menekültek;parlamenti vitanap;

2015-10-08 07:02:00

Parlamenti vitanap lesz a menekültekről

Nemzeti konzultációs központot állítana fel Rogán Antal. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető leendő miniszter, akinek személyére hivatalosan még nem is tehetett javaslatot Orbán Viktor, az M1-nek tegnap a központ felállítását azzal indokolta, az elmúlt öt évben a legfontosabb ügyekben akkor tudtak jó döntést hozni, ha előtte megkérdezték az embereket.

A majdani miniszter ismét elmondta, a brüsszeli bevándorlás-politika megbukott, helyette valami újra, szigorúbb szabályokra, illetve elsősorban a határok megvédésére van szükség. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök "szövetségeseket" keres a schengeni határ megvédésében, például ezért járt Ausztriában is. Ami miniszteri kinevezését illeti, arra azt követően kerülhet sor, hogy az Országgyűlés, várhatóan jövő hétfőn elfogadja a Miniszterelnöki Kabinetirodáról szóló törvényt, majd a miniszterelnök felkéri őt erre a posztra. Lázár Jánossal mindig jól tudtak együtt dolgozni és erre számít a továbbiakban is, hiszen mindenkinek, de leginkább az országnak az az érdeke, hogy a kormány jól tudja végezni a munkáját.

Kirakathonvédok?

A határon szolgálatot teljesítők egy részét csupán "kirakatból" rendelik ki, hogy a köztévé felvételt készíthessen róluk teljes menetfelszerelésben - állította egy a helyzetre rálátó forrásunk hozzátéve, hogy a snittek elkészülte után sok egység "azonnal mehet is haza". Ez elsőre hihetetlennek tűnhet, de azok után, hogy a közmédia híradója pár napja beszámolt arról, hogy egy zákányi óvodáscsoport énekkel és rajzokkal köszöntötte a határon szolgáló katonákat, nem is annyira elképzelhetetlen. Eközben plusz pénzt követel a Vasutasok Szakszervezete (VSz) a menekültek szállításában rendszeresen résztvevő több száz vasutasnak - közölte a szervezet.

Nemzeti hazugságközpont létrehozását sürgeti Rogán - véli az Együtt. Az ellenzéki párt szerint az újdonsült propagandaminiszter nem árul zsákbamacskát: már első interjújában bevallotta, hogy új tárcájának két feladata lesz. Egyrészt az, hogy közpénzből hazudjon a magyar polgároknak és manipulálja őket, illetve, hogy a milliárdos kampányok útján fizesse a fideszes haverokat. Az Együtt felszólította a Fideszt, ne állítsák fel a központot, és ne herdálják a magyar polgárok pénzét.

Bár a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, a maga 25 milliárdos keretével Rogán minisztériumához kerül, a migrációs helyzettel kapcsolatos belföldi tájékoztatási feladatok ellátására, a "megélhetési bevándorlással kapcsolatos aktuális feladatok megvalósításához szükséges", korábban elkülönített 1 milliárd 16 millió forintból Lázárnak kell átcsoportosítani 381 milliót. Ezzel Orbán bízta meg a Miniszterelnökség vezetőjét.

Ami a menekültügyet illeti, Kósa Lajos bejelentette, parlamenti vitanapot kezdeményeznek az Európai Bizottság által kezdeményezett kvótarendszerről. A frakcióvezető szerint erre azért van szükség, mert kedden, az Orbán Viktornál tartott pártközi egyeztetésen a kvótarendszerrel kapcsolatban a baloldali ellenzék nem tudott konkrét választ adni. A menekültek kötelező elosztása súlyosan sérti a nemzeti szuverenitást, ezért azt javasolják majd a Háznak, hogy emiatt forduljanak az Európai Unióhoz. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra emlékeztetett, a szlovák parlament eljárást kezdeményezett a kvótáról szóló döntés ellen, és felhívta az európai országok parlamentjeit, csatlakozzanak hozzá, amit a szlovének már meg is tettek.

Eközben az idei költségvetés módosításáról kezdett tárgyalni az Országgyűlés. A javaslattal, amely növelné a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékát, 60 milliárd forintot csoportosítanak át a menekültügy kezelésére.

Tegnap kiderült, Bakondi György valószínűleg nem mondott igazat a horvát-magyar határon szeptember 18-án történt incidensről, legalábbis Pintér Sándor parlamenti válasza szerint. A belügyminiszter azért szólalt meg az ügyben, mert a PM-es Szabó Tímea írásban megkérdezte tőle, "Ki hazudott a horvát határon történtekről". A miniszterelnök biztonsági főtanácsadója szeptember 18-án este, amikor a horvátországi Pélmonostorról elkezdték a magyarországi Magyarbólyra vonatoztatni a menekülteket példátlannak nevezte, hogy mintegy ezer migráns vasúton, felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében, bejelentés nélkül érkezzen Magyarországra. Közölte, a vonatot lefoglalták, a mozdonyvezetőt őrizetbe vették, a negyven horvát rendőrt pedig lefegyverezték. Bakondi állítását az állítólagos lefegyverzésről már másnap cáfolta a rendőrség, Pintér a képviselőnek most megírta, hogy a menekültekkel teli vonat vezetőjét és személyzetét előállították, a szerelvényt kísérő horvát rendőröket viszont csak igazoltatták, és visszakísérték a horvát határig. Lefegyverzésre nem volt szükség, mert a horvátoknál nem volt lőfegyver.

Rendszerszinten sérthetnek egy sor nemzetközi és EU-s alapelvet a szeptember 15-én hatályba lépett magyar menekültügyi intézkedések. Ez abból a levélből derül ki, amelyet Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke küldött a magyar kormánynak, és amely Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő birtokába került. Az előzetes elemzések alapján problémák vannak a menekültkérelmek mérlegelés nélküli, automatikus visszautasításával, a megfelelő jogorvoslat, az anyanyelvi lehetőségek és a gyermekekre vonatkozó különleges rendelkezések hiányával, a határátkelők lezárásával és a hadseregnek nyújtott széleskörű jogosítványokkal. Natasha Bertaud, az Európai Bizottság illetékes szóvivője tegnap megerősítette, hogy a Bizottság úgynevezett adminisztratív levelet küldött Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást. A kormánynak két hete van arra, hogy válaszoljon a bizottság felvetéseire, majd a válasz alapján a testület párbeszédet kezdeményez a magyar hatóságokkal.

Az EU belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben. Erről a The Times brit napilap írt internetes felületén. A lap szerint a 2015 első felében az Unió területére belépett menekültek közül várhatóan 400 ezernek a menedékkérelmét utasítják el az uniós hatóságok. Brüsszel azzal fenyegeti Nigert és Eritreát, hogy visszavonja a segélyeket, a kereskedelmi megállapodásokat és a vízumegyezményeket a két országgal, ha elutasítják állampolgáraik visszafogadását.

Tisztcserék a tárcáknál

Répássy Róbert reméli, később ismét dolgozhat majd igazságügyi, törvényalkotási területen, mert ezt szereti csinálni. A fideszes politikus erről tegnap beszélt az M1-en. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának a hírek szerint azért kell posztjáról távoznia, mert megkérdőjelezte a kormányoldal menekültügyben folytatott politikájának helyességét. Kétségbe vonta, hogy szükség van az illegális határátlépés bűncselekménnyé nyilvánítására. Répássy képviselőként dolgozik tovább. Az Emmiből Schmitt Pál emberét ebrudalták ki. Kiss Norbertet szeptember 30-ai hatállyal mentették fel helyettes államtitkári tisztségéből. A távozó helyettes államtitkár 2003-tól dolgozott Schmitt mellett, a volt köztársasági elnököt az Európai Parlamentbe is követte. Zombor Gábor, aki augusztus 27-én személyes és családi okokra hivatkozva távozott az egészségügyért felelős államtitkári székből, mostantól Hirt Ferencet váltja az Országgyűlés Népjóléti bizottságában, amelynek korábban az elnöke is volt. Az államtitkár utódát hivatalosan máig nem nevezték meg, a kormányközeli Magyar Idők szerint Ónodi-Szűcs Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója váltja Zombort.


A horvát államfő Budapesten: árnyék vetült a kapcsolatokra

Kínosan kerülte a magyar és a horvát államfő, hogy a két ország miniszterelnöke közötti feszültségről beszéljen a nyilvánosság előtt tegnap, amikor a Sándor-palotában találkoztak. Kolinda Grabar-Kitarovic, akit Áder János hívott meg Budapestre, a négyszemközti megbeszélés után annyit mondott, az utóbbi időben mintha árnyék vetült volna a magyar-horvát kapcsolatokra, de magyar kollégájával egyetértettek abban, hogy a migrációs válság nem ronthatja el a két ország viszonyát. Amikor Ádert a menekülteket szállító, és három hete Magyarbólynál lefoglalt vonatról kérdezték a köztársasági elnök közölte: azt hitte, a szerelvény már régen visszakerült Horvátországba, és reméli, hogy ez mielőbb megtörténik. Remélhetőleg ez lesz a legsúlyosabb probléma a kétoldalú kapcsolatokban a jövőben - fogalmazott. A találkozót követően Áder felmondta a fideszes leckét, amely szerint az uniós kvótarendszer nem jelent megoldást, világkvótákra van szükség, hiszen más országok is alkalmasak menekültek befogadására Kolinda Grabar-Kitarovic szerint ez a krízis hosszú ideig elhúzódó gondokat jelent, a megoldás a térségbeli szegénység felszámolása, az Iszlám Állam tevékenységének megszüntetése lehet. A horvát államfőt fogadta Kövér László Házelnök és Orbán Viktor miniszterelnök is.