adóbevallás;NAV;Tállai András;

2015-10-14 07:24:00

Tállai: marad az otthoni pálinkafőzés

Kormánybiztosként Tállai András azt a feladatot kapta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításával összefüggő intézkedéseket végrehajtsa, a szükséges szabálymódosításokat előkészítse - közölte a Gazdasági Minisztérium. Megbízatása a kormányhatározat szerint az év végéig szól és ezért nem kap fizetést.

Tállai a bejelentéssel egy időben, a tárca miniszterhelyetteseként ismertette a jövő évi adózás rendjéről szóló törvényjavaslatot. A miniszterelnök által ígért, söralátéten elférő adóbevallást ugyan nem sikerült megvalósítani, ehelyett azok kitöltésétől mentesítik az adózókat. 2016-ban több mint 1,5 millió, 2017-től pedig mintegy 3,5-3,8 millió magánszemély adózónak az adóhatóság készítheti majd el az adóbevallását. A lehetőséggel jövőre még csak azok élhetnek, akiknek egy munkáltatótól származik a jövedelme, és nem kaptak semmilyen adókedvezményt. A NAV-tól kapott bevallási ajánlatot jóvá kell hagyniuk az adózóknak, de javítást is kérhetnek, akár elektronikus úton is.

A cégeket a törvényjavaslat szerint 3 kategóriába sorolják: megbízhatóba, átlagosba, és kockázatosba. A megbízható cégek azok, melyek legalább 3 éve működnek, az elmúlt 5 évben nem volt több 3 százaléknál nagyobb adókülönbözetük, vagy 500 ezer forintnál nagyobb tartozásuk, és 5 éve az adószámukat sem függesztették fel. Ezeknek a cégeknek gyorsabban fog dolgozni a NAV, továbbá kisebb szankciót kapnak a szabálytalanságokért. Ezzel szemben a kockázatos cégek, melyek felkerültek a 100 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkezők, vagy a feketefoglalkoztatók listájára, semmilyen előnyt nem élvezhetnek.

A tervezet szerint az elektromos autóval rendelkezők is jól járnak. Nem kell fizetniük regisztrációs adót, átírási illetéket, gépjárműadót, sem cégautóadót. Fuvarozók számára is jó hírt hozhat a törvényjavaslat elfogadása: a külföldi úthasználati díjat teljesen levonhatják majd a helyi iparűzési adóból, a belföldi útdíjnak pedig a 7,5 százalékát, továbbá amennyiben teherautót vesznek, nem kell vagyonátruházási illetéket fizetniük.

Megmarad az otthoni pálinkafőzés lehetősége - közölte az újabb jó hírt az államtitkár. Az Európai Unió azonban elvárja a "párlat adójegy" bevezetését, ami egy liter 42 fokos pálinka után 700 forint. Ebből minimum ötöt kell, de legfeljebb 86-ot lehet vásárolni, az ellenőrzést az önkormányzati adóhatóságok végzik.

Tállai András jelezte, még novemberben benyújtják az országgyűlésnek a NAV-ról szóló törvény módosítását. Változni fog a NAV szervezete, a vezetési modellje, valamint nem három, hanem kétszintű lesz az adóhatóság, megszűnik a középszintű regionális adóhatóság - közölte.