Irán;Obama;ENSZ közgyűlés;

2015-09-28 19:26:00

Obama: szó sem lehet "apokaliptikus szekták" megtűréséről

Az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötött megállapodás a nemzetközi rend erejét példázza és megakadályozza a háborút - jelentette ki hétfőn az ENSZ-közgyűlés általános vitáján Barack Obama. Az amerikai elnök leszögezte:  az Egyesült Államok kész együttműködni Oroszországgal és Iránnal a több mint négy és fél éve tartó szíriai polgárháború lezárása érdekében.

Be kell ismernünk, hogy annyi vérontás, annyi mészárlás után nem lehet visszatérés a háború előtti satus quóhoz - tette hozzá, zsarnoknak nevezve Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Hangoztatta, hogy Szíriában irányított (hatalmi) átmenetre van szükség. Obama a nap folyamán találkozik Vlagyimir Putyin elnökkel, kettejük megbeszélésén hangsúlyosan szerepel majd a Moszkvával szövetséges Aszad elnök és rendszerének sorsa is.

Putyin, aki szintén hétfőn szólal majd fel a Közgyűlésben, és aki az Obama-beszéd után érkezett meg az ENSZ-be, a várakozások szerint amellett fog érvelni, hogy Szíriában az Aszad-rezsim harcol a leghatékonyabban az Iszlám Állam terrorszervezet ellen.

Obama a világszervezet fórumán leszögezte, hogy szó sem lehet az olyan "apokaliptikus szekták" megtűréséről, mint amilyen az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, és az Egyesült Államok "nem kér elnézést" azért, hogy a katonai erejét beveti ellene. Szavai szerint az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciók nem a hidegháborúhoz való visszatérés szándékát tükrözik, de szavai szerint a világ nem lehet tétlen, miközben Oroszország büntetlenül sérti meg Ukrajna szuverenitását. "Ha ez következmények nélkül megtörténik Ukrajnában, akkor ez minden itt egybegyűlt országgal megtörténhet" - fogalmazott az elnök.

Az amerikai elnök a nemzetközi rend erejére és a háború megakadályozására vonatkozó példaként emelte ki az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötött megállapodást. Kiemelte, hogy Oroszország az Egyesült Államok partnere volt a cél elérésében. Elmondta, hogy szükség esetén kész a katonai erőt alkalmazni a globális kihívások megoldása érdekében, de leszögezte, hogy a világot nem vezetheti olyan filozófia, amely szerint "a hatalom alakítja a jogot". Sürgette, hogy az amerikai kongresszus oldja fel a Kuba elleni embargót.

A világszervezet szónoki emelvényéről elmondott, 43 perces beszédében - többi állam- és kormányfő rendszerint 15 percet kap - Obama most először nem tett említés az izraeli-palesztin konfliktusról.