Elmosta az eső az edzéseket

A Japán Nagydíj egyik pénteki szabadedzése sem volt hatékony a Forma-1 mezőnye számára, ugyanis esőzés miatt a versenyzők alig tudtak megtenni néhány kört. Mindez azért balszerencsés, mert az időmérő edzésre és a futamra is azt jósolják, hogy száraz lesz a szuzukai pálya.

Az első gyakorlás előtt a legnagyobb kérdés az volt, hogy elég-e feltenni a köztes, azaz intermediate kerekeket vagy muszáj az esőgumikon vezetni. Végül utóbbi bizonyult a jobb választásnak, de még így is csak egy-egy felvezetőkört vállaltak be a pilóták, az első mért körre sokat kellett várni. A két Lotus csak két kört teljesített, az egyik autót nem Romain Grosjean, hanem a tartalékpilóta Jolyon Palmer vezette. A első szabadedzésen végül – karrierje során először – a Toro Rosso-versenyző Carlos Sainz Jr. nyert. Mögötte az orosz Danyiil Kvjat és a német Nico Rosberg végzett.

A második gyakorláson a borús idő ellenére nem volt hideg, a hőmérő 22 Celsius-fokot mutatott Szuzukában. Ütközés ugyan nem történt, de többen is lesodródtak a pályáról. A Szingapúri Nagydíj második szabadedzéséhez hasonlóan Japánban is Kvjat végzett az élen. A második helyen Rosberg zárt, míg a csapattárs Lewis Hamilton csak harmadik lett. "Igazából nem tanultunk semmit az edzésekből. A pálya csúszós volt, és sok vízátfolyással találkoztunk. Remélem, hétvégén száraz körülmények lesznek" – tekintett előre a kétszeres világbajnok. A szombati időmérő edzésről 08.00 órától, a vasárnapi futamról pedig 07.00 órától közvetít az M4 sportcsatorna.

Szerző

Előz a MU Angliában?

Kissé szokatlan az angol labdarúgó Premier League hét végi fordulójának lebonyolítása, mert vasárnapra ezúttal csak egy bajnoki jutott, s hétfőn is rendeznek egy találkozót. 

A Manchester City horrorszerű napokat élt át a múlt héten: kikapott otthon a Bajnokok Ligája első körében otthon a Juventustól, majd a bajnokságban szintén otthon a West Hamtól, miközben előtte már arról cikkeztek az angol lapok, hogy ebben az évadban nem lehet megállítani Manuel Pellegrini együttesét. A Citynél kedden valamelyest javult a hangulat a Ligakupában a Sunderland ellen aratott 4-1-es győzelemmel. A chilei szakvezető e találkozón is a legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát. Szombaton azonban sokkal nehezebb kihívás vár De Bruyne-ékra, hiszen idegenben a Tottenham lesz az ellenfél. A Spurs azt reméli, hogy válogatott csatára, Harry Kane rossz sorozata épp' a listavezető ellen dől majd meg. Az ifjú titán 513 perc óta nem tudott gólt szerezni a Premier League-ben. Ha hozzászámoljuk a hétközi Ligakupát, a gólképtelenség már 603 perce tart. A 22 éves Kane mindössze kétszer talált a hálóba a legutóbbi 15 találkozóján. Hasonló gondokkal küzd a City argentin gólvágója, Sergio Agüero is. Az új idényben hat meccset játszott a Premier League-ben, ebből ötször kezdőként. Összesen 396 percet töltött el a pályán, ez az idő egyetlen gólra volt elegendő számára, s háromszor le is cserélték. Agüero azt reméli, hogy a Spurs ellen minden másként lesz. A londoniak ellen kiválóan megy a gólszerzés számára, hiszen összesen 10 gólt szerzett velük szemben hét találkozón.

Amennyiben a City kikapna a brit fővárosban, a Manchester United akár élre is ugorhat. Elvileg nem lesz nehéz dolga, mert az utolsó helyezett Sunderlandet fogadja. A vendégcsapat védelme valóságos átjáróház: hat meccsen 13 találatot kapott. Louis van Gaal, vörös ördögök edzője óvatosan nyilatkozott a találkozó előtt, az aggasztja, hogy többen is kidőltek a védelemből.

Premier League, 7. forduló

Szombat: Tottenham–Manchester City (tv.: Digisport1, 13.45), Leicester–Arsenal (Digisport1, 16.00), Liverpool–Aston Villa, Manchester United–Sunderland, Southampton–Swansea, Stoke–Bournemouth, West Ham–Norwich, Newcastle–Chelsea (Digisport1, 18.30). Vasárnap: Watford–Crystal Palace (Digisport1, 17.00). Hétfő: West Brom–Everton (Digisport1, 21.00). Az élcsoport: 1. Manchester City 15 pont, 2. Manchester United, 3. West Ham 12 (13-7), 4. Leicester 12 (13-9), 5. Arsenal 10, 6. Everton 9

Szerző

Lassan gyógyulnak a Dárdai-csapat sérültjei

Publikálás dátuma
2015.09.26. 07:51
Egyelőre szenzációs Dárdaiék idényrajtja FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/RONNY HARTMANN BONGARTS
Csütörtökön még úgy tűnt, Dárdai Pál kivételes helyzetbe került, mert két remek kapus közül választhat majd a vasárnapi, Frankfurt elleni találkozón, miután úgy tűnt, Thomas Kraft felépült sérüléséből. Az őt kedden, a Köln ellen pótoló Rune Jarstein ugyanis remekül állta a sarat. Csütörtök estére aztán kiderült, korai volt az öröm, Kraft ugyanis még mindig fájdalmat érez a vállában. „Thomas továbbra sem épült fel teljesen, és a hét végén aligha állhat a rendelkezésünkre” – közölte Dárdai, aki örömét fejezte ki Jarstein nagyszerű teljesítménye láttán.

A hálóőr remeklése a korábbi magyar válogatottnak, Petry Zsoltnak, a Hertha kapusedzőjének is köszönhető, aki kiválóan készítette fel, s ő javasolta Dárdainak, hogy a 30 éves norvég válogatott legyen Kraft helyettese. Vasárnap ismét Jarstein állhat majd a kapuba a Frankfurt elleni idegenbeli találkozón.

A német élvonal egyetlen magyar edzője számára azért valamelyest jó hír, hogy két sérültje, Florian Kohls, valamint Anthony Brooks elkezdte a könnyített edzéseket. Mitchell Weiser még nincs tökéletes állapotban, ám Dárdai nem zárja ki, hogy a Frankfurt ellen már pályára küldi. Az együttes számára egyébként vízválasztó volt a Köln elleni győzelem. Bebizonyosodott, hogy – amint arra a magyar szakvezető is utalt – a Stuttgarttól vásárolt bosnyák Ibiseviccsel rengeteget javult a támadójáték. A Hertha legutóbb április 5-én nyert két góllal, akkor a Paderbornt verte szintén 2-0-ra. A korábbi magyar szövetségi kapitány irányítása alatt eddig két gólnál nagyobb különbséggel nem győzött a berlini csapat, bemutatkozásakor a Hertha kispadján, február 7-én szintén 2-0-ra nyert együttese, akkor a Mainz vendégeként.

A listavezető Bayern München a 9. helyen tanyázó Mainz otthonában folytathatja száz százalékos sorozatát. Alighanem kezdőként lép pályára Pep Guardiola együttesében Robert Lewandowski, aki csereként ért el mesterötöst kedden a Wolfsburg ellen rekordidő, egy másodperc híján kilenc perc alatt. A lengyel csatár ezzel átvette a vezetést a góllövőlistán: nyolcszor volt eredményes az első hat fordulóban (ezzel megelőzte a dortmundi Aubameyangot). A Borussia, amely szerdán a Hoffenheim otthonában első ízben vesztett pontot, vasárnap a Darmstadtot látja vendégül. A csapat válogatott védője, Mats Hummels nagyon dühös volt az elszalasztott győzelem miatt: rögtön a lefújás után a földhöz vágta csapatkapitányi karszalagját. Az 1-1 azt jelentette, hogy 11 (tét)mérkőzéses győzelmi sorozat szakadt meg, s a csapat lekerült a Bundesliga első helyéről. Hummels elsősorban a sok kihagyott helyzet miatt mérgelődött. „Mats a kapitányunk, jó, hogy ennyire egyértelműen fejezi ki magát” – közölte Thomas Tuchel, a Dortmund trénere.

Bundesliga, 7. forduló
1. FC Köln–Ingolstadt - lapzártánk után. Szombat: Augsburg–Hoffenheim, Mainz–Bayern München (tv.: Eurosport 2, 15.30), VfB Stuttgart–Mönchengladbach, Werder Bremen–Leverkusen, Wolfsburg–Hannover, Hamburg–Schalke 04 (tv.: Eurosport 2, 18.30). Vasárnap: Frankfurt–Hertha BSC (tv.: Eurosport 2, 15.30), Dortmund–Darmstadt (tv.: Eurosport 2, 17.30). Az élcsoport: 1. Bayern 18 pont, 2. Dortmund 16, 3. Schalke 13, 4. Wolfsburg 11, 5. Hertha 10 (7-7), 6. Hamburg 10 (8-9)

Szerző