Fidesz;romák;Ács;Lakatos Béla;

2015-09-10 21:49:00

Kilép a Fideszből a polgármester

Orbán Viktor hétfői, nagyköveti értekezleten elmondott hasonlata miatt kilép a Fideszből Lakatos Béla, Ács polgármestere. Magyarország egyetlen roma városvezetője eddig is fel volt háborodva azon, ahogyan a kormány a menekültkérdést kezelte. Amikor a menekültek a Keleti pályaudvartól Ausztria felé kezdtek menetelni, azonnal felajánlotta, hogy ha Ácshoz érnek, a település kész segíteni.

 „Az egész már nem az én világom. Ahogy most intézi a Fidesz az ügyeket, elfogadhatatlan az én értékrendem alapján. De legfőképp az a beszéd, amiben a miniszterelnök a menekültügyet és a romaügyet hasonlítja össze, és a romákat országon kívüliként és egyfajta kényszerű feladatként kezeli” – mondta Lakatos a hírportálnak.

- A helyiek tisztába voltak/vannak vele, hogy sok problémám volt a kormány jelenlegi roma politikájával – válaszolta lapunknek Lakatos Béla. Hozzátette: egyelőre semmilyen negatív kritika nem érte, sőt, a helyi fideszes politikusok támogatásukról biztosították. Azt azonban kiemelte, hogy a Fidesz megyei elnöke lemondott egy szoboravatást, amire korábban jelezte részvételi szándékát.

Arra a kérdésre, hogy tart-e attól, hogy a későbbiekben lesz következménye a kilépésének azt válaszolta: „nem voltam én olyan nagy befolyású Fidesz-tag, hogy félnem kellene”.

 Orbán szavai
„Minden népnek joga, hogy az ottani őshonos nép határozza meg, kivel kíván együtt élni. Mint ahogy nekünk is az adottságunk, hogy függetlenül, hogy ki mit gondol róla, hogy szereti-e a túrós csuszát, vagy nem, Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával.
Ezt valakik valahol valamikor eldöntötték, amit mi megörököltünk.Ez a mi helyzetünk, ez egy adottság, ezt senki nem kifogásolhatja se így, se úgy, nekünk kell ezzel együtt élnünk, de mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel.″