Thriller az utolsó vérig

Víkend címmel az erdélyi hegyek között játszódó bűnügyi filmjével jelentkezik Mátyássy Áron rendező, akit az Utolsó idők című debütáló munkája óta nagy reménységeként tart számon a magyar film. A főszerepekben Gryllus Dorka, Simon Kornél, Lengyel Tamás és Vass Teréz látható. A hullákat nem tudtuk megszámolni.

Az első hulla megszületésééig, hogy ezt a bizarr szót használjuk, (bár nem véletlenül, mert hogy később igazi hullagyárrá változik a történet), tehát az első hulláig minden a megszokott mederben zajlik Mátyássy Áron Víkend című új filmjében. Lélegzetelállítóan látványos autóúton halad a kocsi, amely két főszereplőnket viszi a végzetes víkend felé. Hogy végzetes lesz, azt ekkor még nem tudjuk, csak az időnként sejtelmesen, később határozottan fenyegetően megszólaló zenékből sejthetjük. Az nyilvánvaló, hogy a prímet a határozott, ellentmondást nem tűrő feleség (Gryllus Dorka) viszi, akiről az is kiderül, hogy ügyvéd, s hogy egy éppen folyó ügyében alaposan rászed valakit. Mindjárt a kezdetekkor benne vagyunk tehát az egyik bűnügyben.

Ennek eredményeképpen még ott, az autóút során az érintett üzletféltől (Papp János) telefonon kizsarol egy nem akármilyen nagyságrendű összeget. Határozott, rámenős, megállíthatatlan, épp olyan, amilyennek a reklámok a modern kor üzletasszonyát mutatni szokták. A férj (Simon Kornél) nem is tudja leállítani, bár szemmel láthatóan nem örül az átutalt összegnek. Ordít róla, hogy egy nyuszi, az ő szava ebben a házasságban bakfitty, úgy ugrál, ahogy a hitvese fütyül. Hisszük még ekkor. Van rögtön szex is, ott, mindjárt útközben. A feleség ott a kocsiban cuppan rá a témára, hogy ezt a szemérmetlen kifejezést használjuk, bár ez felel meg a tolakodóan elénk táruló intim jelenet jéghideg profizmusának. Inkább lerohanásnak, semmint erotikus, de modern időket élünk, s a modern filmnek is megvannak a maga nyűgei.

Az autókázó párt már várja az ügyvédnő dúsgazdag ügyfele (Lengyel Tamás), akit első fokon épp kihúzott a pácból. Aki ezért ajándékba egy feketén elintézett hétvégi vadászatot szervez hármójuknak egy kis erdélyi település körüli hegyekben. Közben indul egy másik szál is, a település fiatal szőkesége (Vass Teréz) ki tudja hányadszor, ismét határozottan kiadja a kisteherautós vadász (Szabó Domokos) útját, aki magáénak akarja a lányt. A lány viszont éppen abba a fiúba szerelmes, akit a vadász, mint látjuk is, dühödten üldöz orvvadászat címen, s olykor célkeresztjébe is vesz. (De aztán nem golyó lesz a srác veszte.)

Ez a máris három szálon futó, és még ennél is több konfliktust sejtető sztori hamarost meghozza az első hullát. Szarvas helyett a lövöldöző kocavadászok egy falubeli férfi hulláját találják meg, mellén lőtt sebbel. A corpus delictit ugyan igyekeznek eltüntetni, de mire leérnek a völgyben kanyargó útra, a vadász már ott várja őket, kis teherautója platóján a mellbe lőtt falubeli hullájával.

Nem túl eredeti elemekből felépített, de határozottan izgalmas indítás egy magyar thrillerhez képest. Mátyássy Áron rendező eddigi munkái alapján, kiemelkedően az Utolsó idők című első játékfilmje, s legalább olyan súllyal a T.Ú.K.- Tanár úr kérem című Karinthy-feldolgozása, de még az Átok című tévésorozat minőségét tekintve határozottan erős tehetsége az újabb magyar filmnek. Okos is, intelligens is, külön öröm, hogy van mersze műfaji filmhez, nevezetesen a bűnügyhöz. Ám mégis egyre inkább megbolondul a történet. Az első hulla után nem egyszerűen a második hulla következik, hanem kínosan kiszámított, ám alig motivált meglepetés-fordulatok sora.

Sakktáblán előre irodalmiasan lelépkedett logikai játék ártatlansággal és bűnnel, látszattal és valósággal, hamissággal és igazsággal. Ami önmagában persze remek dolog lenne, ám Mátyássy, aki maga írta a forgatókönyvet is, láthatóan elveszti a uralmát a sztori felett, illetve szinte csak lóugrásokban adja elő a bűnügyi játszmákat. Kimaradnak, vagy elsikkadnak komoly motivációk, információk, amiket utólag következtet csak ki az néző, ha van rá ideje. Egy krimi két esetben tud bosszantó lenni. Ha túl szimpla, vagy ha túl túlterhelt. A Víkend ez utóbbiak közé tartozik.

Szinte valamennyi szereplő többszörösen sáros, vagy annak látszik. A motiválatlan fordulatokkal viharzó történetben egyetlen fix pont van: mindig, mindenkor gátlástalanul gyilkolnak. És mert a hegyi település lakói éppen esküvőre készülnek, s összejött sok atyafi mind belekeveredik a bűnös pestiek mocskos játszmáiba. Így az utolsó harmadban gyilkos rohangászás indul furkósbotokkal és szekercével a revolverek mellett, a szurdokot a végén agyonütött hullák pöttyözik be. (Győri Márk operatőr madártávlatból mutatja is.) Ráadásul egy fekete ruhás kisegítő gengszter (Árpa Attila) érkezik a pestiekhez 50 ezer euróval, úgyhogy a szekercék mellé a „nagystíl” is oda van téve rendesen. A film vége felé, mikor két pesti hullát gyömöszöl nagy komolyan az igazságtevő nép vissza a szakadékba zuhant roncsautóba, képtelenség szabadulni a gondolattól, hogy ez már nem krimi, hanem krimiparódia.

A Víkend egy rém túlméretezett és vészesen alul motivált bűnügyi film, amely úgy habzsol a műfaji nagykönyvből, mint mikor óvatlan maci szabadul be a málnásba… De miután Mátyássy Áron változatlanul tehetséges, komoly, igényes rendező, magam nem vagyok biztos benne, hogy ez a film tényleg az a film-e, amit meg akart rendezni.

És mi lett az 50 ezer ruppóval?

(Víkend **)