"Néha elfog egy különleges izgalom"

Publikálás dátuma
2015.10.02 07:50
Frankl Péter változatlanul igen aktív Forrás: Zeneakadémia
Frankl Péter, a világhírű zongoraművész október 2-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját. A hétvégén a Budapesti Fesztiválzenekarral Mozart-zongoraversenyt játszik a Zeneakadémián. Hosszú, fordulatos pályájáról kérdeztük a Londonban élő, a patinás amerikai Yale Egyetemen tanító, ma is igen aktív művészt.

- Nyolcvanévesen mire a legbüszkébb, és mit nem sikerült megvalósítania – a kívülálló számára töretlenül sikeres – karrierje során?

-Nehezen tudom elhinni a koromat, s valóban nem éreztem komoly törést hosszú pályafutásom alatt. Gyermekkorom óta az aktív zenélést tartom hivatásomnak – legyen az szóló, versenymű vagy kamarazene. Van-e nagyobb megtiszteltetés, mint olyan karmesterekkel játszani, mint Széll György, Solti György, Claudio Abbado, Lorin Maazel és mások? Vagy világhírű zenekarokkal, szólistákkal, vonósnégyesekkel muzsikálni? Szinte az összes zongoraversenyt, amit el akartam játszani, el is játszhattam. A kamarazenei repertoárom még ma is állandóan bővül. A szólórepertoárom is nagy, de itt azért fájlalom, hogy sok hiány maradt benne, amit most már nem tudok pótolni.

- Két méltatlanul elfeledett zongoraművész, Szegedi Ernő és Hernádi Lajos tanítványa volt a Zeneakadémián. Évtizedek távlatából hogyan emlékszik vissza rájuk?

- Szegedi Ernőre őszinte szeretettel emlékszem, de azt hiszem, nem volt elég szigorú velem. Inkább magamra hagyott és bízott a tehetségemben, nem követelt sokat tőlem. Amikor Hernádi Lajoshoz kerültem, ő azonnal rátapintott komoly fogyatékosságaimra, és megtanított olyan alapvető dolgokra, amik nélkül nem hiszem, hogy tovább tudtam volna fejlődni. Sok mindenért végtelen hálával gondolok rá mind a mai napig.

- Az 1956-os forradalom után hagyta el Magyarországot, de 1972 óta rendszeresen hazajár. Milyen tapasztalatai vannak a hazai zeneéletről és a közönségről?

- Amikor Budapestre jövök koncertezni, mindig elfog egy különleges izgalom, ami más, mint a lámpaláz. Élénken emlékszem arra a szólóestemre a Zeneakadémián, amit tizennégy év szünet után adtam. Könnybe lábadt szemmel felnéztem az igazgatói páholyra, ahol megláttam Fischer Annie-t és számtalan volt tanáromat. Sajnos ők már nem élnek, de valahol mindig bennem van ennek a múltnak a szelleme. Amikor néhány hónappal ezelőtt Várdai István csellóművésszel adtunk Beethoven-estet, úgy éreztem, alig változott valami a Zeneakadémia Nagytermében. A budapesti közönség most is jó és inspiráló.

- Gyorsan felívelő zongoraművészi pályáját jelentős mértékben segítette a párizsi Marguerite Long nemzetközi verseny megnyerése, illetve az Egyesült Államokban élő Széll György támogatása. Megítélése szerint ma mi mindenre van szüksége egy fiatal művésznek, hogy nemzetközi léptékben is sikeres legyen? Ma már minden csak marketing kérdése?

- Úgy vélem, sokkal nehezebb egy mai fiatal művésznek, mint amikor én kezdtem a pályámat. Kitárult a világ, megnőtt a versenyzők száma, ami azzal is magyarázható, hogy Kína, Dél-Korea és Japán ma már a klasszikus zenében is igen komoly szerepet tölt be. Ezek a fiatal művészek tele vannak ambícióval, munkaképességük szinte korlátlan. A nemzetközi versenyek száma is megsokszorozódott: már egy első díjas sem lehet biztos abban, hogy felfigyelnek rá. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy fiatalkoromban könnyű lett volna a pályakezdés – akkor is kellett szerencse és kapcsolatok. Az én esetemben például az, hogy a legendás Kabos Ilonka londoni baráti köréhez tartozó kiváló görög zongoraművész, Gina Bachauer meghívott az Egyesült Államokba. Az ottani első jó kritikák után a híres menedzser, Sol Hurok felvett a művészlistájára, s ez valóban elindította az amerikai pályámat.

- Igen emlékezetes volt a Pauk Györggyel és Ralph Kirshbaummal közös triója. Mit adott önnek a kamaramuzsikálás? Játszanak még együtt gyerekkori barátjával, Paukkal?

- Pauk György hetvenéves korában abbahagyta a koncertezést. Ralph Kirshbaum tíz évvel fiatalabb nálunk, ő még aktív. A trió csaknem huszonnyolc évig működött, igen sikeresen, pedig sohasem volt könnyű összeegyeztetni a dátumokat. Nekem megadatott a lehetőség, hogy – elsősorban fesztiválokon – gyakran muzsikáljak különböző szólistákkal és formációkban. Úgy érzem, a kamarazenélés számomra a legkielégítőbb és legnagyobb örömet adó formája a koncertezésnek.

- Készít-e még hanglemezfelvételeket? Mit gondol a hanglemezipar hanyatlásáról – arról, hogy a legnagyszerűbb művészek CD-felvételeit is csak igen alacsony példányszámban lehet eladni?

- Tudomásul kell venni, hogy a technika fejlődésével megváltozott a komolyzenei művek rögzítésének módszere is. Majdnem mindent olcsóbb és egyszerűbb az interneten meghallgatni. Ennek ellenére készítek még CD-felvételeket: most jelent meg az a lemez, amelyen a nagyszerű amerikai fuvolással, Ransom Wilsonnal a többi között Schubert nagyszabású, igen nehéz, de csodálatos művét, a Trockne Blumen variációkat játsszuk. Brahms f-moll zongoraötösét pedig már másodszor fogom felvenni: az első a brit Lindsay Quartettel készült, most pedig a bécsi Artis Vonósnégyessel játszom.

- 1987 óta vendégprofesszor a Yale Egyetemen. Milyen irányba halad a zeneoktatás egy ilyen patinás, világszerte elismert iskolában?

- Kitűnően zongorázó, tehetséges növendékeimet minden igyekezetemmel az igazi, őszinte zenélés irányába próbálom vezetni – ez sokaknál hiányzik. Azt is szeretném megértetni velük, hogy ne csak szólókarrierjük építésére törekedjenek; próbálkozzanak kamarazenével, kíséréssel, korrepetálással, tanítással, mert ezek ugyanolyan fontosak lehetnek és gazdagítják őket.

- A Budapesti Fesztiválzenekarral most Mozart K. 503-as C-dúr zongoraversenyét játssza. Azt gondolhatnánk, ilyen tudással és tapasztalattal ez rutinfeladat. Hogyan tud újra friss szemmel tekinteni a darabra?

- Nagyon nem szeretem azt a szót hallani, hogy rutin-előadás. Akárhányszor játszom ugyanazt a művet koncerten, az sohasem történhet rutinból. Az inspirációt elsősorban maga a zenemű adja, illetve ez esetben természetesen a Budapesti Fesztiválzenekar és a karmester, Takács-Nagy Gábor személye. A közönség intenzív jelenléte, mondhatni részvétele a koncerten ugyancsak ösztönzőleg hat rám.

Van Dyck olcsóbb volt Munkácsynál

Publikálás dátuma
2019.02.20 11:00
Kásler Miklós, a nemzeti erőforrások minisztere (j2) és Baán László főigazgató (j) nézi a múzeum birtokába került Van Dyck-festm
Fotó: MTI/ Balogh Zoltán
Az utóbbi száz év legdrágább műtárgy vásárlásának örülhet a Szépművészeti Múzeum: a kormány támogatásával a flamand Anthonis Van Dyck képével bővült a gyűjteménye.
Kedd délelőtt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós királyi gyermekek portréiból álló kamaratárlatot nyitott a Szépművészetiben annak alkalmából, hogy a magyar kormány a múzeum részére megvásárolta az élvonalbeli flamand barokk festő, Anthonis Van Dyck egyik utolsó, befejezett művét, Stuart Mária Henrietta esküvői portréját. A Szépművészeti Múzeum elmúlt száz évében ez eddig a legnagyobb értékű műtárgy vásárlás. A festményt a Christie’s december 6-i árverésén Londonban vették meg 5,85 millió angol fontért, mintegy 2,1 milliárd forintért – azaz a mű jelentősen olcsóbb volt, mint Munkácsy Mihály Golgotája, amelyért a Miniszterelnökség idén januárban 10 millió dollárt, mintegy 2,8 milliárd forintot fizetett. (Korábban a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja 6 millió dollárt ajánlott a képért akkori tulajdonosának, Pákh Imre műgyűjtőnek, de ő 9 milliót kért. Azóta is rejtély, a Miniszterelnökség hogyan jutott kilencről tízre.) A Van Dyck-képnek – így tárlatnak is – némi bizarr színezetet ad, hogy I. Károly angol király legidősebb lánya, Stuart Mária Henrietta éppen kilencéves volt, mikor házasságot kötött az akkor tizennégy éves II. Orániai Vilmos herceggel, a független Hollandia későbbi kormányzójával. Igaz, a szövetségkötéseket megpecsételő gyermekházasságok akkoriban nem voltak szokatlanok, és minden bizonnyal a művet nem a tematikája miatt méltatta a világ festészetének egyik kiemelkedő alkotásaként az emberminiszter. A Szépművészeti kamaratárlatán tíz gyermekportré látható, többek között Baltazár Károly infáns − Stuart Mária Henrietta unokatestvére – portréja Diego Velázqueztől. Az ötéves trónörökös vadászként, puskával a kezében állt modellt a spanyol udvar festőjének. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került műtárgy a 2004-ben megjelent Van Dyck-monográfiában és a holland művészettörténeti kutatóintézet nyilvántartásában is egyértelműen a művész saját kezű, kimagasló színvonalú alkotásaként szerepel. A szakirodalom a portré három ismert változata közül a szóban forgó képet tekinti az először készült, legkvalitásosabb példánynak – emlékeztet a magyar múzeum közleménye. A portré egyik ismert változata egyébként a Christie’s árverése előtt egy nappal, a Sotheby’s árverésén tűnt fel Londonban, és 790 ezer angol fontért, mintegy 284,4 millió forintért kelt el. Igaz, a festmény szerzőjeként Van Dyck műhelyét, nem pedig magát a festőt tüntették fel – a reprodukciók alapján utóbbi kép sötétebb tónusú, ám a kompozíció ugyanaz, a méret is majdnem azonos. „Nagyjából ez a különbség árban, hogy egy művész saját kezű alkotásáról van-e szó, vagy csupán a műhelyéből került ki” – nyilatkozta lapunknak Martos Gábor művészettörténész, aki a Papageno portálon épp kedden indított blogjában arról írt: Van Dyck képei iránt komoly érdeklődés mutatkozik az aukciós piacon. „Minden annyit ér, amennyit adnak érte: a két festmény között – mindkettőt láttam – jelentős a minőségbeli különbség mind a kidolgozottságát, mind a színeit tekintve” – mondta lapunknak Martos Gábor. A Christie’s árverésén egyébként 5-8 millió angol fontra tették a Szépművészetinek megvásárolt festmény becsértékét, az 5,85 millió fontos vételár reálisnak mondható.  

Győrből a Szépművészetibe

Mint arról korábban többször beszámoltunk, egy decemberi döntés nyomán 250 ezer euróért, mintegy 80 millió forintért vásárolta meg Sébastien Bourdon Nagy Szent család mosónővel című festményének tulajdonjogát Váczy Péter történész, művészettörténész örökösétől, Röszler Balázs Károlytól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programja Bourdon festménye 1994-től 2017-ig a győri Városi Művészeti Múzeumban – a Váczy Péter-gyűjtemény részeként – volt látható, a kollekció egyik legbecsesebb darabjaként. A kép most nem a győri múzeumba, hanem a Szépművészeti Régi Képtárába került tartós letétbe. Az MNB-től kérdeztük, miért. − Az Értéktár program Tanácsadó Testületének ajánlása nyomán az MNB Igazgatóságának döntése értelmében − a festmény minősége és annak ritkasága indokolta, hogy a kép a budapesti múzeumba került – válaszolták megkeresésünkre. A témát egyébként a francia barokk művész többször megfestette, e képet pedig 1999-ben kiállították Montpellierben, a művész szülővárosának múzeumában is, a művész első teljes életmű-kiállításán.

Frissítve: 2019.02.20 11:00

Seggfejek a moziban - McKay legújabb műve már-már zseniális

Publikálás dátuma
2019.02.20 10:00
Nehéz eldönteni, hogy mi alapul a tényeken és mi a fi kció ebben a politikai komédiában
Fórum Hungary
McKay legújabb alkotása, az Alelnök, már-már zseniális. A főhőse pedig az Egyesült Államok történelmének egyik legkárosabb politikusa.
Adam McKay nagy játékos. Bevallom, korábbi munkássága során nem gondoltam ezt, hiszen a Ron Burgundy legendája két része, a Taplógáz, a Tesó-tusa vagy a Pancser Police után első osztályú idiotizmusok voltak, melyek kifejezetten a „pihent agyú” humoruk miatt folyamatosan azt a vágyat ingerelték bennem, hogy a popcornomat egyenként elkezdjem dobálni a vászon felé. Aztán, hirtelen jött A nagy dobás, mely a 2008-as gazdasági válságot igyekezett elmagyarázni és az abszurd humor intelligenciával való megbolondítása nagyon sok embernek bejött – de a formula még korántsem volt tökéletes azoknak, akik nem vágták a gazdasági szlenget, meg amúgy mindent, ami akkor történt. McKay legújabb műve, az Alelnök, már-már zseniális. Persze, ebben segített a témaválasztás is, mely igen hálás volt ez esetben: az Egyesült Államok történelmének egyik legkárosabb politikusa. Az első segítő tény, hogy nagyon keveset tudunk az igazi Dick Cheney-ről. Ahogy a film kezdő szekvenciáiban McKay ezt nyilvánvalóvá is teszi: kijelentik, hogy Cheney igen zárkózott és koncepcionálisan rejtélyes figura, de igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy ezen változtassanak. Ezek után, ember legyen a talpán, aki tudja, mi a tényalapú ebben a politikai komédiában, és mi az összeesküvési elmélet, de nem is érdekel. A címszereplő fickó ugyanis kellőképpen tenyérbemászó a valóságban (a vásznon meg pláne), és feltétel nélkül elhiszek minden szemétséget róla, amit a pofátlanság terén nem szégyenlős McKay állít. Jelesül, hogy ez a hájfejű piás, ahelyett, hogy szépen elitta volna az agyát, a felesége józanra rugdosta és folyamatosan motiválta, hogy egyre feljebb jusson a ranglétrán. És Cheney minden bizonnyal elnök is lehetett volna, ha nincs egy leszbikus lánya. Merthogy, ez még a legmegértőbb republikánus körökben is megbocsáthatatlan hiba. A film mindenesetre megmutatja, hogy azért így is elég sok kárt tudott okozni Cheney kezdve az Öböl-háborútól a szeptember 11-e utáni lehallgatási botrányokon és Guantánamoi kínzásokon túl egészen Irak mondvacsinált okokból kezdeményezett lerohanásáig bezárólag. És akkor az „emberi” oldaláról nem is beszéltünk. McKay kellőképpen intelligens ahhoz, hogy felépítse a háttérből dolgozó intrikus bábjátékos karaktert és a tényadatokat jól helyezze el a kikacsintós tragikomédiájában. Ami viszont probléma, hogy éppen ez az intelligencia gátolja meg abban, hogy a néphez tudjon szólni. Nem tud egyszerűen fogalmazni, a humor szándékolt többszörös összetettsége miatt pont csak annak a liberális gondolkodóknak lesz „világos” a film, akik az elhangzott állításokkal amúgy is tisztában vannak. Ez persze nem volt le az alapszintű élvezeti értékéből a látottaknak. Például, hogy Christian Bale újfent zseniális alakítást nyújt a nála totálisan más fizikumú főszereplő figuraként (Cheney, természetesen), de hát, akkor is fogtam a hasam a röhögéstől, amikor szintén utánozhatatlan Sam Rockwell lenyűgözően ostoba George W. Bush-ként és ne vegyük el a kreditet pazarság kategóriájában Steve Carelltől se, aki ijesztőbb barom a vásznon, mint Donald Rumpsfeld a való életben. Alelnök Forgalmazza a Fórum Hungary
Frissítve: 2019.02.20 10:00