Munkáspárt;Jeremy Corbyn;Labour;

2015-09-28 07:39:00

Önként nem mond le a Labour-pártvezér

Alkalmas vagyok a miniszterelnöki posztra – üzente bírálóinak Jeremy Corbyn. Az új Labour-vezér a Munkáspárt tegnap kezdődött éves konferenciája előtt nyilatkozott a The Observer című lapnak. Közölte, hogy áll a kihívások elé, s nem fog önként távozni posztjáról, s úgy véli, esélye lehet a győzelemre a 2020-as brit választásokon.

Hosszú ideje a legizgalmasabbnak ígérkezik a szerdáig tartó brightoni tanácskozás, amelyre több mint 11 ezer embert várnak, s amelyen a korábbiaknál jóval élesebb belső vitákra lehet számítani. Sokat elárul a belső feszültségekről, hogy a Labour volt pártvezérei közül egy sem fogja meghallgatni a radikális baloldali Corbyn beszédét. Tony Blair és Gordon Brown az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vesz részt, Ed Miliband pedig azért marad távol, mint nyilatkozta, hogy „ne vonja el a figyelmet” az új pártvezérről.

Corbyn beszédében hírek szerint a Munkáspárt nevében bocsánatot akar kérni az iraki háborúban való brit részvételért. A konferencián tegnap vitát tartottak a Trident nukleáris tengeralattjáró flotta jövőjéről, s vitáznak az EU-referendumról is. Corbyn a BBC-nek nyilatkozva közölte, hogy nem bánja, ha az árnyékkormány tagjai jövőre saját belátásuk szerint szavaznak a Trident-programról. A New Labour emblematikus figurái, köztük Lord Mandelson volt EU-biztos Corbyn megválasztásától igyekeztek eltántorítani a tagságot az új vezetőtől. A balos jelöltet 60 százalékos többséggel, több mint 400 ezer szavazattal választották meg, ám a munkáspárti frakcióban alig van támogatója.

Corbyn árnyékkormányának legvitatottabb tagja az árnyék-pénzügyminiszter, John McDonnell lett. Az új pártvezér látnivalóan igyekszik, hogy az üzleti köröket gazdaságpolitikájának hitelességéről meggyőzze. McDonnell már bejelentette, hogy a Munkáspárt támogatni fogja a konzervatív pénzügyminiszter, George Osborne deficitlefaragási programját, ellenzi azonban a legszegényebbeket érintő megszorításokat. Corbyn programjában az egyik fő prioritás a skóciai szavazók visszaszerzése. A májusi parlamenti választáson a Labour a legnagyobb veszteségeket Skóciában szenvedte el.