, őt indítja a túlságosan is forrófejűnek ítélt Sarkozy ellenében. És van olyan vélemény, hogy akár le is győzheti a szerény eredményekkel föllépő, erősen kritizált Hollande-ot is, Annál is inkább vélhetik ezt, hogy kétségtelenül rosszul áll, legalább is pillanatnyilag, nem csupán Hollande szénája, hanem az egész francia baloldalé, a Szocialista Párté. Hollande-ban annyi képzelőerő tagadhatatlanul volt, hogy második emberévé, a kormányzat vezetőjévé a nála jóval gyakorlatiasabb, egészségesebb politika érzékű Manuel Vallsot választotta.

Vallsban mindig volt annyi szimat, érzékenységre valló hajlam, hogy enyhítse a túlságosan is nyers javaslatokat. Ha 2017-ig, a döntő időpontig nem sikerülne Hollande-nak meglehetősen szerény imázsán javítania, elképzelhető még az is, hogy a jelenlegi államfő, akiben mindenek ellenére mégis van realitásérzék, magától visszalép, s átengedi a helyét a nála valamivel esélyesebb Vallsnak. Ebben az esetben, de ebben sem biztosan, akár meg is mentheti magának újabb öt évre a Szocialista Párt az államhatalom csúcsát, de ekkor sem könnyen, mert Juppé konzervatív jelölése mindent keresztülhúzhat. És azért Sarkozy is keményen beleszólhat. Ilyenformán a 2017-es francia elnökválasztás a ma ismertek szerint négyesélyesnek is vélhető.

Ha… Ha nem volna ott a baloldal győzelmi lehetőségeit megnyirbáló további gyöngélkedés. Nem csupán a helyzetet jó szándékúan elemző, objektív párizsi sajtó, élén a Le Monde-dal, hanem az odafigyelő egyéb világlapok is azt pedzegetik, hogy e tényezőkön is jóval túl, a francia baloldal ma igencsak törékeny állapotban van. A Szocialista Párt önmagában édeskevés bármilyen helyi választás megnyerésére. Az időközben tartott kényszerű erőpróbák nagy részéből vesztesen került ki, alkalmi szövetségesei elpártolnak tőle. A környezetvédők két hangadó politikusa, a nemzetgyűlési és szenátusi frakció vezetője, két kulcsember, látványosan szakított, megtörte az eddigi szövetséget.

Holott a „zöldek” támogatása mindig elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a baloldal valamit is fölmutathasson. Ha ez tovább gyűrűzik, és netán példát teremt, végzetes lehet az elkövetkező csonka két esztendőben. Tetézi a gondokat, hogy a Szocialista Párt harcias baloldala, amely „liberálisnak”, „jobboldaliságra hajlónak” minősíti a jelenlegi vezetést, félreérthetetlen változást sürget. A francia politikai hagyomány nagy szerepet szán az úgynevezett nyári egyetemnek, amely bizonyos értelemben lezárja az elmúlt hónapokat, és előkészíti az új évadot.

Ezt az eseményt az idén La Rochelle-ben tartották, és Valls kormányfő alaposan fölkészült csillapítónak szánt beszédére, hogy igyekezzék mérsékelni a gondokat. Zárószavaiban azt fejtegette, hogy „túlságosan korai még megjósolni, miként alakulnak a fejlemények”. Biztatott, „a baloldal nagy, győzedelmes, ha nem magába húzódik, ha nem köldöknéző, kivétel nélkül mindenkit mozgósíthat, elvetve a szektaszellemet”. És azért csak megemlítette, ha a zöldek nem fordítanak hátat”, akkor minden másképpen volna.

Megtetézte mindezt az egyébként tehetségesnek tartott Emmanuel Macron pénzügyminiszter váratlan ötlete. Az, hogy Franciaországban „máris elviselhetetlenül hosszú a 35 órás munkahét, ideje volna további kurtításán” töprengeni. Elment a munkáltatók tanácskozására is, ahol a hűvösnél is barátságtalanabbul fogadták, figyelmeztették, lassabban a testtel. Soha ostobább ötlet és soha rosszabbkor nem juthatott volna eszébe.

La Rochelle-ben az igazságügy miniszter a liberális meggyőződésű, hajdani kormányfőt, Pierre Mendes France-ot idézte biztatásul, mondván, hogy „a Köztársaságot szüntelenül építeni kell, éberen őriznünk a forradalmi eszmeiséget”. Csakhogy a Le Débat című folyóiratban Marcel Gauchet történész azt állította, hogy a „Szocialista Pártot máris túlhaladta a történelmi helyzet”. Hollande elnök egyesek értékelése szerint igyekszik gyakorlatiasnak mutatkozni, kerülni az ideologizálást, attól tartva, vékonyodó táborát elragadhatja a borúlátás. De közben az erősen buzgólkodó balszárny arra emlékeztet, veszélyes az európai környezet is, amidőn a közelben, a brit Munkáspártban is megpróbálják a „papírkosárba hajítani még Tony Blair hagyatékát is”.

Egyelőre tehát nehéz előre ítélni, merre is halad a ma pillanatnyilag bizonytalan párizsi politika.

Hollande nem jutna a második fordulóba

Francois Hollande harmadik helyen végezne, ha tegnap tartották volna a francia elnökválasztást - derült ki a konzervatív Le Figaro felméréséből. Az IFOP közvéleménykutató adatai szerint Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke nyerné meg az első fordulót, Nicolas Sarkozyvel szemben 27, Alain Juppé indulása esetén 29 százalékkal. A jobbközép jelölt 25 százalékra számíthatna, a szocialista államfőre 19 százalék szavazna, s így nem jutna be a második fordulóba.