KÖZGÉP;

2015-09-17 07:23:00

Újra indulhat a közbeszerzéseken a Közgép

Újra indulhat közbeszerzési pályázatokon a Közgép, miután a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tegnap felfüggesztette az építőipari céget a közbeszerzésektől eltiltó határozat végrehajtását - tudta meg a vg.hu. A Közgép a bíróságon támadta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát, és azt is kérte, hogy a bíróság a jogerős döntésig függessze fel a határozat eltiltó rendelkezését. A Közgép keresetének tárgyalását a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság október elsejére tűzte ki, de most ezt megelőzően közbenső döntést hozott az eltiltás felfüggesztéséről.

A bíróság a mai végzésében arra hivatkozott, hogy a hároméves eltiltás nemcsak a vállalatnak okozna súlyos és visszafordíthatatlan károkat, hanem a közpénzek hatékony felhasználására is hatással lenne, így az azokhoz fűződő közérdek súlyos sérelmét is okozná. Mint emlékezetes, az utóbbi időben a pályázatok során rendre a legolcsóbb ajánlatokat tette a Közgép.

A Közgép abban bízik, hogy azokat a szerződéseket, amelyeket a KDB kizárásos döntése óta az ajánlatukat kizárva kötöttek, maguktól felbontják. A furcsa jogi helyzet számos lezárt és most futó tender sorsát befolyásolja, milliárdos értékű szerződéseket kell újratárgyalni.

A Közbeszerzési Döntőbizottság július közepén találta bizonyítottnak, hogy a Közgép hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen. A KDB úgy találta, a pályázatban feltüntetett uszályok mérete eltért a dokumentációban jelzetthez képest. Csakhogy, mint azt a Népszava korábban megírta, a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó vállalat a pályázathoz az illetékes szerb hatóság és az uszályokat gyártó cég számait használta fel.