Sz. Bíró Zoltán: Stratégiát váltott a Kreml

Hosszú idő után újra találkozott Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz államfő. Megtört a jég? Új helyzet állt vagy állhat elő az Iszlám Állam elleni harcban? Sz. Bíró Zoltán Oroszország szakértő szerint egyelőre nincs szó áttörésről, legfeljebb arról, hogy „nem tesznek majd keresztbe egymásnak Szíriában”.

- Véleménye szerint minek köszönhető az orosz katonai jelenlét látványos megerősítése Szíriában? Így próbálja újrapozícionálni önmagát vagy Oroszországot Putyin, vagy valami más áll e mögött?

- Azt gondolom két komoly fejlemény állhatott amögött, hogy Oroszország emelte a téteket és megjelent katonai erővel a térségben. Egyik az, hogy az oroszok a kezdet kezdetétől következetesen az Aszad rezsim mellett állnak ki. Mindenekelőtt azért, mert a térségben jószerével Aszad az egyetlen szövetséges, amely még megmaradt Moszkvának, a másik meg az, hogy itt van az egyetlen posztszovjet térségen kívüli katonai bázisa Oroszországnak. Az elmúlt hetek-hónapok fejleményei nyomán Moszkvában úgy ítélték meg, hogy vagy most segítik meg erőteljesebben az Aszad-rendszert vagy kifutnak az időből és összeomlik az utolsó szövetségesük is a térségben. Oroszországnak meggyőződése, hogy ez orosz biztonsági érdek is. Szíria közel van a Kaukázushoz, és tartanak attól, hogy ha az Aszad-rendszer összeomlik, nincs olyan mérsékelt erő, amely konszolidálni és stabilizálni tudná a térséget, ez pedig fenyegetés Oroszország számára.

- A másik ok?

- Látva azokat a gaztetteket és kegyetlenségeket, amiket a nyugati sajtó is közvetít, látva azt a menekültáradatot, amely elérte Európát, Moszkvában úgy ítélték meg, hogy lélektanilag is eljött a pillanat, amikor a korábbinál határozottabban lehet előadni, hogy nem Oroszország Ukrajna-politikája az igazi fenyegetés a békére és a stabilitásra, hanem a közel-keleti helyzetnek ez a drámai, következményeiben fel nem mérhető átalakulása.

- Közrejátszhatott-e az, hogy az iráni megállapodásban komoly szerepet játszott Moszkva. Jelentett-e ez számára helyzetelőnyt?

- Mindenképpen. Oroszország számára az a helyzet, amit az iráni megállapodás létrehozott, mindenképpen előnyös, mert elkezdi elfogadhatóvá tenni a nemzetközi színtéren Iránt. És ha ez a folyamat elindul, akkor sokkal nyíltabban lehet Iránnak és Oroszországnak együtt fellépni, a két ország között ugyanis hagyományosan sok érdekazonosság, közelség figyelhető meg.

- Közrejátszhatott ebben az az érezhető eltolódás az európai álláspontban, hogy talán mégis együtt kell működni Aszaddal, mert az ő hadseregének szárazföldi ereje nélkül nem biztos, hogy ezt a szörnyet le lehet valaha is győzni?

- Nyilván szerepet játszott a nyugati hatalmak egy részének a felismerése, hogy Aszad nélkül nincs remény az Iszlám Állam feltartóztatására. Egyértelművé vált, hogy az az együttműködés, amivel az Egyesült Államok próbálkozott, kudarcba fulladt. A Washington által kiválogatott, mérsékeltnek, kiszámíthatónak, és együttműködőnek tartott csoportokról sorra bebizonyosodott, hogy nem eléggé megbízhatóak. Egy részük átállt, dezertált, átadta fegyvereit a terrorcsoportnak. Ők nem elég erősek ahhoz, hogy az ország stabilizálói lehessenek a háború befejezése után. S bár a nyugat változatlanul úgy véli, óriási felelősség terheli Aszadot a kialakult helyzetért, szembesült azzal a reálpolitikai ténnyel, hogy Aszad helyén egyelőre nincs olyan szereplő, aki relatív stabilitást ki tudna alakítani és fenn tudna tartani a térségben.

- Putyin New Yorkban még az Obama találkozó és az ENSZ Közgyűlésben elhangzott beszéde előtt cinikus hangvételű interjút adott, amiben azonban igaznak bizonyult dolgokat dörgölt a Nyugat, de főképp az Egyesült Államok orra alá. Tény, hogy közel másfél éve ott van a térségben az amerikai vezetésű katonai koalíció és nem tud eredményt felmutatni. Amint Putyin is hangsúlyozta, az eddigi szerény eredmények a kurd harcosoknak és Aszad hadseregének köszönhetők. És felvetette az ENSZ-felhatalmazás kérdését. Hogy Oroszország is csatlakozik az IS elleni koalícióhoz, de csak ENSZ BT felhatalmazással. De hirtelen miért lett Putyin ennyire érzékeny a nemzetközi jog finomságaira, épp ő lenne a nemzetközi jog védelmezője?

- 2004-től, az ukrajnai színes forradalom óta, Putyin és környezete azt érzékeli, hogy a Nyugat e színes forradalmak segítségével általa legitimnek tekintett rendszerek megbuktatására törekszik. És úgy ítéli meg, hogy a humanitárius katasztrófa vagy az emberjogi helyzet dráma megingása vagy emberiség elleni bűntények sem adhatnak felhatalmazást arra, hogy külső szereplők, mégpedig ENSZ BT felhatalmazás nélkül beavatkozzanak. Úgy érzékelik Moszkvában - és ennek már több, mint egy évtizedes története van -, hogy egyszer csak Oroszország következhet. Talán ilyen megfontolásból próbál Putyin a nemzetközi jogrend konzerválójaként fellépni. Hozzáteszem, nem tudjuk, hogy Oroszország beavatkozása milyen formában fog megtörténni, földi erők harci cselekményeket fognak végrehajtani, vagy csak levegőből nyújtanak támogatást. Az Obamával folytatott beszélgetés utáni sajtótájékoztatón Putyin a szárazföldi beavatkozás lehetőségét kizárta. Ugyanakkor utalt arra is, hogy ha nem kap BT-felhatalmazást, de a legitim kormány, vagyis Aszad kéri fel erre, azt is a nemzetközi joggal egybecsengő helyzetnek tekintené, ami felhatalmazná Moszkvát a beavatkozásra és benntartatná a nemzetközi jog keretei között. Ezt többször aláhúzta.

- Hozhat elmozdulást az, hogy x nyugati ország légiereje mellett megjelenik az x+1-ik? Biztonságpolitikai szakértők eléggé egybehangzóan azt mondják, ezt a csatát szárazföldi beavatkozás nélkül nem lehet megnyerni.

- Nem vagyok katonai szakértő, én is csak a szakértők véleményére tudok hagyatkozni – vélhetően tényleg nem lehet csak a levegőből legyőzni az Iszlám Államot. A kérdés az, hogy a légicsapások mellett kialakul-e egy széleskörű koalíció, amely elfogadja, hogy míg meg nem törik az IS-t, marad Aszad, s ez a szélesebb koalíció a feleket megerősíti abban, hogy szárazföldi műveleteket is végrehajtsanak? Paradox módon ezt segítheti a török és az izraeli magatartás elmozdulása. Sem Törökország, sem Izrael nem érdekelt abban, hogy jelentős orosz erők Szíriában tartósan jelen legyenek. A törökök azért, mert a kurdok elleni fellépés szabadságát veszítik el, az izraeliek pedig a Hezbollah elleni fellépésekben azt a fesztelenséget, amit korábban élveztek a szíriai területeken időről-időről való beavatkozásaikban. Mivel abban érdekeltek, hogy az oroszok mielőbb elmenjenek, lehet, hogy ez növeli mindkét szereplő kompromisszumkészségét az Aszad-rezsim fenntartásában és az oroszokkal való együttműködésben.

- Az orosz diplomácia egyre gyakrabban emlegeti a kettős mérce alkalmazását. Horribile dictu – igaza is van, legalábbis első ránézésre. Az orosz katonai jelenlét előtt már ott voltak a térségben a nyugati és arab országok, ENSZ-felhatalmazás nélkül. Ezt nem kifogásolta senki … Miért? Ami szabad Mohamednek…? Az Aszad-kérdésben ugyanaz a kettősség mutatkozik – a majdani politikai átmenetet, egy demokratikus társadalom kialakítását célzó tárgyalásokat az öbölmenti diktatúrák részvételével fogja levezényelni a Nyugat? Aszad rezsimje demokratikus paradicsom ezekhez a diktatúrákhoz képest, Washington és Brüsszel mégsem piszkálgatja sem a szaúdi, sem a katari vagy más helyzetet.

- Igen, ez így van, az oroszok időről-időre kettős mércét emlegetnek és számos esetben a megállapítás megáll. Egy szépséghibája van a történetnek – a kettős mércét maga Oroszország is a nála gyengébbekkel szemben alkalmazza. Bár tényszerűen nagyon sokszor igaza van Oroszországnak, azért ez az álláspontja nem egy elvszerű kettős mérce elutasítás. Igazán akkor lenne hiteles, ha ő maga ezt a kettős mércét nem alkalmazná. Ám ha Oroszország erőt érez magában, hajlamos a kettős mércét alkalmazni.

- Van-e más választási lehetősége a Nyugatnak, mint elfogadni Oroszországot partnerként a közel-keleten? Ilyen tekintetben áttörést jelent az Obama- Putyin találkozó?

- Áttörésnek nem látom nyomát. A nyilvános megszólalás, a közgyűlésben elmondott beszéd és a megelőző interjúk nem adnak alapot ennek feltételezésére. Sokkal kevesebbet tudunk a másfél órás Putyin-Obama találkozóról. Nyilván, mindkét vezetőt belpolitikai kényszerek is kötik, ezért joggal feltételezhetjük, hogy a zárt tárgyaláson akár olyasmiben is megállapodhattak, amiről egyelőre nem tájékoztatják a nyilvánosságot. A találkozót követő gesztusokból azonban inkább az olvasható ki, hogy nem történt áttörés. Olyan bizalmi vákuum veszi körbe Oroszországot, főképp Amerika részéről, ami nagyon nehézzé teszi az együttműködés kialakulását.

- Olyannyira, hogy nem lesz katonai együttműködés az IS ellen?

- Amire egyelőre esélyt látok az az, hogy a felek megpróbálnak olyan helyzetet kialakítani, hogy véletlenül se találják magukat szemben a másikkal és akadályozzák egymást a katonai műveletekben.

- Sajtópletykák szerint Kerry és Lavrov külügyminiszterek kiválóan megértik egymást. Hogy eddig is eljutott Washington és Moszkva, Obama és Putyin, az állítólag nekik köszönhető. Véleménye szerint tényleg áthidalhatatlan elvi ellentétek vannak az amerikai és orosz álláspontban, vagy inkább a két elnök személyes, finoman fogalmazva „ellenérzéséről”van szó, amely rátevődik erre az elvi különbségre?

- Valószínűleg nem rokonszenvez egymással Putyin és Obama, ennek számos bizonyítékát láttuk már az ukrajnai válság előtt is. De azt hiszem, van itt egy kardinálisabb kérdés is Szíria kapcsán. Irakban az amerikaiak 2003-ban olyan okokra hivatkozva avatkoztak be, amelyek kapcsán az oroszok már a beavatkozás előtt állították, hogy nincs rá bizonyíték, s utóbb kiderült, hogy igazuk is volt. Szíriában 2011 tavaszán az események úgy kezdődnek el, hogy semmiféle külső beavatkozás nem történik. Az arab tavasz hullámai csapkodnak a térségben, de arról végképp nincs szó, hogy amerikai beavatkozás provokálta volna ki ezt a helyzetet. Az Obama adminisztráció szemmel láthatóan nem akart egy újabb Irakot, és nagyon tartózkodott attól, hogy beavatkozzon. Amikor 2013-ban úgy tűnt a Nyugat számára, hogy a kormányerők használtak vegyi fegyvereket, és ezt olyan vörös vonalnak tekintette korábban Washington, ami miatt közvetlenül is be kellett volna avatkoznia, sok elemző szerint akkor a putyini fellépés mentette meg Amerikát attól, hogy involválódjon ebbe a történetbe. Orosz olvasat szerint nem az Aszad-rendszer, hanem a felkelők használtak vegyi fegyvereket. Ezért javasolták, hogy ki kell vonni azokat az országból. Akkor Obama ezt az ajánlatot elfogadta, Amerika nem avatkozott be a háborúba, a vegyi fegyvereket pedig elkezdték kivonni Szíriából. De maradt az elvi ellentét – Washingtonban megbocsáthatatlannak tartják, hogy Aszad erőszakkal próbálta elfojtani a békés tüntetéseket, míg Putyin azt állítja, hogy az Aszad-rendszer egy legitim rendszer, amely a terroristákkal harcol kezdettől fogva. Nyilván Oroszország sohasem bolygatja azt a kérdést, hogy azok a választások, amelyek újra és újra prolongálják ezeket a rezsimeket, mennyire tisztességesek és mennyire szabadok.

- A nyugati szereplők már többször hangsúlyozták, hogy ha lesz is együttműködés Szíriában, nem jelenti azt, hogy Ukrajnát és a Krímet megbocsátják Oroszországnak. Hogy látja, egy esetleges sikeres fellépés esetén, ha Oroszország hozzá tud járulni az IS legyőzéséhez, az hozzá fog járulni Moszkva és Putyin rehabilitációjához, a szankciók eltörléséhez, ahhoz, hogy elfelejtsék Ukrajnát, ahol végül is elhallgattak a fegyverek?

- Azt gondolom, hogy ha Szíriában az a helyzet jönne létre az elkövetkező hónapokban, hogy a politikai célok tekintetében is egyetértésre jutnának a felek, ennek következtében a katonai együttműködés is összehangolt lenne, ez nyilvánvalóan Oroszország helyzetét a Nyugat - orosz viszonylatban is új szintre emelné. Biztos vagyok benne, hogy a szankciós politika is elkezdene enyhülni. Nem gondolom, hogy a Krím Oroszországhoz csatolását elismernék a nyugati országok, de tudomásul vennék. Egy sikeres együttműködés Szíriában valószínűleg Ukrajna kapcsán is más megítélés alá vonná Oroszországot, de ennek egyelőre nem látom jelét. E helyzet létrejötte érdekében mindent meg is tesznek Moszkvában, a hangsúlyokat szemmel láthatóan áthelyezték Szíriára. Nagyon beszédes, hogy azok vezető orosz tévécsatornák és azok vezető politikai műsorai, amelyek másfél, két éve egyébről sem szóltak csak Ukrajnáról, az utóbbi hetekben teljes gőzzel Szíriáról beszélnek és szinte fel sem bukkan Ukrajna.