MSZP;OTP;székház;

2015-09-21 07:03:00

Az OTP lehet a vevő

Még az idén értékesítik az MSZP Jókai utcai székházát. A szocialisták, várhatóan a pesti oldalon, kisebb épületbe költöznek majd, ahol a jelenleginél több lesz a közösségi tér. Erről Katona Tamás pártigazgató beszélt lapunknak. Forrásaink szerint az OTP vásárolhatja meg a székházat, a szerződést azonban még nem írták alá.

Tárgyalnak a potenciális vevőkkel és még ebben az évben értékesítik az MSZP Jókai utcai székházát - mondta el lapunknak Katona Tamás. A pártigazgató szerint más ingatlanokat nem akarnak eladni, csupán az fordul elő, hogy adott településen másikra cserélik azokat a helyiségeket, amelyek nem szolgálják megfelelően a politikai munkát. A szocialisták mintegy 150 ingatlannal rendelkeznek az országban, ezek között van saját tulajdonú, valamint bérelt. A számot nem akarja csökkenteni a párt. Akkor sem, ha anyagi gondokkal küzdenek.

A Jókai utcai székházra, ahová 2009 januárjában, még Gyurcsány Ferenc elnöksége idején költözött az MSZP, annak idején devizahitelt vettek fel. Katona szerint meglehetősen átgondolatlan döntést hozott az akkori vezetés, amikor eladta a Köztársaság téri székházat. Ennek ugyanis semmi gazdasági alapja nem volt. Ezt követően Gyurcsányék drágán béreltek irodákat Budán, majd nagyon sok pénzért alakították át az időközben megvásárolt Jókai utcai épületet, amelyben korábban az egyik szakszervezet működött. A székház üzemeltetése drága, emellett kell a szocialistáknak a múltból maradt hitelt törleszteni. Ez az örökölt, rossz helyzet kényszeríti arra a pártot, hogy megváljon az épülettől, amelyik ráadásul pártszékház céljaira alkalmatlan, hiszen egyetlen tanácskozásra alkalmas helyisége van. Nemrégen megtörtént, hogy két tanácskozás összecsúszott, mert az egyik elhúzódott, és a másik összejövetel résztvevői nem tudtak leülni. Az MSZP-nek nincsen nagy apparátusa, közösségi terekre viszont szüksége van - fogalmazott a pártigazgató.

Horn-centert szeretnének létrehozni, mert kell egy olyan hely, fórum, agora, ahol a baloldali gondolkodók, műhelyek, szervezetek, fiatalok, értelmiségiek, civilek összegyűlhetnek. Erről még júliusban beszélt az Indexnek Tóbiás József. A pártelnök el tudja például képzelni, hogy a székház, amelyik elsősorban közösségi tér, Facebook-csoportok nyilvános centruma lesz.

A szocialista apparátus egy része, amelyik a frakció mellett dolgozik már a Képviselői Irodaházba költözött, a budapesti elnökség pedig a párt II. kerületi irodájában dolgozik. A tagozatok, platformok a 22 fővárosi pártingatlan valamelyikében tartják összejöveteleiket, a szakmai tanácsozásoknak szintén ezek adnak helyet. Katona arról biztosított, lesz új székház, a jelenleginél kisebb, több közösségi térrel, és minden bizonnyal a pesti oldalon. A cél, hogy optimális feltételeket biztosítsanak a politikai munkához.

Lapunk úgy értesült, hogy a Jókai utcai székházat az OTP vásárolhatja meg, a szerződést azonban még nem írták alá, így nincs alapja annak a híresztelésnek, ami a Facebookon terjed, s amely tényként kezeli az eladást. Forrásaink szerint az igaz, hogy néhány vidéki ingatlanától is meg akar válni a párt, ezeket ugyanis korábban jelzáloggal terhelték meg. Tavaly nyár óta tudható, hogy a törlesztőrészletek kigazdálkodása egyre nagyobb gondot okoz a szocialistáknak, a választási vereségek után ugyanis megcsappant az állami támogatás. A jelenlegi vezetés állítólag nem tudja, mennyiért értékesítették annak idején a Köztársaság téri székházat, illetve miért kellett a jelenlegi ingatlanra ilyen nagy összegű devizahitelt felvenni.