hulladék;válsághelyzet;MLP;

2015-09-15 16:56:00

"Elhamarkodott a válsághelyzet elrendelése"

A Magyar Liberális Párt szerint a kormány elhamarkodottan hirdette ki a válsághelyzetet a tömeges bevándorlás miatt Bács-Kiskun és Csongrád megyékben, ugyanis a helyzet ezt még nem indokolja - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján külpolitikai szakértőjük.

Szent-Iványi István egyúttal viszont arról is beszélt, hogy a feszültség egyre nő a határsávban és az összecsapások lehetőségét sem lehet kizárni. A Magyar Liberális Párt úgy látja, hogy a hatóságoknak törekedniük kell az emberiességre, az erőszak elkerülésére és be kell tartaniuk az arányosság elvét - jelentette ki.

A politikus azt is szorgalmazta, hogy Magyarország javítson diplomáciai kapcsolatain Ausztriával, Németországgal és az európai vezetőkkel. Emellett kijelentette: részt kell vállalni a válság átfogó, európai kezeléséből is. Kérdésre válaszolva azt mondta, a határzár soha nem lesz teljes és tökéletes, a legfontosabbnak mégis az, hogy azt erőszakos összecsapások nélkül tartsák fent.