Stooges;Steve MacKay;

A zenekar tagjai, balról a második Steve MacKay. FOTÓ: Stephen Lovekin/Getty Images

Elhunyt a legendás zenekar alapítótagja

Hatvanhat éves korában elhunyt Steve MacKay, az Iggy Pop által vezetett legendás detroiti zenekar, a Stooges alapító tagja - írja a BBC.

A zenekar 1970-ben megjelent, Fun House című lemezén feltűnő Steve MacKay a múlt hónapban műtéten esett át, és az ennek szövődményeként jelentkező vérmérgezésben halt meg. A zenész a 2003-as újbóli összeállás óta turnézott a bandával.

"Steve egy klasszikus hatvanas évekbeli amerikai srác volt, teli szeretettel és nagylelkűséggel bárki iránt, akivel csak találkozott" - írta Iggy Pop egy facebookos közleményben. "Minden egyes alkalommal, amikor az ajkai közé vette a szaxofont és megszólaltatta, megvilágította az utamat" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy Steve MacKay becsületére vált mind a bandának, mind egész generációjának.

A Stooges többi tagjához hasonlóan Steve KacKay Michiganből származott, olyan dzsesszmuzsikusok voltak rá hatással zenéjükkel, mint Charlie Parker és John Coltrane. Iggy Poppal a művészeti iskolában találkozott, és a bandával töltött rövid idő alatt emlékezetes tenor szaxofon betétekkel járult hozzá például a Fun House és az 1970 című dalokhoz is.

Steve MacKay 1970 végén lépett ki a zenekarból, de többször is feltűnt a Stooges koncertjein, és 2003-ban hivatalosan is csatlakozott az újból összeálló bandához.

Az amerikai zenész szerepelt a Stooges 2007-es Ready to Die és a 2013-as The Weirdness című albumjain, valamint pályafutása alatt zenélt együtt mások mellett a wisconsini The Violent Femmes punk formációval, Sonny Vincenttel és a Snakefinger művésznéven ismert Philip Charles Lithmannal is. A szaxofonos a Stooges harmadik tagja, aki az elmúlt években elhunyt. Scott Asheton dobos 2014 márciusában, míg testvére, a gitáros Ron Asheton 2009 januárjában halt meg.

November 9-én a Budapest Kongresszusi Központban láthatja a fővárosi közönség a veszprémi Pannon Várszínház Hegedűs a háztetőn című előadását. A színház a tavalyi évadban mutatta be a világ egyik leghíresebb musicaljét. A veszprémi színház közönségének szavazatai alapján a 2013/14-es évad legsikeresebb előadása díjat nyerte el, Gazdag Tibort pedig Tevje alakításáért díjazták. A képre kattintva galéria nyílik!