Tarlós István;PM;tranzitzóna;

PM: a főpolgármester alakítsa ki az új tranzitzónát!

Párbeszéd Magyarországért felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy hajtsa végre a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntését, és ne szüneteltesse a menekülteknek szánt új budapesti tranzitzóna kialakítását.

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője Budapesten tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: őrületes és veszélyes tévedés lenne, ha a városvezetés elhalasztaná a Verseny utcai tranzitzóna kialakítását. A menekültek jelenleg is folyamatosan érkeznek, sokszor kisgyerekekkel, akiknek jelenleg a hideg földön kell éjszakázniuk - hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Tordai Bence szerint a kormány menekültügyi politikája afféle "béna kacsába oltott agresszív kismalac" viselkedés, a  miniszterelnök folyamatosan ostobaságokat és rossz dolgokat nyilatkozik, amikor pedig már ég a ház, akkor mégis megfogadja a korábban a PM által is megfogalmazott józan javaslatokat.

Utóbbiakra példaként említette az európai kvótarendszer elfogadását, valamint a magyarországi menekültbefogadó-kapacitás növelését.