Sepp Blatter;Nemzetközi Labdarúgó-szövetség;Európai Labdarúgó Szövetség;

2015-09-28 07:56:00

Sepp Blatter magával ránthatja Michel Platinit is

Pénteken nem keltett különösebb meglepetést, hogy a svájci ügyészség eljárást indított a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Sepp Blatter ellen, ez valójában csak idő kérdése volt. Az viszont már váratlanabb volt, hogy ki is hallgatták. 

Ugyanakkor Blatter nem akarja harc nélkül feladni a pozícióját. Jelezte, nem állja meg az a vád a helyét, amely szerint a 2010-es dél-afrikai világbajnokság közvetítési jogainál visszaélések történtek, mint fogalmazott, munkatársai mindent korrekt módon készítettek elő. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy a svájci ügyészség által kezdeményezett nyomozás megkezdése után a FIFA etikai bizottságának is vizsgálódnia kell Blatter ellen. Ez azt is jelentheti, hogy a svájci sportdiplomata nem tölti ki a FIFA jövő februári tisztújító kongresszusáig szóló mandátumát, s idő előtt felfüggeszthetik pozíciójából: akár már napokon belül helyettese, Issa Hayatou kerülhet a szövetség élére.

Minden jel arra vallott, hogy Michel Platinit választják majd meg Blatter utódának. Ugyanakkor az Európai Labdarúgó-szövetség elnökének is egyre kényelmetlenebb kérdésekre kell majd választ adnia. Elsősorban arra, miért kapott kétmillió svájci frankot Sepp Blattertől. Az UEFA-elnök szerint szó sincs korrupcióról. „Ez az összeg azzal a munkával áll összefüggésben, amelyet a FIFA-val kötött szerződés alapján végeztem, s örülök annak, hogy ezt tisztázhatom a hatóságok előtt” – jelentette ki a volt francia focisztár. Arra azonban egyelőre nincs magyarázat, hogy az 1999-2002 közötti szolgáltatásokért miért kilenc évvel később kapott pénzt. Azért is érdekes ez a kérdés, mert az UEFA épp ebben az évben biztosította támogatásáról az újraválasztására készülő Blattert.