Városliget;Baán László;múzeumok;Liget Budapest projekt;

2015-10-10 07:45:00

Maradnak a múzeumok

A Városligetben marad a Liget Budapest Projekt, a beruházásért felelős Baán László miniszteri biztos szerint a legmegfelelőbb terveket választották ki a többéves előkészítő fázisban. Ettől függetlenül támogatja azt, hogy VI. kerületben induló zöldövezetet alakítsanak ki, amely egészen a közparkig húzódna. Az építésztársadalom szerint fontos lenne, hogy használaton kívüli városrészekkel is foglalkozzanak.

Ahogy azt mi is megírtuk, Demján Sándor vállalkozó a Nyugati pályaudvar melletti egykor kormányzati negyednek szánt területre vinné a Liget Budapest Projektet. Ez az elképzelés az úgynevezett "rozsdaövezet" kihasználása mellett azt jelenté, hogy zöldövezettel kötnék össze a Nyugati pályaudvar környékét a Városligettel. A Levegő Munkacsoport hatástanulmánya úgy véli, a Podmaniczky útból az Andrássy úttal párhuzamos sugárút lehetne, s nyolc-tíz hektárnyi területet be lehetne ültetni fákkal. Az elképzelés nem új: 2000-ben maga Orbán Viktor kormányfő bízta meg Finta József építészt, hogy az irodája készítsen terveket a Nyugati pályaudvar mögötti terület beépítésére. Idén augusztusban pedig Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a vasútállomás mellett futó Podmaniczky utca vasút felé eső oldalának lehetséges hasznosításáról.

Baán László, a múzeumi negyed létrehozásáért felelős miniszteri biztos a Népszavához eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, változatlan formában és helyszínen marad a Liget Projekt. Szerinte nagyvállalkozók nem vihetnek a vasúti területre semmit, ugyanis az állami tulajdon, ennek sorsáról csak a kormányzat dönthet. "Másfelől természetes Demján cégcsoportjának öröme, minden ingatlanfejlesztő repesne a boldogságtól, ha az általa tulajdonolt rozsdaövezeti terület közvetlen szomszédságában az állam milliárdos ingatlanfejlesztésbe fogna" - véli Baán László. Szerinte azért nem életszerű a terv, mert az Állatkert fejlesztése, a Közlekedési Múzeum épületének újjáépítése, a Vajdahunyadvár, a Szépművészeti Múzeum felújítása és a városligeti parknak megújítása nem oldható meg más helyszínen.

Értesüléseink szerint Baán egyáltalán nem utasítja el annak eshetőségét, hogy még több zöldövezettel bővítsék a szmoggal küzdő főváros területét, így elképzelhetőnek véli a Nyugatit a Ligettel összekötő zöldsáv megvalósítását. "Baán László jelenleg a Városligetért felelős, és még nem született kormánydöntés a fák beültetéséről, de nem zárkózunk el a javaslattól. Azonban kormányzati döntés és jogszabály ismerete nélkül, egyelőre még nem tudjuk, hogy a zöldövezeti rész kialakítása a múzeumi negyed megvalósításával együtt jön-e létre, vagy attól függetlenül" - árulta el lapunknak Lévay Zoltán, Baán sajtóosztályának vezetője. Hozzátette, a szándék arra is meg van, hogy megépítsék a Fotóművészeti Múzeumot, amelyről már sokan letettek - mint mondta, az OTP már beszállt a leendő fotóművészeti intézmény finanszírozásába.

Megkérdeztük Aczél Gábor Ybl Miklós-díjas építészmérnököt, az Aczél Városépítész Bt. vezetőjét is arról, hogy urbanisztikai szakemberként, hogyan látja a Liget Budapest Projektet. "Komoly aggályaim vannak, ugyanis szerintem nincs szüksége az országnak múzeumi negyedre. Szakmai szemmel közelítve a kérdéshez, úgy vélem, fontosabb lenne a múzeumok egy helyen történő megépítése helyett, hogy lerobbant, alulértékelt területekre irányítsuk a figyelmet. Azt viszont határozottan üdvözölöm, hogy megalapozott építészeti pályázatokat írtak ki az ügyben, és színvonalas pályamunkák érkeztek" - véli Aczél, hozzátéve, az építésztársadalmat is megosztja a grandiózus építkezés. Erre reagálva, Lévay Zoltán elmondta, sajnálja, amiért kevés szó esik arról, hogy a nagyberuházás tartalmazza mélygarázsok és parkolóházak építését, valamint az elhanyagolt területek igénybevételét is. A Szabolcs utcai kórház területére például az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épülete kerül, de talán más területeknek is találnának funkciót.