nekrológ;Göncz Árpád;

2015-10-06 22:00:00

Göncz Árpád emlékezete

Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden - tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek. A parlament ülésén Hiiller István jelentette be a gyászhírt, a Ház néma felállással emlékezett a volt köztársasági elnökre.

In Memoriam 

Vox humana

Nehéz ilyenkor megszólalni. Nehéz, hogy hitelesen szóljunk, emberségesen, ne pátosszal telítetten. Pedig Göncz Árpád rászolgálna, rászolgált a legmeghittebb szavakra, a legfelemelőbb jelzőkre, de hát ezeket életében sem viselte. Ő volt az, aki nem szerepet játszott, amikor egyszerűnek, hétköznapinak mutatta magát. Ő az volt: egyszerű, hétköznapi. Az egész országgal tegező viszonyban volt, csak a hatalommal nem. Soha, de soha nem viselkedett úgy, mint aki az ország első embere; tényleg egy volt közülünk. Róla elhittük, hogy ő az első az egyenlők között. Mi mondtuk róla, hogy ő az első, ő pedig úgy viselkedett, hogy egyenlő velünk.

Akik közelről ismerték, azt mondják, sokat tipródott egy-egy döntése előtt. Mert az akkori köztársasági elnök még valódi döntéseket hozhatott, önálló véleménye lehetett. És neki volt. Nem liberális, volt SZDSZ-es politikusként, hanem – valódi polgárként.

Ő egymagában volt képes volt megmutatni, mit is jelent polgárnak lenni, polgárként gondolkodni, polgárként viselkedni és polgárként elfogadni mindenkit. Talán ennek is köszönhette népszerűségét. Az ország többsége szerette őt; ma már el se hinnénk, hogy nyolcvan százalék körüli népszerűségi mutatói voltak. Pedig az új, a rendszerváltás utáni Magyarország elnökeként nem volt könnyű helyzetben. Olyan funkciót kellett tartalommal megtöltenie, amely korábban nem létezett; úgy válni az állam első emberévé, hogy elsősorban erkölcsi tartásával mutasson irányt; olyasvalakivé, akit nem a rangja miatt tisztelnek.

Vannak képek, amelyek sokak emlékébe ivódtak bele. Alapvetően a mosolygós emberé, aki derűt és optimizmust árasztott. Aztán a megszeppent emberé, aki nem tudja, mit kezdjen egy kis csoport, mondhatjuk így: a csőcselék indulatával. Nem értette, miért bántják őt, nem értette, mi válthat ki vele szemben oly indulatokat, hogy még beszélni sem engedik. Szemei a kétségbeesésről tanúskodtak, de akkor sem önmagát, az országot féltette.

Sosem gondolta magát tévedhetetlennek. A szerencsémnek köszönhetem, hogy viszonylag sok interjút készíthettem vele; kezdetben az akkor még liberális Magyar Hírlapba, az utolsót ide a Népszavába. Mindig tudta, mit akar mondani, de azon hosszan töprengett, hogy mi is mondandója megértéséhez a legjobb kifejezés. Nem véletlen, hogy ebben a 2001-es interjúban mondja is: „ideje volna megtanulniuk a politikusoknak az „emberség” szó használatát". Milyen fontos is volna, ha ma, amikor különösen nagy szükség volna az emberségre és a vox humana megjelenésére, létezne egy ilyen politikusunk. Göncz Árpádról elképzelni sem tudom, hogy ne emelte volna fel szavát a menekültek érdekében, hogy ne a gyengék oldalára állt volna. Ebben az említett interjúban például így beszél: „minden rendszernek vannak beépített gyöngéi. A vesztesek – ma – az erőtlenek, hiszen a kapitalizmus voltaképpen az erősek rendje. De az erősek és erőtlenek meg kell, hogy találják egymás kezét. Létezik út, ami az erőtlenségből átvezet az erőhöz, a biztonsághoz. Ha egy társadalom ezt megépíti, az a bölcsességet, ha nem, akkor az az ostobaságot tanúsítja.

”Sajnos elmondhatjuk: ez az út nem épült meg. De talán már Göncz Árpád, ennek elmaradása okán, nem ostobaságról beszélne. Bár igaz, mindig tartózkodott a túlzottan kemény szavaktól, azt is mondhatjuk, ez a mostani politika már nem az ő világa. Túl finom, túl érzékeny volt ő ehhez. Úgy tervezte akkor, 2001-ben, hogy könyvet ír majd elnöki tapasztalatairól, tíz év és a rendszerváltás tanulságairól. „Épp a nyakát nem kaptam még el a mondandómnak” – magyarázta a Népszavának, miért nem látott még hozzá a könyvhöz. A lényegét azonban tudta, ha a „nyakát” nem is érezte. „Kétségbeesetten látom, hogy mind érthetetlenebbé váló világunkban egyre nagyobb a szükség a tiszta, őszinte emberi szóra. Talán erről fog szólni.” – mondta.

Talán…

Talán nem véletlen, hogy nem készült el. Talán az sem véletlen, hogy azt nyilatkozta – akkor is október 23-a előtt álltunk -, hogy a nagy történelmi eseményeket nem az érintetteknek, hanem a következő nemzedékeknek kell a helyükre tenniük.

Talán, reméljük, az igazi történelmi személyiségek is csak az idő múltával kerülhetnek méltó helyükre. De az a könyv már örökre hiányozni fog.

És az tiszta, őszinte emberi szó?

Németh Péter

Az egykori államfővel készült utolsó interjúnkat itt olvashatja.

Az író és a politikus életútja

Göncz Árpád 1922-ben született Budapesten. Kitűnő érettségije után 1944-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Behívták katonának, egységét Németországba vezényelték, de ő megszökött, ahogy később a szovjet fogságból, többször is. A háború alatt csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, és részt vett a fegyveres ellenállásban is a Magyar Diákok Szabadságfrontja tagjaként.

Politikai pályafutása 1945-ben kezdődött, amikor belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, ahol az ifjúsági szervezet budapesti elnöke, majd Kovács Béla titkára lett. Megnősült, felesége Göntér Mária Zsuzsanna, két fiuk és két lányuk született. A kisgazdapárt feloszlatása után segédmunkásként, dolgozott, majd 1952-től négy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt.

Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, többször tárgyalt kormánytagokkal − leginkább Bibó Istvánnal − és a felkelőkkel. Részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom memorandumainak elkészítésében és az indiai követségre juttatásában, majd 1957-ben Nagy Imre A magyar nép védelmében című kéziratának külföldre csempészésében. 1957-ben letartóztatták: a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a Bibó-per másodrendű vádlottjaként 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A büntetésből több mint hat évet töltött le, 1963-ban amnesztiával szabadult. Visszatért Gödöllőre, hogy befejezze tanulmányait, de az ország összes egyeteméről kizárták.

A börtönben tanult meg angolul, szakfordítóként, majd íróként, műfordítóként dolgozott. Egyik legismertebb fordítása, az 1981-ben kiadott Tolkien-regény, A Gyűrűk Ura. Ő fordította Arthur C. Clarke 2001 - Űrodüsszeia című regényét, illetve több írást Faulknertől, Goldingtól és Updike-tól. Regényeket, drámákat is írt, utóbbiakat több külföldi színház, rádió és tévé is feldolgozta. 1989-ben a Magyar Írószövetség elnökévé választották.

Politikai aktivitása a nyolcvanas években éledt fel: részt vett a Bibó-emlékkönyv szerkesztésében, alapító tagja volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, szerepet vállalt az SZDSZ megalapításában. 1990 májusától országgyűlési képviselő, négy hónapig az Országgyűlés elnöke, majd az MDF és az SZDSZ egyezségének nyomán Magyarország köztársasági elnöke lett. 1995-ben újraválasztották, 2000 augusztusáig töltötte be az államfői pozíciót.

2000 után közéleti, pártpolitikai szerepet nem vállalt. 2005 óta a nyilvánosságtól visszavonultan élt. Az utolsó publikus fénykép 2012-ben, a 90. születésnapján készült róla, amikor az őt a házánál köszöntő tömeget üdvözölte az erkélyéről.

Kitüntetések, elismerések

1980 Művészeti Alap irodalmi díja, 1983 József Attila-díj, 1989 Wheatland-díj, 1991 Olasz Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, 1991 Albert Schweitzer-díj, Paul Harris-díj, Premio Mediterreno, 1994 Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke, 1995 NOB Olimpiai Érdemrend arany fokozat, 1996 Ferenczi György-emlékplakett, 1997 Francia Becsületrend lovagja, 1998 Josef Bech-díj, Giorgo La Pira-díj, 1999 az Osztrák Köztársaság Nagycsillag-érdemrendje, 1999 A Dél-afrikai Köztársaság Nagykeresztje, 2000 A Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje Nagykeresztje, 2002 Nagy Imre-érdemrend, Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnöke

2009 Húszéves a Köztársaság Díj.

A képre kattintva galéria nyílik, amelyben Göncz Árpád emléke előtt tisztelgünk.