Lázár János;kormányátalakítás;

2015-10-08 19:14:00

Lázár: vége a kormányátalakításnak

A miniszterelnök a szerdai kormányülésen bejelentette, hogy lezárta a kormányátalakítást, nem lesz több szervezeti változás, sem személyi döntés - mondta Lázár János a további kormányátalakításra vagy minisztériumi struktúraváltásra vonatkozó kérdésre a 26. Kormányinfón.

A szokásos csütörtöki sajtótájékoztató kezdetén a kancelláriaminiszter megemlékezett Göncz Árpádról, a  rendszerváltáskor létrejött harmadik magyar köztársaság első államfőjéről, aki kedden hunyt el.  A miniszter egyúttal felajánlotta a családnak a kormány segítségét. A miniszter beszélt az állami földek eladásáról is, szerinte az csak egy közvélekedés, hogy szétlopták az állami cégeket, de szóba került az új gyorsforgalmi úttípus és a könnyített ügyintézés bevezetése is. A Kormányinfón megjelent Giró-Szász András is, aki  az előző,  "jubileumi Kormányinfón" jelentette be, hogy benyújtotta lemondását. 

Lásd még: Lázár: csak "közvélekedés" az állami földek szétlopása