Görögország;Sziriza.;Alekszisz Ciprasz;

2015-09-17 07:32:00

Ciprasz reménykedik a Sziriza győzelmében

Alekszisz Ciprasz volt görög miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy pártja, a Sziriza győzelmet arat a vasárnapi előrehozott parlamenti választáson. Biztosnak nevezte, hogy a voksoláson a baloldali tömörülés bizonyul a legjelentősebb politikai erőnek. „Úgy vélem, abszolút többséget is szerezhetünk” – fejtette ki Ciprasz az Euronewsnak adott interjújában.

A volt miniszterelnök szerint pártja bizonyította, hogy képes a kormányzásra. Alkalmas arra, hogy „az országot Európában tartsa, s elejét vegye a gazdasági katasztrófának”. Hozzátette, felkészültek arra is, hogy nem szereznek többséget a parlamentben. A legutóbbi felmérések nem támasztják alá Ciprasz derűlátását. Az irodák vagy fej-fej mellett látják a két legerősebb pártot, a Szirizát és a konzervatív Új Demokráciát (ND), vagy, ha nagyon csekély, jócskán hibahatáron belüli fölénnyel, az utóbbit látják az élen.

Közben az euróövezet azon munkálkodik, hogy mielőbb talpra állítsa a bankok nyári bezárása után különösen nehéz helyzetbe sodródott görög bankrendszert. Azért akar gyors lépéseket Brüsszel, mert attól tart, hogy a kiegyensúlyozatlan belpolitikai viszonyok miatt elhúzódik a kormányalakítás, így a kabinet nem lesz képes érdemi döntések meghozatalára – írta a Financial Times. Annyi bizonyos, hogy bankokat érintő változások nem érintik a 100 ezer euró alatti betéteket. Ezek biztonságát az uniós jog is garantálja.