egészségügy;Győr;defibrillátor;vasútállomás;

2015-10-08 14:58:00

Defibrillátor a győri vasútállomáson

Automata defibrillátort helyeztek el a győri vasútállomás utascsarnokában csütörtökön. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a győri mellett a hegyeshalmi és a kecskeméti vasútállomáson is elérhető lesz egy-egy készülék, amelyet a DB Schenker Rail Hungária Kft. adományozott a vasúttársaságnak mintegy kétmillió forint értékben.

Hozzátette: ezeken az állomásokon naponta mintegy 20 ezer ember fordul meg. Jelezte, hogy az eszközöket bárki használhatja, mert azok hangos utasításokat adnak, ugyanakkor mindhárom állomás húsz-húsz dolgozóját tanfolyamon készítik fel a defibrillátorral történő esetleges életmentésre.

Megjegyezte, a készülékek nemcsak a vasútállomásokon nyújthatnak segítséget, hanem azok környezetében is. Németh Nándor, az adományozó cég ügyvezetője a vállalat társadalmi felelősségvállalásáról beszélt. Elmondta, hogy a 2012-ben megalakult, vasútrendezési feladatokat ellátó cég most jutott el odáig, hogy adni is tudjon az embereknek.

Az átadási ünnepségen jelen volt idősebb Fehér Miklós, akinek egykori válogatott labdarúgó fia 2004. január 25-én hirtelen szívmegállás következtében a futballpályán halt meg. Azt hangoztatta, hogy az emberek használják majd bátran ezeket a készülékeket szükség esetén, mert az megnöveli az életben maradás esélyét a mentők kiérkezéséig.

A defibrillátorok megtalálását nemzetközileg is ismert piktogramok segítik.