Törökország;

2015-09-07 12:27:00

Vérengzés a kormányerők és a lázadók között

Valóságos háború kezd kibontakozni Törökország déli részén, Hakkari tartományban a Kurd Munkáspárt (PKK), illetve a török kormányerők között. Ankarát sokkolta, hogy a betiltott PKK egy hétvégi akciója során több katonát ölt meg, többeket pedig megsebesített.

Hírek szerint egy katonai járművet csapdába csaltak Daglica nevű településen, amelyet aztán egy robbanószerkezettel találtak el – közölte a DHA hírügynökség. Az áldozatok pontos száma nem ismert, a 15 halottról szóló hírek a kurd Firat hírügynökségtől származnak, ugyanakkor olyan feltételezések is napvilágot láttak, hogy legalább harminc török katona vesztette életét.

A katonaság megtorló akciót indított. Rendkívül heves összecsapások törtek ki a török hadsereg és a Kurd Munkáspárt között. Ankara közlése szerint több kurd fegyveres vesztette életét. A törökök F-16-os és F-4-es harci gépekkel támadták a kurdok állásait, s összesen 13 célpontot támadtak – hangoztatták hivatalos források. Recep Tayyip Erdogan elnök azt közölte, hogy a harckat nagy intenzitással folytatják a régióban. A fővárosban, Ankarában rendkívüli biztonsági értekezleten vett részt Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel, amelyen a további teendőkről tárgyaltak.

Előzőleg azt közölték, hogy szinte teljesen elvágták a külvilágtól a délkelet-törökországi Cizre városát. Az itt élők nem tudnak telefonálni, internetezni, sőt, elektromos áram sincsen – mondta el Emirhan Ülüsal , az IHD emberi jogi egylet munkatársa a német dpa hírügynökségnek. Hozzátette azt is, senkit sem engednek be a városba, illetve senki sem hagyhatja el. A Cumhuriyet címűlap hétvégén Leyla Imret polgármesterre hivatkozva közölte azt, hogy heves harcok alakultak ki a városban a török kormányerők és a Kurd Munkáspárt (PKK) fegyveresei között. Az összecsapásokban legalább két személy vesztette életét.

Egymásnak ellentmondó értesülések látnak napvilágot arról, valójában mi is váltotta ki a fegyveres összetűzéseket. Egyesek szerint a kormánycsapatok megostromolták Cizrét, ezt azonban független források nem erősítették meg. A régió egy részét mindenesetre katonai biztonsági zónának nevezték ki. A PKK a régióban szinte naponta hajt végre fegyveres támadásokat rendőrök, katonák ellen. A hadsereg viszont légicsapásokat hajt végre a PKK észak-iraki és szíriai állásaival szemben.

Isztambulban is tumultuózus jelenetek játszódtak le. A török kormánypárt, az AKP mintegy 150 aktivistája ostromolta meg az ellenzéki lap, a Hürriyet helyi irodáját. Az AKP szlogenjeit skandálták, s köveket dobáltak a lap Bagcilar negyedben található székházára. Ezt maga a Hürriyet közölte saját honlapján. A randalírozók betörték a székház főbejáratát is. A különleges rendőri egységek tudták csak megfékezni a tömeget.Az AKP-aktivisták felháborodását egy a Hürriyet által közölt Twitter üzenet váltotta ki. A lap Erdogan egy televíziós fellépésére utalt, amelyben nem kevesebbet állított: amennyiben a júniusi parlamenti választáson pártja kétharmados többséget szerzett volna egy alkotmánymódosításhoz, azaz Törökországban elnöki köztársaságot lehetne bevezetni, akkor „más lenne a helyzet”.

A Hürriyet ezt a kijelentést összhangba hozta a daglicai eseményekkel. Erdogan korábban számos támadást intézett a Dogan csoporthoz tartozó Hürriyet ellen. A lap székháza elleni ostrom azt mutatja, gondok vannak a szólásszabadsággal Törökországban.