évforduló;1956;kormánybiztos;Schmidt Mária;

2015-09-19 10:51:00

Schmidt Mária kormánybiztos lett

A kormány döntése alapján Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kormánybiztosként koordinálja majd a jövő évi 1956-os megemlékezéseket – jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter pénteken az ATV Szabad szemmel című műsorában. A főigazgató ezt a feladatot térítésmentesen látja el. Az ünnepségsorozat fővédnöke Kövér László házelnök lesz. Az emberi erőforrások minisztere szerint Schmidt személyében, olyan történészről van szó, aki alkalmas erre a feladatra, és üdvözölte, hogy együtt dolgozhat vele. Mint mondta, a döntés előtt egyeztetett a kormányfővel, és az, hogy Orbán Viktor örült ennek a javaslatnak, azt jelzi, hogy a miniszterelnök és a kormány - ahogyan ő maga is - nagyon értékesnek tartja Schmidt Mária munkáját.

A bejelentés annak ellenére sem okozott nagy meglepetést, hogy már a hét közepén híre ment a történész felkérésének, bár Schmidt Mária akkor azt nyilatkozta: hivatalosan még nem keresték meg.

A főigazgató a Népszava kérdésére válaszolva elmondta: beszélt Balog Zoltán miniszterrel, így most már tud a hivatalos kinevezéséről. Az a célom, hogy 1956 60. évfordulóját méltó módon ünnepelje meg az egész ország – tette hozzá. Szeretnénk ezért minél több embert bevonni az emlékezés-sorozatba, iskolákat, önkormányzatokat felkérni, hogy minél több településen nyoma maradjon a forradalom helyi hőseinek. A 60. évforduló talán az utolsó lehetőség erre, mondta a kormánybiztos, hiszen mind kevesebb az élő szemtanú és részvevő.

Arra a kérdésre, hogy a kormány mit kezd majd a kommunista Nagy Imre emlékével, a történész azt válaszolta: számunkra nem a kommunista Nagy Imre a fontos, hanem aki az, aki élete végén eggyé vált a nemzeti szabadságharccal és a forradalommal, méltósággal vállalta ennek következményét, a halált.

Arra, hogy kormánybiztosi megbízatása érinti-e a Sorsok Házának megvalósításában vitt szerepét, egyértelműen leszögezte: továbbra is ő felel a múzeum koncepciójának kidolgozásáért, szóba sem került, hogy erről le kellene mondania.