Autóvilág;kártérítés;MAL Zrt.;vörösiszap-katasztrófa;Magyar György;

2015-09-09 07:13:00

Újabb kártérítés az iszapkatasztrófa miatt

Jogerősen is megítélték tegnap a kártérítést annak az öttagú családnak, melynek tagjai a 2010-es vörösiszap-katasztrófában sérültek meg – értesült a Népszava. Eközben kedden folytatódott a tragédiát okozó MAL Zrt. vezetőinek büntetőpere. Az ügyészség az egyik vádlottal szemben súlyosította a vádat. A mostani tárgyalássorozat a jövő hét végig tart.

Sérült a testi épséghez, az emberi méltósághoz és az egészséges környezethez fűződő joga annak a családnak, melynek a Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen is kártérítést ítélt meg. Az apa, az anya, és három gyermekük a 2010 októberében történt vörösiszap-ömlés következtében sérült meg, illetve vált károsulttá. Mint Magyar György ügyvéd, a család jogi képviselője a Népszavának elmondta, a másodfokú bíróság ezzel helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék első fokon márciusban hozott ítéletét. Ennek értelmében az érintettek fejenként 1 és 3,5 millió forint közötti – összesen 12 millió forint – kártérítésre jogosultak, emellett annak kamatait is meg kell kapniuk. Az eljárás költségei is az alperest terhelik.

Az ügyvéd közölte, ügyfelei 1-2 hónapon belül meg is kaphatják az összeget, mert a kormány úgynevezett háttéralapot hozott létre a kártérítések fedezetére. Korábban már másoknak is megítéltek kártérítéseket, s akinek jogerős lett az ítélete, már meg is kapta a pénzt.

Ugyancsak kedden folytatódott a Veszprémi Törvényszéken a MAL Zrt. vezetői és társaik ellen indult büntetőper tárgyalása. Az mno.hu beszámolója szerint tévedés volt az a korábban megjelent hír, mely szerint az ügyészség mérsékelte volna velük szemben a vádat. A valóság ezzel szemben az, hogy az ügyész nem változtatta meg a katasztrófa idejét – a vádlottak a közelmúltban megtartott eddigi utolsó tárgyaláson benyújtott végindítványból tévesen azt szűrték le, hogy a katasztrófa más időpontban történt, ezáltal a felelősségük is csökkent. A vádhatóság most ezt cáfolta, sőt, az egyik vádlottal szemben még szigorította is a vádat.

Az ügyész végindítvánnyal módosított vádirata nem tartalmaz olyat, hogy a katasztrófa bekövetkezése nem volt előre látható, és azt sem, hogy a katasztrófa után a vádlottak nem akadályozták szándékosan a kár elhárítását. Az ügyész továbbra is mind a tizenöt vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza – közölte a lappal az ügyészség. Az ügyész viszont a vádat valóban módosította, így egyes szabályszegéseket mellőzött, egyidejűleg azonban a vádat újabb szabályszegésekkel egészítette ki, amely a vádlottak terhére rótt bűncselekmények jogi minősítését alapvetően nem érintette. A vádhatóság szerint mindezzel a vád inkább szigorodott.

Fejes Péter ügyész a vádat az egyik vádlott esetében más bűncselekményre is kiterjesztette, vagyis nemcsak a katasztrófa utáni, hanem az azelőtti szabályszegéssel is megvádolta, így e személynek a szándékos közveszélyokozás mellett immár halált előidéző gondatlan közveszély okozásának vétsége miatt is felelnie kell. A lap szerint az ügyész az érintettet eddig csak azzal vádolta, hogy a katasztrófa után elmulasztotta a külső szervezetek, így például a polgármesteri hivatalok, tűzoltóság, mentők, rendőrség felé fennálló értesítési kötelezettsége teljesítését, most pedig már azzal is, hogy a katasztrófához vezető okfolyamatban szintén felelős. Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás során három terhelt teljes vagyona került zár alá - 18 ingatlan, illetve 25 bankszámla.

Nem történtek meg a szükséges lépések 

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai képviselője kezdeményezése alapján a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulója alkalmából az eset tanulságait vitatta meg az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága. Az egybehangzó vélemények szerint a hasonló esetek megelőzése érdekében nem történtek meg a szükséges lépések sem tagállami, sem európai szinten. Jávor – mint a greenfo.hu megtudta - az illetékes szakbizottság alelnökeként kezdeményezte, hogy határozatot fogadjanak el a vörösiszap-katasztrófa tagállami és európai szintű tanulságairól.