Lázár János;menekültek;

2015-09-18 07:00:00

Módosult a "nyugat-balkáni" útvonal

Európát akarta megvédeni a kerítéssel Orbán Viktor, de egyelőre csak annyit ért el, hogy a menekültek vagy megrekedtek a határmenti senki földjén, vagy Horvátország és Szlovénia felé vették az irányt: előbbi bejelentette, hogy megtelt, utóbbi 5000 menekültet vár a következő napokban. Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke a menekültválság megvitatására. Donald Tusk a döntést szerdai Twitter-bejegyzésben közölte. Beérni látszik a válsághelyzet bevezetése is: Lázár János kancelláriaminiszter a Népszava kérdésére azt mondta: a napokban döntenek a tartalékos katonák behívásáról. A határnál viszonylagos nyugalom volt, de Szijjártó Péter külügyminiszter este bejelentette: válsághelyzetet rendeltek el Baranya és Somogy megyében is.

Nem állítja, hogy június 17-e, a vasfüggöny felépítésének bejelentése óta minden lépésük tökéletes volt, de a kormány igyekezett. Az intézkedések és a schengeni egyezmény betartása eredményezte, hogy lényegében ma Magyarországon a menekülttáborokban alig van ellátásra szoruló ember. Lázár azt panaszolta, hogy a kritikákkal ellentétben a kormány kért, de nem kapott segítséget az Európai Uniótól ahhoz, hogy be tudja tartani a schengeni egyezményt. Magyarország 200 millió eurót költött a védekezésre az adófizetők pénzéből, miközben hét év alatt csak 65 millió eurót kap az EU-tól. Kiderült, a kormány továbbra is elvi alapon ellenzi a menekültek elosztását meghatározó uniós kvótarendszert, a határok megvédése után azonban hajlandó vitázni arról, milyen szempontok érvényesíthetők azoknak az országoknak a megsegítésére, ahol sok bevándorló van. Világossá tette, Magyarország csak önkéntes alapú elosztást támogatna, kötelező kvótát nem. A szeptember 15-e utáni eseményeket a következő kormányüléseken részletesen fogják értékelni.

Közben a szerb állami rádió és tévé (RTS) felszólította tegnap a magyar hatóságokat, hogy büntessék meg azokat a magyar rendőröket, akik a médiatársaság szerint előző nap bántalmazták az RTS forgatócsoportját a régi röszkei határátkelőnél a migránsokkal vívott összetűzés során. Az RTS szerint egy riporternőjét, egy operatőrét és egy hangtechnikusát bántalmazták a magyar rendőrök. A társaság közleményében elismerte, a forgatócsoport tagjai nem sérültek meg komolyan, de - mint fogalmazott - a helyzet "kellemetlen" volt számukra.

A "nyugat-balkáni útvonalat" választó migránsok többsége korábban a szerb-magyar határt átlépve utazott tovább Észak- és Nyugat-Európa felé. A szigorított magyar határvédelem miatt azonban változóban van a migránsok útvonala, Szerbia felől egyre többen Horvátországon és Szlovénián keresztül próbálnak továbbutazni. Több tucat illegális bevándorló a magyar-horvát határ baranyai szakaszán át érkezett meg tegnap Magyarországra. A szír, afgán és iraki migránsokat Illocskán tartóztatták fel a rendőrök.A menekültútvonal Horvátország felé tart. Zágráb tegnap közölte: nem képes több migránst fogadni, erről pedig a Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) és az Európai Uniót is értesítette - mondta Ranko Ostojic belügyminiszter. Kijelentette, hogy 24 óra alatt hatezren lépték át illegálisan a határt, ez pedig veszélyezteti az ország biztonságát. Áttörte a horvát rendőrségi kordont és gyalog indult a horvát-szerb határ menti Tovarnikból a tőle északnyugatra fekvő Vinkovce irányába a menekültek egy csoportja - jelentette a horvát sajtó csütörtökön. A beszámolók szerint a menedékkérők azért indultak útnak a vasútvonal mentén, mert elégedetlenek voltak azzal, hogy sokat kell várakozniuk a buszokra és a vonatra. A 24 sata című napilap arról számolt be, hogy elfogyott a víz és az élelmiszer, továbbá a migránsok meg vannak ijedve. Reggel óta nem kaptak semmilyen információt. Azért indultak el gyalog, mert azt hitték, vissza akarják őket toloncolni Szerbiába.

Horvátországba szerda reggeltől csütörtök délutánig 7300 illegális bevándorló érkezett. Elfogadhatatlan, hogy míg Horvátországnak alkalmaznia kell a nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettségeket, addig a környező országok, ahonnan a migránsok jönnek, ezt nem teszik meg - hangoztatta a miniszter. Nem vagyunk olyan ország, amely az adott pillanatban nem képes szolidaritást vállalni, de most arra kérjük a nemzetközi szervezeteket, hogy állítsák meg az áradatot azokban az országokban, amelyek ezeket a törvényeket nem tartják be - mondta. A következő napokban mintegy ötezer menekült érkezik Szlovéniába az előrejelzések szerint - közölte a Szlovén Vöröskereszt csütörtökön. "Segítségre lesz szükségünk Szlovénia és mindenki más részéről, aki megérti a háború sújtotta területekről menekülő emberek szenvedését" - tudatta a szervezet. A tájékoztatás szerint a vöröskereszt ötezer ember ellátásához elegendő készlettel rendelkezik, de ezen felül szükségük van még élelmiszerre és pénzre. Miközben Szlovéniában nagy erőkkel dolgoznak az ország felé tartó menekültek fogadását szolgáló infrastruktúra felállításán, a ljubljanai kormány arra számít, hogy Horvátország fel fogja tartóztatni a migránsok nagy részét. Az ország a migrációs válság miatt szerdán ideiglenes határellenőrzést vezetett be a Magyarországgal közös határán. Az Ausztriával, Olaszországgal és Horvátországgal is határos Szlovénia, amely része a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetnek, menekültáradatra számít a magyar-szerb határ lezárása miatt.

Orbán százmillió migránst emleget
Orbán Viktor közös interjút adott a Die Presse mellett a német Die Welt, az angol The Times és a francia Le Figaro című lapnak.A kormányfő elmondta: eldöntötték, hogy kerítést építenek a román határon, valamint a horvátországi határ bizonyos részein is. Kijelentette, "azon vagyunk, hogy szövetségeseket találjunk, akik szintén nem értenek egyet a kvótákkal. Az időzítés szörnyű. A kvóták egy racionális vita alapját képezhetnék. De mi egy trükk áldozatai vagyunk.Normális körülmények között az alapvető kérdésekről konszenzussal döntenek a tanácsban.
A bizottságnak azonban jogában áll a tanács bevonása nélkül bevezetni kötelező kvótarendszert. Ezért nagy árat fogunk fizetni. De én nem tudom megállítani ezt a jogi folyamatot. Én ellene fogok szavazni. De ha törvény lesz, akkor jogilag nem tudunk ellene tenni. Különben Magyarország pert vesztene a bíróság előtt. Ez az intézményes csapda. Úgy vélte, hogy a menekülteknek a védelmet a polgárháborús országokkal szomszédos államoknak kell biztosítania.
Azt mondta, hogy az arab tavasz után Magyarország 1500 családot fogadott be, és megismételte, hogy megállapodást kötött a kopt keresztényekkel. Újra állította: ha a muzulmánokat beengedik a kontinensre, hamarosan többségbe kerülnek majd, mert a Frontexre adatai szerint a százmilliót is elérheti azoknak a száma, akik Európába akarnak jönni. Magyarország viszont az ezer éve kitaposott ösvényen szeretne tovább haladni.
Arra a kérdésre, hogy mi léphet a dublini szabályok helyére azt mondta: hasznos lenne bevonni olyan tagjelölt államokat, mint Szerbia és Macedónia, hogy megosszuk a felelősséget és a terheket.Magyarország most kényelmes helyzetben van. Mert úgy néz ki, mintha az áradat már nem Magyarországon menne át. Kifejtette: a mostani európai kultúrában a vezetés az intézményekhez, és nem személyekhez van rendelve. Olyan benyomást teremtünk, hogy az erős vezérek veszélyesek, és a gyenge vezető a jó vezető. Amikor minden jól megy, akkor OK az intézményi vezetés. De válsághelyzetekben olyan vezérekre van szükség, akik elhagyják a megszokott utakat.
Cáfolta a Frontex, az Európai Unió határvédelmi ügynöksége Orbán Viktort, aki arról beszélt, hogy „százmilliók tartanak Európa felé”. Az Index utánanézett: a Frontex internetes oldalán semmilyen adatot nem találtak, ami alátámasztaná a miniszterelnök szavait. A portál megkereste a szervezetet, amely azt válaszolta, hogy nem tudnak ilyen adatokról.