Oroszország;USA;Szíria;egyeztetés;

2015-09-19 07:34:00

Amerikai-orosz egyeztetés Szíriáról

Felújították a magas szintű amerikai-orosz egyeztetést a szíriai konfliktustól, jelentették be pénteken Washingtonban. Az amerikai védelmi miniszter, Ashton Carter és orosz kollégája, Szergej Sojgu telefonon tárgyalt egymással - közölte a Pentagon szóvivője, Peter Cook.

A két tárcavezető az AFP jelentése szerint áttekintette, hogy mely területeken összeegyeztethetők, s mely területeken térnek el az álláspontok Washington és Moszkva között. A védelmi miniszterek megállapodtak arról, hogy további tárgyalásokat folytatnak majd a szíriai válság rendezésről és az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet elleni fellépésről. Egyeztetniük kell arról is, hogy ne kerüljön sor véletlen összeütközésre a két fél erői között Szíria területén.

Oroszország nem tagja az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciónak, amely légicsapásokat hajt végre az IS állásai ellen Irakban és Szíriában. Amerikai hírszerzési források szerint ugyanakkor az elmúlt hetekben megnövekedett az orosz katonai aktivitás Szíriában, Moszkva tanácsadókat küldött az Aszad-rezsim támogatására és műholdas felvételek alapján előretolt légibázist építhet a szíriai kikötőváros, Latakia mellett. Az Egyesült Államok és Oroszország között tavaly április óta, a Krím annektálása, majd a kelet-ukrajnai orosz beavatkozás miatt megszakadt az egyeztetés a szíriai válságról.

A szíriai helyzetről is tárgyalásokat folytat John Kerry amerikai külügyminiszter, aki tegnap Londonba érkezett. Az amerikai diplomáciai vezetője az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterével, Abdullah bin Zajaddal tárgyalt, s szombaton folytat megbeszéléseket brit kollégájával, Philip Hammonddal. Kerry ugyancsak megerősítette, hogy amerikai-orosz katonai tárgyalások kezdődnek. Kerry és Hammond a menekültválságról is eszmét cserélnek. Az Obama-kormányzat kilátásba helyezte, hogy jövőre legalább 10 ezer szíriai menekültet fogadnak be. A brit konzervatív kormány öt év alatt 20 ezer szíriai menedékkérő befogadását vállalta.