Hiteleznének a bankok

Amióta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank nemrég kinevezett alelnöke megfenyegette a bankokat, hogy ha nem növelik hitelezési aktivitásukat, akkor kemény szankciókra számíthatnak, a pénzintézetek vezetői sorra tiltakoznak a jegybankár keménykedése ellen.

A Sort Csányi Sándor, az OTP Bank első embere nyitotta meg, majd csatlakozott hozzá a folyamatos megalkuvásáról ismert Patai Mihály, az UniCredit Bank vezérigazgatója, aki egyben a Magyar Bankszövetség elnöke is. Tegnap a CIB is beállt a sorba, egy sajtóbeszélgetésen Szabó István vezérigazgató-helyettes elmondta az újságíróknak: tény az, hogy a vállalati hitelezés csúcsán 9000 milliárd forintot helyezett ki a bankszektor, most pedig 6300 milliárd forint a hitelállomány. Az is tény, hogy sem a Növekedési Hitelprogram (NHP), sem a pénzintézetek által általában dicsért Eximbank-által forgalmazott különböző hitelkonstrukciók alapvetően nem mozgatták meg a hitelezési piacot, általában stagnálás körüli állapotokat jeleznek a bankok. Ráadásul - és erről kevesebb szó esik - az NHP-t saját kockázatukra helyezik ki a bankok. Érdemi beruházások nélkül azonban nem megy - tette hozzá Szabó István. Arra ma már akad példa, hogy az anyavállalat hiteleit a kedvezőbb hazaira lecserélik. Nincs olyan bank, amely ne akarna hitelezni - mondta vezérigazgató-helyettes, és hozzáfűzte: sehol sem szerepel a banki tervekben, hogy a hitelezési aktivitást csökkenteni kell.

Egy - a CIB Bank által elvégeztetett - friss felmérés szerint a nagyvállalatok 59 százaléka globális szinten dönti el, melyik bankkal dolgozik együtt, további 20 százalék esetében az anyavállalat megjelöli, melyik pénzintézetek közül választhat a leányvállalat pénzügyi partnert. Döntési önállóságot inkább a kisebb árbevételű társaságok élveznek. A cégek harmadánál van kizáró ok a bankválasztás esetében – itt leginkább az adott pénzintézet minősítése számít, de a bank rossz hírneve is visszatartó erő lehet. A bank minősítése a kínált kondícióknál is fontosabb.

Ezzel kapcsolatban a Népszava megkérdezte Csont Dávid ügyvezető igazgatót, hogy a multinacionális cégek Magyarországon bankolnak-e. A szakember elöljáróban elmondta, hogy olyan nagyságú beruházás nincs, amelyet - akár 2-3 pénzintézet összefogásával - ne tudnának finanszírozni. Azonban erre nemigen akad példa, a multinacionálisok anyacége szinte mindig a külföldi forrásokat veszi igénybe. Történik ez annak ellenére, hogy a hazai kondíciók nem rosszabbak, mint a külföldiek, a gyorsaságon azonban még lenne mit javítani.

Arról is érdeklődtünk, hogy a vállalatok fizetési fegyelme javult-e? A szakember erre határozott igennel válaszolt, és elmondta, hogy mindössze 0,7 százalékos a CIB rossz hiteleinek állománya, az új kihelyezéseknél pedig bedőlés nincs. (Ez a CIB-nél azért is érdekes, mert a válság nyomán több ingatlan finanszírozásban "bennragadtak.) Egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a kockázatvizsgálat sokkal szigorúbbá vált - mondta Csont Dávid.

Szerző

Izgalmas "marhaságok" hétvégéje

Publikálás dátuma
2015.09.09. 19:10
Fotó: Thinkstock
A IV. Szürkemarha Vigadalomra hívják a szervezők az érdeklődőket és ínyenceket a Városligetbe, a Vajdahunyad vár tövébe péntektől vasárnapig.

Ezen a hétvégén megcsodálhatják ezeket a szilaj állatokat: a magyar szürke szarvasmarha tenyészbikát, az ökörfogatot, a növendék borjat és az anyatehenet azok is,akik még nem találkoztak ezzel a csodálatos hungarikummal. Az állatok egyenesen hazánk talán egyik legkülönlegesebb tájegységéről, a Hortobágyról érkeznek számadó gulyásaikkal együtt.

Nem maradhat el a szürkemarhából készült gulyás és egyéb különleges ételek kóstolója sem, de lesz kézműves termékek bemutatója, kirakodó vásár, népi játékok, szürkemarhához kötődő mesterségek és bemutatók.

Baracskay Lajos, az egyesület elnöke a Népszavának elmondta, a szürkemarhát ma is többnyire ridegen tartják, nem kap semmilyen különleges tápot, a legelőkön jut a táplálékához. A legelőket sem kezelik műtrágyával, tehát a takarmányból sem kerül a szervezetükbe kemikália. Ezért a húsában nincsenek kimutatható vegyszer maradványok és ezért nem veszélyeztette az állományt a szivacsos agyvelőgyulladás, amelyet az intenzív tartásban nevelt jószágok a húsliszt alapú takarmánytól megkaphattak.

A látogatóknak szerveznek foglalkoztató programokat, de lesz népzenei műsor, néptánc is, A gyermekeknek szintén megismerkedhetnek a magyar népzenével, a gulyás mesterség titkaival,  s a pásztorkutyák is bemutatják a tudományukat. A különböző színpadi programokon szó esik majd a szakmáról, a hagyományokról. A nap végén pedig a mulatni vágyók egy kellemes pohár bor, és a finom szürkemarhából készült ételek mellett rophatják a táncot a népi muzsikára.

Baracskay Lajos hangsúlyozta, egyes állításokkal ellentétben a szürkemarha húsa nem rágós, ha 24-30 hónapos korában levágják, kevesebb ideig kell fűzni, mint más fajtákét. Az egyesület elnöke azt is elárulta, a szürkemarhából az ’50-es évek végére alig 160-180 példány maradt. Jelenleg 4600 tehén és a szigorú szelekciót követően 450 bika gondoskodik az utánpótlásról a génmegőrző programban. A kereskedelmi tartásban 15-18 ezer jószággal számolnak.

A vigadalom azonban az őshonos faj ünnepe és a szervezők azt kérik, aki tud bánni a karikás ostorral, hozza magával, hogy a nap méltó befejezéseként közös csergetésen vehessen részt. 

Szerző

Juncker-beszéd - A német kormány üdvözli a javaslatot

A német kormány üdvözli az Európai Bizottság javaslatcsomagját az európai menekültválság kezeléséről - mondta a német kormányszóvivő szerdán Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy a bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker által ismertetett javaslatok igen "lényeges elemeket" tartalmaznak, amelyek teljes mértékben megfelelnek a német kormány elképzeléseinek. A menekültválság kezeléséhez "minden országnak át kell ugrania a saját árnyékát", és szolidaritást és felelősségvállalást kell mutatnia - fogalmazott Steffen Seibert, hozzátéve, hogy a bizottság számíthat Németország támogatására. Hangsúlyozta, hogy az "egyensúlytalanságokat tartósan nem lehet tolerálni". Éppen ezért fontos a brüsszeli javaslatokban szereplő állandó, kötelező alapon működő rendszer a menekültek tagországok közötti elosztására - mondta a német kormány szóvivője.

Berlin azt is üdvözli, hogy a bizottság további 120 ezer menekült átvételét javasolja a menekültválságban leginkább érintett tagállamokból. Ugyancsak rendkívül fontos elem a biztonságos származási országok körének egységes, uniós meghatározására irányuló bizottsági javaslat - mondta Steffen Seibert. Rámutatott: a brüsszeli javaslatok egybeesnek Angela Merkel kancellár és Francois Hollande francia elnök közös kezdeményezésével, amelynek kiindulási alapja, hogy a menekültválságot csak közös európai erőfeszítéssel lehet megoldani.

Szerző