Eljegyzés a Színházak éjszakáján

Beszédtechnika alkalmatlankodó tévésekkel, jeleneteket pénzbedobásra szolgáltató Vitéz László-automata, előbemutató dögös dívákkal, tumultus az utcán és a nézőtéren, vagy éppen egy valóságos eljegyzés a deszkákon, ez egyaránt látható volt az idei Színházak éjszakáján.

Totálisan mértéket veszett televíziósokkal kezdődött számomra az idei Színházak éjszakája a Centrál Színház Kisszínpadán. Érdekelt az interaktivitás, az, hogyan tanít Borbás Gabi beszédtechnikát a közönségnek. Ehelyett először nem is hozzánk kezdett el beszélni, hanem a színpadon dekkoló tévé riporternőnek, úgy hogy minket még nem is üdvözölt. A színésznő később sokat szólt az oly fontos szemkontaktusról, de ekkor nem ránk, hanem a kamerára figyelt, és bármennyire is próbáltam látni a szemét, és azzal együtt az arcát, ez nemigen sikerült, mert helyette az őt otrombán eltakaró operatőr egyáltalán nem beszédes háta volt hosszú-hosszú ideig megtekinthető, és élvezhettük a hangmérnök színpadi „alakítását” is. Aztán persze a Petőfi Tévéhez tartozó riporternő volt az első vállalkozó beszédgyakorlatokra, hogy magát öntetszelegve, hercigeskedve megörökíttethesse, azt már nem várta meg, hogy esetleg rajta kívül más is próbálkozik, az már nem jutott eszébe, hogy talán ennek rögzítése lett volna a dolga. Bemutatkozni elfelejtett, vagy addigra már annyira elszállt az agyam, hogy ezt észre sem vettem, sebaj, úgysem lesz érdemes megjegyezni a nevét. De, hogy ebbe Borbás miért ment bele, azt nem tudom, mert utána kiderül, hogy tényleg abszolút képes figyelni a publikumra, egyszerre százfelé néz, jól reagál a legkisebb pisszenésre is. Mókás nyelvtörőkkel pillanatok alatt hangulatot teremt, érdekesen mesél arról, mi minden okozhatja a nem megfelelő beszédet, hogyan kell jól kinyitni a szánkat, levegőt venni, egyáltalán létezni, hiszen ez összefügg a beszéddel.

Az egyik fiatalember halk félszegséggel, érezhető feszültséggel kérdez valamit, nem is az fontos, hogy mit, hanem látszik rajta, hogy fölöttébb érdekli a téma, miközben nehezen, alig halhatóan fejezi ki magát. Borbás empatikusan leguggol a színpadon, hogy szeme egy vonalba kerüljön a fiatalemberével, itt most tényleg van kontaktus, kölcsönös figyelem. Kiderül, hogy a fiatalembernek van már némi amatőrként szerzett színészi végzettsége, látszik rajta, hogy a deszkákra vágyik, ugyanakkor gátlásossága nyilvánvaló. Végül, mint reménysugárt, megkérdezi, hogy Borbás vállal-e magántanítványokat. Majd összerezdül, amikor kiderül, hogy nem. Ez igazi dráma volt, ez megmarad ebből az estéből, ezt lett volna érdemes rögzítenie a kamerának. Szerencsére máshol még csak a színpad szélére sem mennek fel az operatőrök és a fotósok, aki profi, tud másokat nem zavarva, a nézőtérről is dolgozni.

Kint az utcán nagy a forgatag, a Magyar Állami Operaház előtt éppen most kezdődik a műsor, hatalmas a tömeg. Olyan székeket is letettek a színház oldalában, ahonnan egyáltalán nem látszik a színpad, de ezek az ülőalkalmatosságok is tele, így is sokan nagy figyelemmel hallgatják a zenét, és ez az odaadás hátborzongatóan szép. A Nagymező utcában pedig zajlik a Broadway Fesztivál, a Budapesti Operettszínház előtt a színház művészei lépnek fel. Szintén hatalmas a sokaság, a kávéházak zsúfolt teraszairól iszogatva, falatozva, diskurálva is nézik a műsort, él, lüktet az utca, jó ilyen hangulatban látni Budapestet. Bent a színházban még a Mágnás Miska megy, de bármennyire is hihetetlen, este fél 9-kor, a Mozsár utcai bejáratnál már vannak, akik sorban állnak, a majd csak este fél 11-kor kezdődő, Ikercsillagok című gálára. Kicsit odébb, a Kolibri Színháznál pedig éppen most indul a színfalak mögé az utolsó csoport a kulisszák bejárására, az utcai publikumot pedig az úgynevezett Vitéz László-automata szórakoztatja. Ez egy kis paraván, elől tényleg hasonlít egy automatára, amibe pénzt lehet dobni, és cserébe különböző jelenetek elevenednek meg, ezúttal éppen Gazdag László jóvoltából.

A Madách Színházban persze pótszékes ház van a Bepasiztunk című produkció előbemutatóján. Détár Enikő, Koós Réka, Ladinek Judit jókora hangerővel és energiával, vonzerővel, némi összekötőszöveg kíséretében, lényegében koncerteznek. Azt játsszák, hogy mindhárman elváltak, hogy fölöttébb pasikra kiéhezettek, és annyira csábosak, hogy rájuk is éhesnek kell lenni. Nekem olykor már túl sok a falakat rengető decibelekből, időnként némi halkság, romantikába torkolló érzelem, elmerengő lelassulás elkelne, mert így egy kissé, legalábbis számomra, a temérdek energia dacára, monotonná válik a produkció.
A Kolibri Színházban viszont A trollgyerek előadásán végig feszült a figyelmem. Sajátos hangulata van annak, ha este 10-től adnak gyerekeknek szóló produkciót, úgy hogy sok a felnőtt a nézőtéren. De hát ez a produkció arra jó példa, hogy tényleg szól minden korosztályhoz. És bizony mondandója, hogy egy, a skandináv mitológiából ismert torzonborz, troll gyerkőcöt, amelyik kezelhetetlenül szófogadatlannak tűnik, és patkányt meg békát zabál, sem szabad gyűlölni, be kell őt is fogadni, manapság fájdalmas aktualitásra tett szert. Novák János rendezése, érzékeny, erőteljes produkciót hozott létre.

A Budapesti Operettszínházban a hajnali 1 óráig tartó gálát persze imádták a nézők. Éppen akkor érkezünk, amikor Nádasi Veronika olyan vehemenciával énekel a Porgy és Bess-ből, hogy szinte leszakad a csillár. És sorakoznak a sztárok, Szinetár Dóra, Peller Anna, Vágó Zsuzsi, Kékkovács Mara, Szulák Andrea éppúgy, mint például Dolhai Attila, Szabó Dávid, Dézsy Szabó Gábor. Tökéletes harmóniában vannak a rajongó közönségükkel. Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté arról énekelnek, hogy „érted születtem.” A szám végén Kerényi felhúz egy karikagyűrűt Dancs ujjára, aki láthatóan igencsak meghatódik, majdnem sír. Később Kerényi apja, Kerényi Miklós Gábor elmondja nekem, a színésznő előre nem tudta, hogy a színpadon lesz az eljegyzésük.

A Színházak éjszakája azért is jó, mert akadnak benne váratlan pillanatok, a deszkákon nem kívánatos tévésektől akár egy eljegyzésig.