Előfizetés

Barátai közé temetik Göncz Árpádot

Göncz Árpádot november 6-án, az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra. Az elhunyt volt köztársasági elnököt nem Antall József, Szabad György és Mádl Ferenc, hanem Bibó István, Litván György és Vásárhelyi Miklós mellé temetik. 

A volt államfő hosszú évekkel élte túl két bajtársát: Bibó 1979-ben, Vásárhelyi 2001-ben hunyt el. Mint ismert, Göncz Árpádot 1958-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre '56-os tevékenységéért, Bibó István a Nagy Imre-kormány államminisztere, Vásárhelyi Miklós pedig a kabinet sajtófőnöke volt. Végül mindhárman amnesztiával szabadultak.

A politikai ellenfelek helyett az elvbarátok közé temetik Göncz Árpádot, végakaratának megfelelően - ezt már az egyenlito.blog írta. A lap szerint ezt annak a tudatában kérte a volt köztársasági elnök, hogy tudta, neki állami temetés jár. Mécs Imre a Népszavának sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy valóban ez volt-e Göncz végakarata, de a volt rabtárs szerint is valószínűleg ez lehetett az oka a döntésnek. Lapunk megpróbált tájékoztatást kérni az Országgyűlés Hivatalától arról, hogy szűk családi, tisztelői körben, vagy katonai tiszteletadás mellett, állami rendezvény keretében búcsúztatják-e az elhunyt elnököt, azonban választ egyelőre nem kaptunk.

Ha egy volt államfőt nem az állami protokoll szerint temetnek el, az szakítás a hagyományokkal. A 2011-ben meghalt Mádlt egyik utóda, Schmitt Pál, az idén nyáron Szabad Györgyöt pedig Áder János köztársasági elnök búcsúztatta. A közszolgálati tévé mindkét temetést élőben közvetítette.

A Gönczhöz korábban közelálló Vásárhelyi Mária nem is titkolja, hogy szerinte politikai okai vannak az állami temetés elutasításának: "Nemcsak az élete, hanem a végakarata és ennek beteljesülése is példaként szolgál az egyén méltóságának megőrzésére, arra hogy nem kell elveinket feladva a hatalmi önkény előtt meghajolni.” – hangsúlyozta.

A délután 3 órakor kezdődő gyászszertartáson az egykori rabtárs, Mécs Imre és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőt.

Nesze neked Interpol körözés - A MOL-vezér Bécsben tárgyalt

Publikálás dátuma
2015.10.14. 19:27
Fotó: Népszava
Az OMV vezérigazgatójával, Rainer Seele-vel tárgyalt Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerdán délután, Bécsben - értesült piaci forrásokból az MTI.

A magyar olajipari vállalat megerősítette az elnök-vezérigazgató látogatását, hangsúlyozta továbbá, hogy Hernádi Zsolt jogszerűen tartózkodott Ausztriában, és az elmúlt hónapokban több hivatalos látogatást tett Németországban többek között Berlinben is, ahol tárgyalásokat folytatott a közép-európai régió ellátásbiztonságáról.

Hernádi Zsolt idén februárban került ismét a nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) körözési listájára. Az ügyben kiadott vörös jelzés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait - így többek között Ausztriát is -, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte.

Az utazással kapcsolatos jogi ügyeket nem kívánta kommentálni a Mol, de kiemelte, jogszerűek voltak a látogatások.

Vargának már nem szívügye az autógyártás

Publikálás dátuma
2015.10.14. 18:43
MTI FOTÓ: Kovács Tamás
Az emissziós ügy csak megerősítette a kormány szándékát, hogy diverzifikálja a magyar gazdaság szerkezetét, és a járműgyártás mellett a hazai tapasztalatokkal rendelkező iparágakat erősítse - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) konferenciáján szerdán Budapesten.

A miniszter a turizmust, a gyógyszergyártást és az élelmiszeripart említette a fejlesztendő ágazatok között. Ezek hamarosan munkahelyteremtő és kapacitásbővítő támogatásokra számíthatnak, mind hazai, mind pedig uniós forrásból - tette hozzá. A miniszter elmondta azt is, hogy folyamatos kapcsolatot tart a tárca az Opel és az Audi gyárakkal.

A makrogazdasági problémák között említette a miniszter a kínai gazdaság növekedésének lassulását, amely elsősorban a német gazdaságon keresztül hat Magyarországra. A nyersanyagárak csökkenése ugyan előnyös Magyarországnak, viszont azok a kitermelő országok, amelyek hitelből fejlesztettek, nem biztos, hogy törleszteni tudnak. Ez egy lefelé menő spirált indíthat el a világgazdaságban - vélte a miniszter.

A magyar gazdasággal kapcsolatban kifejtette a miniszter, hogy a jövő évi költségvetés és adótörvények korábban elkészültek. Miután a személyi jövedelemadó 1 százalékponttal 15 százalékra csökken, 120 milliárd forinttal több pénz marad a lakosságnál. Ebből a biztosítók is részesedhetnek - tette hozzá, megjegyezve: a magyar gazdaság helyzetét a nemzetközi szervezetek - köztük az IMF is - hasonlóan ítéli meg, mint a kormány. Sőt sokszor a kormány pesszimistább növekedéssel számol, mint a partnerei.

Arról is szólt a miniszter, hogy a biztosítók 2 ezer milliárd forintot tartanak állampapírban, ezzel hozzájárulnak az államadósság belső forrásból való finanszírozásához. Emellett 40 ezer embernek adnak munkát és évi 100 milliárd forint adót fizetnek.