átadás;Nyugati tér;

2015-10-07 13:45:00

Miénk itt a tér! - Átadták a Nyugati teret

Az ünnepélyes átadáson Tarlós István főpolgármester azt mondta: Budapest ismét egy kulturált, élhetőbb és zöldebb köztérrel lett gazdagabb, több évtized várakozás után megújult a főváros egyik legforgalmasabb fogadótere.

A főváros a TÉR_KÖZ elnevezésű pályázaton keresztül csaknem háromszázmillió forinttal támogatta a VI. kerületi beruházást.

Tarlós István elmondta, a Nyugati tér arculata az 1980-as évek eleje óta lényegesen nem változott, szerkezete elavulttá és esztétikailag is kifogásolhatóvá vált. Az utóbbi évtizedekben kizárólag csak karbantartó jellegű felújítások voltak ott, így vitathatatlanul időszerűvé vált a tér újjáépítése. A legfontosabb változások között említette, hogy a korábban, lényegében az egész teret uraló lépcsősor jóval keskenyebb és rövidebb lett. A járólépcső mellett kialakítottak egy úgynevezett kiülős lépcsősort. Több lesz a zöldfelület és a fa a téren, ezek megvalósítását a Tér-Köz-2 pályázat segíti - közölte. Megjegyezte, a tervek szerint később egy kijelölt gyalogátkelő is lesz a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Tarlós István főpolgármester és Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), Terézváros polgármestere a felújított Nyugati tér átadóünnepségén 2015. október 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Tarlós István főpolgármester és Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), Terézváros polgármestere a felújított Nyugati tér átadóünnepségén 2015. október 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Tarlós István elmondta azt is, hogy a "térszint növekménye" meghaladja a négyszáz négyzetmétert, és az új burkolatnak köszönhetően jóval világosabb lett a tér, amelynek gépészete is teljesen megújult, beleérve a vízjátékot és a budapestiek kedvelt találkozóhelyét, a "gombát". A kivitelezés végig a költséghatárokon belül maradt, és a májustól szeptemberig tartó felújítás során a közúti forgalmát még időszakosan sem kellett korlátozni - közölte a főpolgármester, hozzátéve: kizárólag egy buszmegálló ideiglenes áthelyezésére volt szükség.