MSZP;kormány;menekültválság;ellenségkép;

2015-09-17 15:32:00

MSZP: a válság oka a kormány ellenséget láttató politikája

Az MSZP szerint a kormány ellenséget láttató politikája vezetett a jelenlegi válsághelyzethez. Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) választmányi elnöke a párt csütörtöki, szegedi kihelyezett frakcióülése után azt mondta: év elején is naponta másfél-kétezer menedékkérő érkezett a déli határhoz, és akkor még profin kezelték a hatóságok a helyzetet. Ezután kezdett el ellenséget látni és láttatni a menedékkérőkben a kormány, ami a mostani válsághelyzethez vezetett - mondta a politikus, a város polgármestere.

Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) választmányi elnöke a párt szegedi kihelyezett frakcióülése után csütörtökön azt mondta: év elején is naponta másfél-kétezer menedékkérő érkezett a déli határhoz, és akkor még profin kezelték a hatóságok a helyzetet. Ezután kezdett el ellenséget látni és láttatni a menedékkérőkben a kormány, ami a mostani válsághelyzethez vezetett - mondta a politikus, a város polgármestere.

Kifejtette: a migránsok kilencven százaléka a határ átlépése után még tavasszal is azonnal kapcsolatba lépett a hatóságokkal, kérte a menekültstátust, együttműködött a regisztrációban. "Az új vasfüggöny felépítésének kormányzat által hangoztatott indoka tehát nem valós" - fogalmazott. 

Botka László kijelentette: a magyar emberek pártállástól függetlenül két dolgot nem akarnak, nagyszámú letelepedő bevándorlót és embertelen kormányt. Mint mondta, bevándorlási válság nincs Magyarországon, mert a migránsok nem akarnak itt letelepedni, a szerdai események miatt azonban - amikor egy csoport Horgosnál megpróbált áttörni a határzáron, és kövekkel, üvegekkel dobálta a magyar rendőröket - "a kormány az embertelenség szinonimájává tette Magyarországot".

Botka László szerint tavasszal, vélhetően tanácsadói hatására a menedékkérőkben találta meg az új ellenséget a kormány, onnantól kezdve kezdtek saját magukhoz képest alulteljesíteni a kormányzati szervek. "A konfliktus, és az emberek félelmének a növelése volt a cél" - jelentette ki. Így jutottak el véleménye szerint a szerdai eseményekig, amelyről azt mondta: "előállíthatták ezt a nagyszerű tévéfilmet, amelyet Andy Vajna hátulról, egy sátorból rendezett".     

A szegedi polgármester szerint a nagyszámú bevándorló miatt Szegeden nem alakult ki társadalmi konfliktus, helyi civilek - a hatóságok helyett - vizet és élelmet osztottak a bevándorlóknak, és információval látták el a migránsokat. 

Botka László emlékeztetett: az MSZP már tavasszal látta, hogy probléma lesz a menekülthelyzetből, ezért akkor benyújtotta ötpontos javaslatcsomagját az Országgyűlésnek.     Tóbiás József pártelnök azt hangsúlyozta, hogy csak közös, európai megoldással lehet a helyzetet kezelni, és az ilyen intézkedéseket felelős ellenzékként az MSZP támogatni fogja.

Hangsúlyozta: az erőszak semmilyen formája sem elfogadható, a köveket dobáló menekültek arra késztetik, hogy jobbulást kívánjon a megsérült rendőröknek - fogalmazott, hozzátéve, véleménye szerint a kormány elhibázott döntései miatt kerültek a szolgálatot teljesítő rendőrök a szerdai helyzetbe.