M1;szakértők;

2015-09-10 09:51:00

Egyre súlyosabb az állami hírcsatornán folyó manipuláció?

Az újságírónak munkájából adódóan kötelező tájékozódni az állami média hírcsatornáját nézve is. Az, hogy ott nap, mint nap mit lát menekültügyben, hogy "szakértő címén" miként szólítanak meg szinte kizárólag a kormány - a tegnap, az Európai Parlamentben lezajlott párbeszéd után egyértelműen: Európával, de jószerivel a világgal is szembemenő - véleményével egybevágó "megoldásokat",( illetve riogatásokat, dezinformációkat)  hirdető személyeket, az - olybá tűnik, hogy már  - a hiteles és sokoldalú tájékoztatás követelményének gyakorlatilag  teljes semmibevétele. Az M1 hírcsatorna csütörtök reggeli műsorában is feltűnt egy szakértő, ő nem más, mint az óvatlan fül számára akár emberjogi hangzású:  Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Nos, az igazgató úr arról beszélt - lepődjünk meg! - hogy  rossz megoldás a menekültbefogadási kvóta, mert azt üzeni a bevándorlóknak, hogy "jöjjenek csak nyugodtan, az Európai Unió majd megoldja" a helyzetet.

Nyilvánvalóan Európa emberségesebbnek tűnő felén mindenki hülye oktalan, fogalma sincs miket zagyvál össze-vissza, ideje is, hogy egy magyar szakértő helyre tegye.

Mint a Népszava is megírta, tegnap Jean-Claude Juncker Strasbourgban az Európai Parlamentben egyebek mellett kijelentette:  aki az Iszlám Állam elől menekül, az minden áron el akar jutni a szabadságba, és Európának magába kell néznie, ha nem fogadja be őket. Kiderült az is: a Fidesz még az uniós pártcsaládjával is szembemegy, Nem Európa, hanem a nemzeti önzés vallott kudarcot ebben a migrációs válságban - ezt ugyanis  ki Manfred Weber, az EP - a Fideszt is tömörítő - néppárti frakciójának vezetője szögezte le.  

De vissza az M1 által megszólaltatott "szakértőhöz", akinek szavait természetesen a másik rendkívül független hírközlő médium, az MTI is továbbította, emígyen:

"Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában arról beszélt:   a napokban elfogadott, szeptember 15-én hatályba lépő törvénymódosítási csomag célja a törvényes rend helyreállítása, hiszen az állam alapvető érdeke, hogy tudja kontrollálni, kik lépnek be a határán és követhesse az érkezők mozgását. Hozzátette: ez az utóbbi időben sem Magyarországon, sem Ausztriában, sem Németországban nem valósult meg; egyben emlékeztetett, az Alapjogokért Központ már február elején publikálta, hogy van lehetőség a menedékkérelmi eljárások lefolytatására a határon, ami a jövőben a tranzitzónákban történik meg."

Ha ezek után esetleg olvasóink kíváncsiak arra, kiféle-miféle is ez az Alapjogokért Központ, akkor ebből a cikkből:  Így pénzel a Fidesz egy álcivil szervezetet, ami aztán „független civilként” védi a kormányt tájékozódhat erről.