tüntetés;állami föld;hortobágyi gazdák;

Tüntetnek az állami földek eladása ellen

Tiltakozás az állami földek eladása ellen címmel hirdették meg a ma 17 órától Budapesten, a Kossuth téren kezdődő tüntetést.

A szervező Élőlánc Magyarországért civilszervezet mellett a megsemmisített kishantosi ökogazdaság, a hortobágyi gazdák, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd Magyarországért, a Korrupció Ellenes Szövetség és több civilszervezet képviselői is részt vesznek a demonstráción. A tüntetést azért szervezték, mert a kormány októbertől akarja megkezdeni az állami földek értékesítését. A tervek szerint mások mellett beszédet mond Ángyán József, volt földművelésügyi államtitkár is, aki több tanulmányában tárta föl az állami földbérlet-pályázatok visszásságait. A főszervező, Ács Sándorné, a kishantosi ökögazdaság egyik alapító-ügyvezetője a Népszavának elmondta, eddig ezren csatlakoztak ahhoz a nyilatkozatukhoz, hogy mint az állami földek tulajdonosai, magyar állampolgárok nem járulnak hozzá az állami földek eladásához.