Szennyvízgödörbe fulladt egy két és fél éves kisfiú

Szennyvízgödörbe esett és megfulladt egy kisgyermek Somogyszilben - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A sajtószolgálat tájékoztatása szerint a gyermek eltűnését szerda délután jelentették a rendőrségen, nem sokkal ezután egy szennyvízgödörben holtan találtak rá.

A rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, kihallgatásokat. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága gondatlanságból elkövetett emberölés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Az MTI információja szerint egy két és fél éves kisfiú az áldozat, aki nem sokkal négy óta előtt kóborolt el otthonról. A holttestére a házuk közelében, az út túloldalán egy gazos területen lévő szennyvízgödörben találtak rá.

Szerző

Lövöldöztek Kispesten

Publikálás dátuma
2015.10.14. 22:15
Illusztráció. Fotó: Thinkstock
Az Origo információi szerint lövések dördültek Budapest 19. kerületében, Kispesten, a Vas Gereben utcában. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyeletre kora este telefonon érkezett bejelentés, a telefonáló azt mondta, több lövést is hallott. 

A rendőrök nagy erőkkel vonultak a helyszínre, de a lehetséges elkövetőt nem találták ott. A környéken töltényhüvelyekre sem bukkantak. A rendőrségi szóvivő a portálnak azt mondta telefonon, hogy jelenleg a környéken lakókat kérdezik ki kollégái, és adatgyűjtést végeznek.

Szerző

Megfojtotta, majd elásta a barátnőjét

Emberölés miatt tíz év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki 2013 áprilisában Tárnokon egy vita hevében megfojtotta, majd elásta az összeköltözést sürgető barátnőjét.

 Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig a minősítés "erős felindulásban elkövetett emberölésre" történő megváltoztatásáért fellebbezett. A bíróság döntése értelmében a vádlott a jogerős ítélet megszületéséig előzetes letartóztatásban marad.      

A vádirat szerint a férfi - házassága mellett - hosszú évek óta szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, akivel mind gyakrabban került konfliktusba, mert ígérete ellenére nem vált el, és nem költözött össze vele. 2013 áprilisában a nő felkereste az otthonában épp egyedül tartózkodó férfit, és ismét vitatkozni kezdtek az esetleges összeköltözésen. A szóváltás hevében a férfi egy kötéllel hátulról a kanapéra rántotta, majd megfojtotta a barátnőjét, ezután pedig igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait.      

A holttestet egy zsákba tekerve levitte a tárnoki ház alagsorába, melynek megbontotta a betonaljzatát, majd elásta a nőt, s újra lebetonozta az aljzatot. A meggyilkolt barátnő táskáját, iratait elégette, az asszony ház előtt parkoló gépkocsijának pedig Tatabányán kibérelt egy garázst. A kocsi kulcsait elrejtette.    

 A sértett családja 2013. április 25-én jelentette be a nő eltűnését, ezért először közigazgatási, majd büntetőeljárás indult a történtek feltárására. Egy idő után a férfi nem fizette a garázs bérleti díját, így bukkantak rá a meghalt nő gépkocsijára, majd 2014 januárjában az elásott holttestre. 

Szerző