Jeb Bush;Thatcher;

2015-09-18 10:32:00

Jeb Bush ejtette Thatchert

Visszakozni kényszerült Jeb Bush. A volt floridai kormányzót és versenytársait a republikánus elnökjelölt-aspiránsok eheti tévévitájában megkérdezték, melyik híres nő képét tennék a 10 dollárosra.

Nem mindenki vette komolyan a kérdést, több jelölt is azt mondta, legszívesebben a mamája képét látná a bankjegyen. Többen is javasolták, hogy a fekete polgárjogi aktivista, Rosa Parks érdemelné a megtiszteltetést. Ő volt az a híressé vált nő, aki 1955-ben nem volt hajlandó felállni egy fehéreknek fenntartott ülőhelyről az autóbuszon Montgomery Cityben, s ezzel mozgalmat indított el a szegregáció eltörléséért.

Jeb Bush ugyanakkor azt javasolta, hogy a brit Vaslady, Ronald Reagan hajdani elnök kedvenc tárgyalópartnere, Margaret Thatcher képmását kellene a 10 dolláros címletre nyomtatni. Bush utóbb helyesbített, mint mondta „a hely szelleme” miatt jutott eszébe a néhai brit kormányfő, a vitát ugyanis a Reagan elnöki könyvtárban tartották. Bush vélhetőleg már akkor is sejtette, hogy ötlete keresztülvihetetlen lenne, jogi problémákat vetne fel, sőt utóbb azt is hozzátette, hogy Thatcher személye jelenleg talán „nem releváns”.

A brit konzervatívoknak mindenesetre nagyon tetszett a javaslat, legfeljebb azt kifogásolták, hogy túl kicsi címletű bankjegyre gondolt Jeb Bush, s szerintük a néhai brit miniszterelnök többet érdemelne. Az Obama-kormányzat egyébként idén júniusban vetette fel, hogy ideje lenne a szebbik nem egy neves képviselőjéről megemlékezni az új 10 dollároson. Ezt a javaslatot Jack Lew pénzügyminiszter jelentette be, s közölte azt is, hogy év végéig döntenek, ki legyen az a történelmi hölgy, aki nagy szerepet játszott az amerikai demokrácia erősítésében. A jelenlegi 10 dollároson Alexander Hamilton, az alapító atyák egyike, George Washington személyzeti főnöke szerepel.