- Nem akarok mindent felforgatni

-Miért szeretett volna a szakmai szervezet élére állni?

-Harmincéves pályám során a könyvszakma minden oldaláról bőséggel szereztem ismereteket, innen merítettem az önbizalmat a pályázathoz. Szerkesztettem és adtam ki antológiákat, könyvsorozatokat – többek között a József Attila Kör füzeteit –, 1986 és 2006 között pedig az Alföld című folyóirat szerkesztője voltam. Írtam tíz könyvet magam is. Mindezen túl a Stuttgarti Magyar Intézet igazgatójaként, október elsejéig pedig a Litera irodalmi portál főszerkesztőjeként dolgoztam, s továbbra is maradok a Művészetek Palotája irodalmi szerkesztője. Úgy vélem, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése roppant fontos, nagy hagyományokkal rendelkező szervezete – egyetlen érdekvédelmi szervezete – a könyvszakmának, azonban a kor kívánalmainak megfelelően reformokra szorul. Gondoltam, megpróbálom. Azt éreztem, hogy még belefér az életembe egy váltás.

-Mi állt abban a bizonyos programbeszédben, amivel meggyőzte a tagokat?

-Többek között az, fontosnak tartom, hogy erősödjön a szervezet átláthatósága, a mostaninál transzparensebb legyen a működése. Szeretném, ha a szakma és a kulturális közvélemény nem csak a Nemzetközi Könyvfesztivál és az Ünnepi Könyvhét alkalmával találkozna a szervezetünkkel, hanem jelenlétünk folyamatos lenne. Vonzóbbá kell tenni a könyvkiadók számára a szervezetet, hogy érezzék, érdemes velünk lenniük, a tavalyi kilépések során távozottakkal pedig le kell ülni beszélgetni, meghallgatni a javaslataikat.

-Ők milyen indokkal hagyták el a MKKE-t?

-Arra hivatkoztak, hogy a MKKE nem képviseli elég hatékonyan az érdekeiket, szerintük a struktúra elavult, az elnökséget meg kellene újítani. A kilépésekről egyébként az a véleményem, hogy nem szabad azokat túldimenzionálni, de elbagatellizálni sem. Meg kell hallgatni a kritikai észrevételeket is.

-Milyen reakciókat kapott a pályázata, megválasztása a kiadók részéről?

-Sok kiadóhoz régi, jó munkakapcsolat fűz, ők támogatásukról biztosítottak. Egyébként az irodalmi élet szereplőjeként számos könyves szakemberrel kiváló a kapcsolatom. Magával a MKKE-vel sem a pályázatom alkalmával találkoztam először, hiszen szoros együttműködésben a stuttgarti Magyar Intézet velük szervezte a Frankfurti Könyvvásár magyar standján az irodalmi programokat. Nem mellékes az sem, hogy a Litera, amelynek 2002 és 2006, majd 2011 és 2015 között voltam főszerkesztője, közel tíz éve a MKKE szervezésében megvalósuló Nemzetközi Könyvfesztivál és az Ünnepi Könyvhét médiapartnere. Ilyen értelemben ismerősök közé kerültem. Rendkívül fontosnak tartom elmondani azt is, hogy ez egy politikamentes szakmai szervezet, ami a tagcégek befizetett pénzével gazdálkodik, illetve állami támogatásokra, pályázatokra szorul.

-Egy laikus el sem tudja képzelni, hogyan képes egyetlen szervezet összefogni olyan hatalmas társaságot, mint amilyen a magyar könyvszakma.

-Emberes feladat, ez kétségtelen. Hogy mást ne mondjak, nyolcvan városban van Ünnepi Könyvhét, aztán ott a Szép Magyar Könyv verseny, Az Év Kiadója verseny, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, valamint a frankfurti jelenlét évről évre. Szóval, van itt teendő elég!

-Mennyire elégedett a könyvhéttel? Például Miskolcon, ahol élete első két évtizedét töltötte, idén megbukott a rendezvény, nagyon kevesen lézengtek a pavilonok között.

-Nyilván ez a program vonzerejének függvénye is. Mindenféleképpen meg kell újítani a könyvhétnek sok olyan szcenárióját, amiről úgy érzem, kicsit megkövesedett. Az egészet frissebbé, vonzóbbá kell tenni külcsínben is; a Vörösmarty téri központi helyszín is változtatásokra szorul. A könyvhét összes, nyolcvan helyszínét nyilván nem lehet végiglátogatni, de arra viszont tudunk figyelni, hogy megfelelő feltételek mellett, igazán vonzó programmal lehessenek jelen a kiadók.

-Mi lesz a legnagyobb változás a fővárosi rendezvényen?

-A könyvhét megnyitója tradicionálisan tűzoltó zenekarral kezdődik, szombaton pedig a könyvesek éjszakája, afféle utcabál szokott lenni: ezt a forgatókönyvet is szeretném átgondolni majd. Kérdéses számomra a nagyszínpad elhelyezése és működése. Egyáltalán nem tartom azt szerencsésnek, hogy a színpadon izzad három író a tűző napon ülő hét-nyolc érdeklődő előtt, miközben a beszélgetésből egy szót sem lehet érteni... Nem akarok én mindent felforgatni, de azokat a rögzült hagyományokat, amiket már nem tartok elég hatékonynak, felül kell vizsgálni.

-Az állam csupán az éves könyvpiaci forgalom 1%-át fordítja a könyvkultúra támogatására. Elég ez a tervei megvalósítására?

-Ez évi 600 millió forintot jelent. Ez az összeg szerencsésebb országokban mindenhol magasabb. Szóval, a mi támogatottságunk a térségünkben is alacsonynak számít. De alacsonynak számít más hazai kulturális szegmensekkel összevetve is.

-Várható bármiféle pozitív elmozdulás?

-Bízunk benne, hamarosan leülünk tárgyalni az érintettekkel. Azt gondolom, az alulfinanszírozottság kihat az egész szakmára. A MKKE esetében is az a helyzet, hogy egy jól működő szakmai szervezet, ha anyagilag valamennyire erős, akkor sokkal hatékonyabban tudja védeni a szakmai érdekeket. Meg kell próbálni külső szponzorokat is bevonni, ami manapság nagyon nehéz. Nem említettem még, de nemcsak az arculatot, a kommunikációt szeretném megújítani, hanem a szervezet belső kommunikációját is. Jó lenne, ha az MKKE vezetősége első kézből értesülhetne arról, hogy a kiadóknak milyen problémái, nehézségei vannak.

-Talán ha olajozottabban működik a szervezet, akkor a Matyi Dezső nevével fémjelzett Pécsi Direkt súlyosnak feltüntetett anyagi gondjai vagy az Ulpius megszűnése elkerülhető lett volna?

-A piac mozgásaira és a kiadók működésére, gazdálkodására a szervezet nem tud, és nem is akar hatni. Egyébként épp a könyvkiadás az a kulturális szegmens, amely leginkább kitette magát a piac hatásainak, minden más kulturális terület jobban védekezett, hogy úgy mondjam. A könyvszakmában valóban a vásárlók szavazata dönt. A nagyobb kereskedőcégek, amelyek kiadókkal rendelkeznek, értelemszerűen könnyebben tudják az érdekeiket érvényesíteni. Ugyanakkor igazgatóként feladatomnak tartom azt is, hogy a belső összetartásra, szolidaritásra nagyobb figyelmet fordítson a szervezet. A Pécsi Direkt összeomlása, vagy az Ulpius csődje figyelmeztető tapasztalat.

-A kisebb könyvesboltok, mint amilyen például az Írók Boltja, milyen esélyekkel nézhet a jövőbe? Van egyáltalán bármiféle esélyük a hosszútávú fennmaradásra?

-Az ilyenfajta boltok – nincs sok belőlük – nem csupán árusítóhelyek, hanem egyfajta szellemiséget közvetítenek. Ezek reményeim szerint mindenképp meg tudnak maradni, elsősorban az olvasók ragaszkodása miatt. Olvasóként a magam részéről nagyon szeretném, ha több ilyen értékes, kisebb könyvesbolt lenne Budapesten és vidéken. Az igazi probléma az, hogy gyakran az ön által is említett Miskolc nevű nagyvárosban sem lehet fontos kortárs szépirodalmi könyveket megvenni. Néha annyira nem működnek a terjesztési csatornák, hogy a könyvheti megjelenések közül sem kapható mindegyik sok vidéki városban. Az volna az ideális, ha az ország minden pontján meg lehetne találni azt a könyvesboltot, ahol az olvasó hozzájuthat ahhoz, amit keres. Az Írók Boltjának itt jön be a szerepe, ugyanis itt a teljes paletta kapható, ha pedig valami történetesen épp nem megtalálható, akkor azt két napon belül beszerzik. És a legfontosabb: az ilyen helyeken ismerik az eladók az írók nevét... Nem az van, hogy visszakérdeznek, hogy Esterházy Géza? Meg Péter, Nádas? Vagy mit tetszett mondani? Nem jó érzés bejönni egy ilyen üzletbe.

-Az Önök által kibocsátott hivatalos adatok szerint a 2014-es és a 2013-as évet forgalomnövekedés jellemezte. Mi várható idén?

-Prognosztizálni még csak azt lehet, hogy nincs nagy változás a tavalyi évhez képest.

-De kevesebbet költenek az emberek könyvekre, mint néhány évvel ezelőtt, nem?

-Ez az elmúlt években volt tapintható. Úgy fogalmaznék, hogy az évközi vásárlások apadtak. A könyvfesztiválon, a könyvhéten teljes sikerről beszélhetünk, ott újdonságok és régebbi könyvek is jól fogynak. A szépirodalmi könyvforgalom döntő hányada tulajdonképpen évi három nagy alkalomra csoportosul: az április nemzetközi könyvfesztiválra, a júniusi könyvhétre és a karácsonyi könyvvására. Ezen alkalmakkor fogy el a megjelent könyvek jelentős százaléka.

-A magyar átlagolvasónak igen nagy lemaradása van a kortárs hazai irodalomból. S említhetném azt a szomorú tendenciát is, hogy iszonyatos példányszámban vásárolnak a lelkes olvasók borzalmas könyveket, ha egy kis vérszívásra, igénytelen krimire vagy szexre vágynak.

-Nagyon leegyszerűsítve két kiadói stratégia létezik: az egyik az értékekre törekszik, a másik a bevételre. A bevételek maximalizálásával együtt járhat az is, hogy csődbe jut az adott cég. Ezek a kisiklások azért rosszak, mert ebből fakadnak a súlyos körbetartozások, s így a sor végén állóknak, a kicsiknek sincs esélyük arra, hogy visszakapjanak bármit a pénzükből. Itt elmondanám, hogy szándékomban áll erősíteni a szerzők szerepét is, sok esetben éppen az sikkad el a nagy szakmai vircsaftban...

-Most, hogy kitárgyaltuk a könyvszakmát, meg kell kérdeznem: volt főszerkesztőként hogyan látja az irodalmi sajtó helyzetét?

-A Holmi megszűnésének nagyon rossz üzenete van. Régóta beszélnek a szakmában a nyomtatott folyóiratok haláláról, s valóban, egy ilyen kis ország nehezen bír el ennyi nyomtatott folyóiratot 2015-ben, amikor lassan már minden megtalálható a világhálón. A magyar irodalom hagyományosan folyóiratkultúra, a szerző általában a megjelenés előtt részleteket publikál a művéből folyóiratban. Ennek most vége lesz, meglehet. A lapok nem tudják eltartani magukat a pályázati pénzek szűkössége miatt. Az online portálok sem tudnak hova pályázni, mert nem jött létre a Nemzeti Kulturális Alapon belül egy online kuratórium, így ugyanoda kell pályázni a Literának is, mint ahova a Jelenkornak vagy a 2000-nek. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy soha nem fog kimenni „a divatból” a könyvolvasás, egyszerűen azért, mert az ember szeret egy lapozható tárgyat a kezébe venni. Ez így van az újsággal is.

-Most még ez szerencsére így van, de egy generációváltással már nem valószínű, hogy megmarad ez a trend.

-Igen, ott lesz egy nagy váltás. A mostani egyetemisták már abszolút online-életmódra rendezkedtek be. Úgy tapasztalom, egy mai átlagos fiatal két percig keresi a polcon Dosztojevszkij egyik művét, de ha nem találja meg, helyette egyből azt választja, hogy elolvassa az interneten. Meghalnék, ha nekem el kellene olvasnom a Bűn és bűnhődést a monitor előtt!

-Jól sejtem, hogy megválasztásával Keresztury Tibor, az író valamilyen szinten háttérbe szorul?

- Hát, nyugodt alkotó időszakom egy ideig biztosan nem lesz… Bár megvallom, a történet ezen aspektusainak átgondolására az eredmény kihirdetése óta még nem volt igazán időm.