Nyitra;Novák Tamás;Nemzetközi Agrofilm Filmfesztiválon;

2015-10-02 18:28:00

Nagydíjat nyert a magyar Globál menü c. film

Novák Tamás ismeretterjesztő filmje, a Globál menü nyerte el a szlovákiai Nyitrán 31. alkalommal megrendezett Nemzetközi Agrofilm Filmfesztivál nagydíját.

A rendezvény védnöke az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) volt, amelynek közleménye szerint az Agrofilm fesztivál a mezőgazdasági témákat igyekszik a mozivászon közvetítésével bárki számára érthetővé és szórakoztatóvá tenni.

A fesztiválon a nézők megismerhették a legújabb élelmiszeripari trendeket, valamint olyan globális kérdéseket szembesülhettek, mint a klímaváltozás hatásai, a földfoglalás, a természeti erőforrásaink csökkenése vagy hogy miként lesz lehetséges 2030-ra élelmezni a Föld mintegy 9 milliárd főre duzzadó lakosságát.  Az utóbbi kérdéskört érinti Novák Tamás 2014-ben elkészült 52 perces Globál menü című filmje is, amely többek között az élelmiszeripar mai helyzetéhez vezető folyamatokról és a lehetséges megoldásokról szól.

A film itt megnézhető 

A fesztivál Osiris-díját a német Anja-Brenda Kindler alkotása, A burgonya őrzői című alkotás szerezte meg, amely 50 percben mutatja be, ahogy a perui családok kis birtokaikon gazdálkodva törekszenek 8 ezer éves hagyományaik megőrzésére. A film vizuális értékei mellett globálisan is fontos témaválasztásával érdemelte ki az elismerést.

A fesztivál szervezői idén több mint száz alkotás közül válogatták ki a végül Nyitrán és más helyszíneken levetített 30 filmet, köztük több magyar alkotást is - olvasható a közleményben.