A harmincévesek új generációjának nincs kedve mindent feláldozni a munka oltárán, és egyre inkább olyan áron is össze akarja egyeztetni a családot és a hivatást, amelyben alacsonyabbra helyezi az ambícióit - legalábbis ez derül ki a The New York Times-ban közölt több írásból is. A tekintélyes amerikai lapban publikált adatok szerint a harmincéves nőknek több, mint egyharmada lassítani akarja munkája iramát és előnyben részesítené a családi életet. Bár sikeresen végezték el tanulmányaikat, úgy érzik, ráncigálják őket a munkájuk és a személyes életük között.
Nem akarják előnybe részesíteni a munkát és ezt a vágyat egyrészt az anyaságuk, másrészt generációjuk életfelfogása vezeti. Ez utóbbira - az Y-nak nevezett (az 1980 és 1995 között született emberek) - a magánélet elsősége jellemző. Az előző, X. generáció (az 1965 és 1980 között születettek) asszonyainak csak a 28 százaléka akarta a munkát hátrább sorolni. Húsz évvel ezelőtt a Pennsylvania egyetemhez tartozó Wharton Schoolban a diáklányok 78 százaléka állította, hogy kész gyerekeket szülni és ellátni mind szakmai, mind pedig családi kötelességeit. Ma, ugyanilyen felmérés szerint csak 42 százaléka osztja ezt az álláspontot.
Ez nagy változás: egyrészt több az olyan nő, aki egyáltalán nem akar gyereket, másrészt úgy ítélik meg, hogy a családi élet nem kompatibilis a munka világának növekvő követelményeivel, a hosszabbodó munkaidővel, a kitűzött célok és a nyomás mellett anyaként nem lehet kiteljesedni. Harminc éves korukra a férjes nőknek csaknem a fele választ rugalmasabb munkát a Harvard volt diákjai közül. 26 százalékuk már lassította a munkatempót és 9 százalék családi okok miatt visszautasította az előléptetést. Anyáik annak idején minden energiájukat a karrierjüknek szentelték, a maiak ezt felesleges áldozatnak tekintik és nem akarnak ugyanúgy cselekedni.
Ezzel együtt nehéz globális portrét rajzolni a jelenségről. Egy olyan generációról van szó, amely Amerikában kivívta, hogy a diplomás nők többet kereshetnek a férfiaknál, sokan foglalnak el fontos posztokat és vannak, akik nem akarnak lemondani ezekről az előnyökről. Ugyanakkor a munka világa kemény az anyák számára, és az Y. generációhoz tartozó nők több mint felének az a véleménye, hogy már magában a női nemhez való tartozás is problémát jelent egy vállalatnál. És hogy állnak az amerikai férfiak? Ők is szeretnék a munkát és a családi életet jobban összeegyeztetni. 13 százalékuk kész a munkatempóját lassítani és több családi kötelezettséget vállalni. Tehát itt is van elmozdulás, mivel az előző generációban ez az arány csak 4 százalék volt.
A nők karrier-ambíciói igencsak megoszlanak kontinensenként. Ez derült ki abból a közelmúltbeli felmérésből, amelyet két neves nemzetközi cég készített. A Weber Shandwick kommunikációs ügynökség és a KRC Research közvélemény kutató 1750 felső kádert kérdezett meg az egész világon. Az egyik kérdés az volt, hogy szeretnének-e egy nagyvállalatot vezetni. (lásd táblázat) A KRC Research és a Weber Shandwick arra is kíváncsi volt, hogy mennyire befolyásolja egy nagyvállalat imázsát és értékét, hogy vezetője nő-e vagy férfi. A felmérésből az derült ki, hogy a női vezetőt nem tartják nagyobb kockázatnak, mint a férfi vezetőt. A női vezetőkkel dolgozó kádereknek a 36 százaléka jelentette ki, hogy vállalatuknak jó az imázsa, a férfi vezetőkkel dolgozók 38 százalékának volt ugyanilyen pozitív véleménye. Érdekes viszont, hogy ötből négy amerikai részesíti előnyben férfi vezetőt.
A felmérésből kiderült, hogy a női vezetőt sok helyen tekintik nyitottnak, elérhetőnek, aki törődik a beosztottakkal, és jól tudja kezelni a médiát. A férfi vezetőt ugyanakkor gyakran jellemzik úgy, hogy világos elképzelései vannak a vállalat fejlődésével kapcsolatban és nagyszerűen tudja kezelni a válsághelyzeteket. Ugyanakkor a válaszadók azt is megállapították, hogy még mindig nehéz a nőknek csúcspozíciókba kerülni. Ez így igaz – erősítették meg a tanulmány szerzői – mivel az egész világ nagyvállalatainak elnök-vezérigazgatói közül mindössze 9 százaléka nő.