miniszter;károk;Corvinus;elcsatolás;

2015-09-09 13:17:00

Eldöntött tény: Feldarabolják a Corvinust

Jóváhagyta a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) három budai karának a gödöllői Szent István Egyetemhez csatolását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - erről a budai campus három dékánja számolt be, miután szerdán a tárca vezetőjével egyeztettek. A BCE szenátusa elutasította az intézmény szétdarabolását.   

Szilágyi Kinga, a BCE oktatója a pesti campus előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a miniszter rögtön a megbeszélés elején rögzítette, hogy a döntés megszületett, a három kar integrációja eldöntött tény. Innentől arról tárgyalhatnak - és ebben a segítségét ígérte -, hogy az integráció minél simábban valósuljon meg - idézte a minisztert.   Most legalább annyit szeretnének elérni, hogy ne a tanév közben, ne január 1-jétől történjen az elcsatolás - közölte Szilágyi Kinga.

Arra a kérdésre, hogy most mit fognak tenni, folytatódnak-e a tüntetések, azt válaszolta: nem tudja megmondani, átgondolják a helyzetet. Hegedűs Attila, a kertészettudományi kar dékánja hozzátette: a helyzetet ismertetniük kell a kollégáikkal, a hallgatókkal, és kérdéses, hogy mindezt hogyan fogadják majd.  Megjegyezte: az egyeztetésen rákérdeztek arra, hogy van-e bármi lehetőség a módosításra, a miniszter határozott kijelentése szerint azonban nincs. Innentől az a kérdés, milyen feltételek mellett, hogyan lehet a két egyetemnek együttműködnie.

Tőzsér János, a SZIE rektora azt mondta, szerinte semmilyen jogi esély nincs arra, hogy aki a Corvinuson kezdett, az ilyen diplomát is kapjon. A diplomát az az egyetem állítja ki, amelyhez a karok és a szakok tartoznak, az szerepelhet benne, hogy például hány hónapig, évig tanult a hallgató a BCE-n - jelentette ki. A dékán azt mondta: úgy ültek le a tárgyalásra, hogy azt gondolták, észérvekkel meg tudják győzni a minisztert a hálózatos együttműködés előnyeiről. Erre azonban esélyt sem kaptak, s a tárcavezető szavai enyhén szólva hidegzuhanyként érték őket.

A sajtótájékoztató alatt hallgatók molinók és táblák feltartásával fejezték ki tiltakozásukat a három kar elcsatolása ellen, majd a sajtótájékoztató végén megtapsolták a három dékánt.

A BCE szenátusa elutasította az intézmény szétdarabolását

Közleményük szerint felszólítják Balog Zoltán minisztert, hogy tartsa tiszteletben a szenátus szerdai döntését. Mint írták, az ülésen a döntően a pesti karok hallgatóit képviselő diákszervezeti tanács képviselői is az egység mellett szólaltak fel. A nyilvános szenátusi ülésen kizárólag az egyetem egyben maradása melletti érvek hangoztak el.

A tiltakozók szerint a minisztérium szétdarabolás melletti egyetlen érve rég megbukott: az "agrárképzések integrációja" semmiképp sem tud megvalósulni, mert a gödöllői Szent István Egyetemből éppen kiválik az Állatorvos-tudományi Kar.
A felsőoktatás és az agrár-felsőoktatás problémáit az előző években elvett források visszaadása oldaná meg, nem pedig a szakmailag megalapozatlan, egyoldalú átalakítások.

Felidézték, hogy a Corvinus szétdarabolása ügyében hiába kértek az egyetem érintett karainak dékánjai valódi tárgyalást a minisztertől. A szerda reggeli megbeszélésen ehelyett csak bejelentést kaptak.

lásd még: Utcára mennek a Corvinusért