Menekültgyerekeket is támogat Demján alapítványa

Publikálás dátuma
2015.09.11. 14:17
Fotó: Vajda József/Népszava
A Demján csoport az EU 4 milliós támogatása 25%-át, 1 millió eurót kínál fel a menekült gyermekek körülményeinek javítására. Demján Sándor közleménye szerint a közelmúltban kialakult súlyos menekültügyi problémamegoldása a XXI. századi Európa talán legnagyobb humanitárius kihívása.Bízom abban, hogy a tagállamok vezetői, az Unió döntéshozói felelősen és közösen minél előbb kialakítják a menekültek kezelésének leghatékonyabb és leghumánusabb gyakorlatát.

"Nem feladatom a politikai döntéshozatalban való részvétel, vagy annak bármilyen irányú befolyásolása, azonban mind magánemberként, mind a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökeként egyaránt kötelességemnek érzem, hogy segítsünk az arra rászorulóknak, elsősorban a saját magukról önállóan gondoskodni képtelen, hazánkban és határainkon tartózkodó menekültgyermekeknek.

Ennek érdekében felhívással fordulok minden magyar és külföldön élő, a szolidaritás eszmeiségét magáénak valló magánszemélyhez, vállalkozóhoz és intézményhez, hogy csatlakozzanak ahhoz a pénzügyi alaphoz, amelyet a 4 millió euró Európai Uniós támogatás 25%-nak megfelelő, 1 millió euró befizetésével a Demján Alapítvány hozott létre a GRÁNIT Bank elkülönített számláján.

Az anyagi támogatást, hazánkban és Magyarország határain tartózkodó,kiskorú menekült gyermekek körülményeinek javítására ajánljuk fel, elsősorban élelmiszer ellátásra,ruházat biztosítására,országon belüli utaztatásra,egészségügyi ellátásra, információs anyagok előállítására, valamint a szituáció megoldásán fáradhatatlanul dolgozó hivatalos és civil személyek munkájának megsegítésére.

A pénzügyiforrás konkrét felhasználásáról a Demján Alapítvány, az illetékes állami szervekés a témával aktívan foglalkozó, független civil szervezetek bevonásával dönt.

A további felajánlásokat a Gránit Bank Zrt. 12100011-10000001 számú forint és HU54 12100011-11111111-00000000 számú euró elkülönített számlákon fogadjuk.

A kialakult súlyos menekülthelyzetre való tekintettel a Demján Alapítvány rendkívüli támogatást tesz, amely nem érinti az Alapítvány elkötelezettségét a hazai fiatalokat támogató korábbi programok tekintetében. Fontos hangsúlyoznom, hogy a felhívás és a támogatás politikától teljesen független kezdeményezés.A sajtó segítségét kérem abban, hogy a minél nagyobb aktivitás elérése érdekében, széles körben ismertesse a támogatás célját és rendszeresen számoljon be az adományozók által tett felajánlásokról és azok felhasználásáról.

Demján Sándor"

Szerző

Előzetesben a volt monoki polgármester

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Szepessy Zsolt volt monoki polgármestert, élettársát és annak fiát, mert azzal gyanúsítják őket, hogy több száz ukrán állampolgárnak ígértek pénzért közbejárást a magyar állampolgárság megszerzésében - írja az Origo.

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Szepessy Zsolt volt monoki polgármestert, az Összefogás Párt elnökét, valamint élettársát és annak fiát - erősítette meg a portál kérdésére a volt politikus ügyvédje, Futó Barnabás.

A gyanú szerint Szepessy 2013-ban megismerkedett két ukrán állampolgárral, akikkel megállapodott abban, hogy hivatali kapcsolatai révén segít a honosítás révén állampolgárságot szerezni olyan ukránoknak, akik egyébként törvényesen nem kaphatnák meg az állampolgárságot.

Az "ügyintézésért" fejenként mintegy 1000 eurót kért. Szepessy élettársa és annak fia a pénz és az okiratok átvételében segített. Az ügyészség szerint 2013 végéig a társaság mintegy 600 ukrán személy honosítását "vállalta", és 200 millió forint körüli összeget szereztek meg.

A három gyanúsítottat üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt hallgatták ki.

Szerző

Hétfőn temetik Jankovszky Jánost

Jankovszky Jánost, a Népszava külpolitikai rovatának egykori munkatársát szeptember 14-én hétfőn, 10 óra 30-kor helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temető főbejárati ravatalozójából. Hajdani kollégánk élete 84. évében augusztus 12-én hunyt el. 

.

Szerző