Emberi Jogok Európai Bírósága - Magyarországnak 331 elintézetlen ügye van

Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése szerdán Strasbourgban állásfoglalásban kérte fel az ET miniszteri testületét, hogy hozzon az eddiginél keményebb intézkedéseket azon tagállamok ellen, amelyek rendre nem hajtják végre az ET égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéleteit. Magyarország 331 elintézetlen üggyel került a listára. 

A holland szocialista Klaas de Vries által előkészített állásfoglalásban felvetették, hogy a miniszterek az EJEB ítéleteit notóriusan figyelmen kívül hagyó országokkal szemben alkalmazhatnák az úgynevezett kötelezettségszegési eljárás jogintézményét, amelyet 2010-ben teremtettek meg a kontinens 47 országát összefogó Európa Tanácsban. Ez a jogintézmény lehetővé teszi, hogy az EJEB ítéletben állapítsa meg valamely tagállam kötelezettségszegését a kiszabott ítéletek végrehajtását illetően. Ezt a jogi eszközt - állapította meg sajnálattal Dean Spielmann, az EJEB elnöke - mindeddig nem használták.

Az ET Parlamenti Közgyűlésének állásfoglalásában rögzítették, hogy mintegy 11 ezer EJEB-ítélet vár végrehajtásra a tagállamokban. Ezek közel 80 százaléka kilenc országot érint - Olaszországot, Törökországot, Oroszországot, Ukrajnát, Romániát, Görögországot, Lengyelországot, Magyarországot és Bulgáriát. Az Emberi Jogok Európai Bírósághoz azok fordulhatnak, akik úgy vélik, hogy hazájukban megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett valamely jogukat, és már minden lehetséges jogorvoslati eszközt eredménytelenül kimerítettek.

A végre nem hajtott EJEB-ítéletek nagy része a mostoha börtönviszonyokkal, a túlságosan hosszadalmas bírósági eljárással, illetve a biztonsági szervek embertelen bánásmódjával függ össze.

Szerző

Több napsütés, de egyelőre marad a szél

Publikálás dátuma
2015.09.30. 21:56
Illusztráció/Thinkstock
Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, csütörtök délután általában már kevés lesz a felhő, ugyanakkor főként a Dél-Alföldön és a Dunántúl délnyugati felén felhősebb tájak is lehetnek. Eleinte a déli határvidéken előfordulhat jelentéktelen eső, később csapadék nem valószínű. A gyakran élénk északkeleti szelet szerdán napközben főként a Dunától keletre több helyen erős lökések kísérik. Hajnalban 2-9, napközben 15-20 fok között alakul a hőmérséklet. Hajnalban talajmenti fagy több helyen előfordulhat. 

Pénteken is többnyire derült, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.  A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 fok körül alakul.

Szombaton sok napsütésre számíthatunk, a délkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalban 6, napközben 21 fok körül alakul a hőmérséklet.

Vasárnap változóan felhős lesz az ég, de többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. A déli szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 fok körül alakul.

Hétfőn is többórás napsütés várható, a szél mérsékelt marad. Hajnalban  11, napközben 22 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerző

Megnyílt az ország első csomagolásmentes boltja

Publikálás dátuma
2015.09.30. 21:35
Monostori-Kalovits Márk tulajdonos beszél a Nopack - Magyarország első csomagolásmentes üzletének megnyitóján Budaörsön 2015.
Szerdán megnyitott Magyarország első csomagolás nélkül árusító boltja Budaörsön. A Nopack egyebek mellett a tudatos vásárlást, a zéró hulladékot és a méltányos kereskedelmet tűzte zászlajára.

Monostori-Kalovits Márk tulajdonos a megnyitón emlékeztetett rá: Magyarországon egy ember évente átlagosan 100 kilogramm csomagolóanyagot dob a szemétbe, és 200 kilogramm élelmiszer-hulladékot termel. A Nopack csapata ezen szeretne változtatni, és ezért hozták létre a boltot, "amely felelősen és etikusan működik, figyelembe veszi a termelők és a vevők igényeit és lehetőségeit, és odafigyel a társadalom és a környezet értékeire és óvja azt" - fogalmazott. A Budaörs fő utcájában megnyílt üzletben, amely egy "tipikus régi budaörsi portán" kapott helyet, többek között zöldségek, gyümölcsök, magvak, aszalványok, fűszerek, fűszernövények, természetes kozmetikumok, mézek és házi lekvárok, egészséges tésztafélék, teljes kiőrlésű péktermékek, fair trade kávék és teák, környezetbarát tároló edények kaphatók.

MTI Fotó: Kovács Attila

MTI Fotó: Kovács Attila

Monostori-Kalovits Márk a helyi termékek fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve, hogy azok mindig megbízható forrásból származnak és kiváló minőségűek. Kiemelte azt is, hogy a Nopack nemcsak a helyi gazdaságok mellett elkötelezett, hanem a fair trade kereskedelem mellett is, így a kávé és a tea beszerzésekor ezt is figyelembe veszik. A Nopacknál szinte minden csomagolásmentes - emelte ki a tulajdonos. A vásárló mindig annyit vihet haza, amennyire valóban szüksége van, s ehhez magával hozott vagy itt vásárolt tárolóedényeket, különböző méretű üvegeket, kosarakat használhat.

De a bolt közösségi tér is - hívta fel a figyelmet -, ahol újrahasznosított és újragondolt bútorok fogadják a betérőt. Mint mondta, ez is fontos szempont volt a berendezéskor, s ha mégis szükség volt új darabra, annak ellensúlyozására fákat szeretnének ültetni a gyerekekkel közösen a város óvodáiban és iskoláiban. A bolt ötletgazdája szólt arról is, hogy franchise rendszert szeretnének létrehozni, eddig 42 érdeklődő jelentkezett, s érkeztek megkeresések Ausztriából, Romániából és Szlovákiából is.

Monostori-Kalovits Márk az MTI-nek elmondta, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) sokat segített abban, hogy megtalálják a közös nevezőt, ami "számukra garancia, nekünk biztonság." A megnyitón jelen volt a település polgármestere, Wittinghoff Tamás (BFE) is, aki gratulált az egyedülálló vállalkozáshoz, s reményét fejezte ki, hogy létrejön egy ilyen szemléletű hálózat.

Szerző